2008. február 19., kedd

Hírek a hatvanas évekből

Hírek a hatvanas évekből avagy Across the Universe – A Beatles és az űrkutatás
(szerk. Lengyel Gábor)

1961
My Bonnie

Gagarin űrutazása, Kennedy jóslata és a Beatles első sikere.

Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet űrhajós volt az első ember, aki feljutott a világűrbe. A 27 éves kozmonauta az április 12-én Bajkonurból fellőtt Vosztok-1 fedélzetén kerülte meg a Földet a 108 percig tartó repülés során.

John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök május 25-én egy kongresszusi ülésen kijelentette, hogy még az évtized vége előtt ember fog a Holdra lépni. „Nem azért akarunk a Holdra jutni ebben az évtizedben, mert az könnyű, hanem azért, mert nehéz. Ez a célkitűzés lesz képességeink igazi próbája és mércéje” – fejtette ki a politikus.

A Beatles együttes (John Lennon, Paul McCartney, Geroge Harrison és Pete Best) 1961 októberében került fel először a slágerlistára – méghozzá a németre. A liverpooli zenekar Hamburgban kísérte a helyi népszerűségnek örvendő Tony Sheridant a My Bonnie c. népdal rockosított változatának felvételén. A dal az 5. helyig emelkedett a listán.

1962
Love Me Do

A kommunikációs műholdak korszaka elkezdődött. A gitáros együttesek korszaka pedig lejárt. Állítólag.

John Robinson Pierce amerikai mérnök találmánya, a Telstar névre keresztelt első aktív kommunikációs műhold ebben az évben kezdte meg működését. A szatellit elkészülte igazi nemzetközi együttműködésnek köszönhető: amerikai, angol és francia cégek egyaránt dolgoztak rajta.

„A gitáros együttesek korszaka lejárt” – ezzel a meglátással utasította el Dick Rowe, a Decca Records A&R vezetője a Beatlest. A kijelentés a zenetörténet talán legnagyobb tévedésének bizonyult: egy tagcsere után (Pete Best dobos helyére Ringo Starr lépett) Brian Epstein menedzser júniusban lemezszerződéshez juttatta őket az EMI égisze alá tartozó Parlophone kiadóval és George Martin producerrel, októberben már az angol lista 17. helyéig jutott az első kislemez, a Love Me Do, s innentől számított másfél éven belül a zenekar az egész világot meghódította.

1966
Paperback Writer

A szovjetek új űrszondája a Holdon landolt. A Beatles befejezte a turnézást.

A Luna 9 nevű szovjet űrszonda február 9-én sikeresen landolt a Holdon. A 99 kg tömegű objektum a Hold nyugati részén lévő Oceanus Procellarum területen szállt le, s innen sugárzott képadatot a Földre.

Az ekkor már világsztár státuszban lévő Beatles úgy döntött, hogy befejezi a turnézást. Utolsó hivatalos koncertjüket augusztus 29-én tartották San Franciscóban. A tagok belefáradtak a sok utazásba és a gyenge minőségű hangosításba. Emellett John Lennon egy félreértelmezett kijelentése („Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus”) is némiképp megtépázta a hírnevüket. Továbbá a Revolver album és a Paperback Writer/Rain kislemez is bizonyítja, hogy egyre változatosabb műfajú és gazdagabb hangszerelésű dalokat írtak – olyanokat, amiket az akkori színpadtechnikával nem lehetett megfelelően élőben visszaadni.

1969
Here Comes the Sun

Ember a Holdon! A széthullóban lévő Beatles pedig a Napról írt dalt.

Július 20-án valóra vált az 1963-ban meggyilkolt Kennedy jóslata: az Apollo 11 nevű űrhajó szerencsésen landolt a Hold felszínén, ahol 21-én Neil Armstrong és Edwin Aldrin kiszállt a hajóból, és tett egy sétát a Holdon. Armstrong ekkor tette szállóigévé vált kijelentését: „Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”. A nagy eseményt hétszázmillió tévénéző látta egyenesben.

A Beatles együttes tagjai, különösen John Lennon és Paul McCartney között súlyos ellentétek feszültek, a zenekar a feloszlás küszöbén állt, mégis ekkor élték legkreatívabb korszakukat, ekkor készítették legkiválóbb lemezeiket, köztük a szeptember 26-án megjelent Abbey Roadot. Ezen az albumon kapott helyett George Harrison két, talán legismertebb szerzeménye, a Something és a Here Comes the Sun.

1970
Across the Universe

Az Apollo 13 kis híján katasztrófát szenvedett. A Beatles feloszlott.

A Hold meghódítása ekkoriban a külső szemlélő számára már rutinfeladtanak tűnt, áprilisban az Apollo 13 űrhajó legénysége mégis kis híján életét vesztette a küldetés során, miután az oxigéntank felrobbant. „Houston, van egy problémánk.” – szólt a kétségbeesett kiáltás, ám a legénység (James A. Lovell, Jack Swigert és Fred W. Haise) végül április 17-én sikeresen hazajuttatta az áramellátás nélkül maradt, kevés üzemanyaggal rendelkező űrhajót a Földre.

Szintén áprilisban egy másik esemény is megrázta a világot: április 10-én Paul McCartney bejelentette, hogy kiválik a Beatlesből, s ezzel a legendás zenekar feloszlása elkerülhetetlenné vált. Május 8-án még megjelent utolsó albumuk, a Let It Be, amelynek egyik szerzeményét, az Across the Universe-t Lennon egy interjúban a legköltőibb alkotásának nevezte.

Közel négy évtizeddel később, 2008 február 5-én a NASA ezt a dalt sugározta a Polaris csillag irányába, 431 fényévnyire a Földtől. Az Across the Universe így címéhez méltó módón valóban keresztüljutott a világegyetemen.

1972
Loup (1st Indian on the Moon)

A NASA az utolsó embert küldte fel a Holdra, Paul McCartney pedig az első indiánt.

Az Apollo-program utolsó missziójaként a NASA december 7-én a Kennedy űrközpontból útjára bocsátotta az Apollo 17-et. Ez két tényező miatt is jelentős esemény az űrkutatás történetében. Egyrészt ez volt az első éjszakai start. Másrészt azóta nem járt űrhajó a Holdon, így mind a mai napig az Apollo 17 legénységének parancsnoka, Eugene A. Cernan birtokolja az „utolsó ember a Holdon” titulust.
Ugyanebben az esztendőben komponálta meg Paul McCartney (ekkor már saját zenekara, a Wings dalszerzőjeként) a Loup (1st Indian on the Moon) című, pszichedelikus hangzású, instrumentális tételt, amely egy évvel később a Red Rose Speedway nagylemezen jelent meg.



Hírek a hatvanas évekből

(szerk. Szabó Kata)

1960 – Elvis újra a listák élén

Katonai szolgálatának befejeztével a Király áprilisban új albumot jelentetett meg Elvis is Back! címmel.

Az Elvis is Back! Presley első sztereóban felvett albuma, amiről a Stuck on You című dal egyből a slágerlisták élére került. Az 50-es évek rock and roll-hangzásán túllépve a lemezen doo-wop, gospel és blues elemek ötvöződnek. A dalok sokszínűsége, érzelmi világa tükrözi mindazokat az élményeket, melyeket Elvis a Németországban töltött évek alatt szerzett. A kritikusok szerint ezzel az albummal Presley egy egészen új hangzást ért el, ami túlmutat a korabeli popzenén.

1961 – Elment a nagy kalandor

1961. július 2-án öngyilkos lett Ernest Hemingway, amerikai Nobel-díjas regényíró.

Hemingwayt az idahói Ketchunban először magas vérnyomással, majd egyre fokozódó paranoiával és depresszióval kezelték. Egyesek szerint a terápiaként alkalmazott elektrosokkos kezelések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el. A kalandos életű író részt vett a normandiai partraszállásban, haditudósított a spanyol polgárháborúról, Afrikában hódolt vadászszenvedélyének, és amatőr bokszolóként is bajnok lett. 1954-ben lezuhant gépével Afrika fölött, de túlélte és még ebben az évben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

1962 – A Pókember behálózza a képregényvilágot

A Marvel Comics, Amazing Fantasy című sorozatában új álarcos hős mutatkozott be, Pókember néven.

Miután az Amazing Fantasy-antológiát be akarták szüntetni, Martin Goodman kiadónak semmi veszítenivalója nem volt azon, hogy utoljára még megjelentesse Stan Lee Spiderman képregényét. Ez az újfajta fiatal, mindennapi problémákkal küzdő szuperhős azonban nagy meglepetést okozott, hiszen a Marvel minden idők legnagyobb eladási adatait érte el vele. A Pókember azonnal saját lapot kapott, The Amazing Spiderman címmel.

1963 – ’Dance a go-go!’

Los Angelesben, a Sunset Boulevardon megnyitotta kapuit Amerika első igazi diszkója, a Whiskey a Go Go.

Bár ezt a klubot nevezik az első „discothéque”-nek, azaz olyan szórakozóhelynek ahol nem bandák játszanak, hanem lemezek pörögnek, mégis Johnny Rivers zenekarának fellépésével nyitott meg. A számok közötti szünetekben egy miniszoknyás női dj keverte a zenéket, aki egy ketrecben kapott helyet a színpad mellett, ahol táncolt is. Sokan már a szórakoztatás új műfaját látják ebben az előadásban, és a klub nevéből kiindulva go-go dance-nek hívják.

1964 – A Gombafejek beveszik Amerikát

Brit invázió alatt Amerika! A The Beatles I Want To Hold Your Hand című dala a Billboard Hot 100 élén!

John Lennon és Paul McCartney dala, miután vezette a brit slágerlistákat, a zenekar első amerikai slágere lett. Ezzel felforgatták a zenei világot és a rock and roll új hullámát indították el. Amikor a The Beatles megérkezett februát 7-én a new yorki JFK repülőtérre olyan tömeg fogadta őket, amire még nem volt példa. Hivatalossá vált a ’Beatlemania’. Első fellépésüket az Ed Sullivan Show-ban több, mint 73 millióan látták. Augusztusban már Bob Dylannel füveznek. ...Roald Dahl meg közben megírta a Charlie és a csokoládégyárat. Hümm.

Hírek a 60-as évekből. no 2.
in a bit funny way...

1965 – Churchill dies, no smoking on tv

Senki nem ígér többé vért, verítéket és könnyeket.

Január 20-án, 90 éves korában elhunyt Winston Churchill, valószínűleg korábbi agyvérzése miatt. Nem valószínű, hogy ebből egyenesen következik, de nem sokkal később Angliában betiltják a televíziós cigarettareklámokat. A Beatles megcsinálja a világ első stadionos rockkoncertjét New Yorkban. Bob Dylen erre hirtelen elkezd elektronikus dolgokkal szórakozni, amitől a folkrajongók berágnak rá. Az amcsik fellőnek egy csomó űrrepülőt a Gemini-programban, valaki még az űrbe is kisétál, mégis Tokió lesz a világ legnagyobb városa New York helyett.

1966 – Nem történik a Világon semmi

A Beatles már népszerűbb, mint Jézus, az amerikaiak még mindig Vietnámban hesszelnek, a berlini fal áll, Mike Tyson a bölcsőben pofozkodik, Axl Rose éppen 4 éves.

1967 – A Commandante kivégezve, Elvis feje bekötve, Morrisonnak nem áll be a szája

Elvis feleségül veszi Priscillat, megszületik Kurt Cobain, aki nem az ő gyerekük, viszont fontos. Morrisont cenzúrázza a CBS, mert többször is kiénekli a ’high’ szót, pedig azt mondták neki, ne. Che Guevarát a bolíviai elnők utasítására kivégzik. Már életében legendás volt, innentől pedig legenda lesz. Debütál a Hair musical, ami szintén legendás, de még nem.

1968 – A ’prágai tavasz’ éve

Martin Luther King merénylet áldozata lesz, ennek hatására zavargások indulnak Amerikában, júniusban James Earl Ray-t tartóztatják le a gyilkosságért. Közben Prágában nagyon tavaszodik. A Yardbirds utáljára, a Yes először lép fel.

1969 – Egy korszak lezárul

Már nincs erőm, hogy összeszedjem, mik történtek, de az tuti, hogy Nixon elnök lesz és sokan meghalnak, John és Yoko pedig már egy ágyban fetreng.


Hírek a hatvanas évekből

(szerk. Monori Máté)


„Mach schau, Beatles! Mach schau! Mach schau!”
/Mutass valamit, Beatles!/

Koschmider úr - az Indra klub tulajdonosa, a kezdeti Beatles hamburgere - nem volt szégyenlős: ezt fent idézett jelszava is hűen tükrözi.

1960. augusztus 17-e nemcsak a világ második legjobb gitárosának, Sean Penn színésznek a születésnapja, hanem az Indra klub lezüllött közönségének tudattalan feltámadása is egyben Hamburg piroslámpás negyedében. „Színpadon a Beatles!”, szólt bele a mikrofonba az a bizonyos Koschmider úr. A sárga tengeralattjáró ekkor még a tengerszint felett hat méterrel várta első vízre bocsájtását: ismeretlenségük csak erősítette a kitartásukat. A hamburgi évek szürreális valósága - a zöld Austin minibusz vagy a pornó- és gengszterfilmeket vetítő Bambi Kino, melyben elszállásolták őket közvetlenül a filmvászon mögött lévő három lyukban - biztosan jó toposzként szolgált volna Salvador Dali festészetéhez. A válogatott közönség már csak hab volt a beaten, ráadásul a ’60-as évek ekkor még éppoly gyermek volt, mint maga a Beatles.


200 méter, 200 kislány, 200 lemez

Na jó, megrágom, ha nem érted… A távolság Brian Epstein boltja és a Cavern klub között, a lélekszám az utcán visítók tábora délben, a példányszám meg az első rendelés a My Bonnie-ra.

Miután a Beatles népszerű lett Angliában és egyre inkább érdeklődtek a Hamburgban felvett lemezük után, Brian Epstein (egy hanglemezáruház tulajdonosa) – aki, mondjuk ki, nem a lányokat szerette - minden különösebb érdeklődés nélkül tolta félre a Cavern klub bejárata elől a zömével lányokból álló hadtestet. Mivel VIP- meghívása volt, ezért a koncert előtt bekonferálták a nevét, így Lennonék tudták, ki előtt játszanak, csak azt nem, hogy minek. Erre a választ ’61 decemberében kapták meg, amikor Epstein – akinek nagyon megtetszett a formáció - meghívta őket irodájába, ahol betekintést nyerhettek a számok és a logika birodalmába, valahogy így: „Na de fiúk, ezer font hetvenöt százaléka mindig több, mint tíz font kilencven százaléka.” Az eleinte ellenszenvesnek talált önjelölt menedzser bedobta dzsoli dzsókerét: „Ne feledjétek, én személyesen ismerem Elvis menedzserét!” A Beatles ezzel elindult a világhírnév és a halhatatlanság felé.

A Varázsló

Tavasszal minden kinyílik, így tesz a Starclub is Hamburgban, tehát a zenekar ismét utazik, leküzdve a gravitációt, szárnyra kap, és szép lassan összeáll a legendás Beatles.

Megérkezvén Hamburgba – gyászhír fogadja őket: agydaganatban elhunyt Stuart Sutcliffe basszusgitáros. Ekkor születik a végleges döntés, a Beatles négytagú marad. Eközben Brian Epstein az ismerősének az … ismerősével találkozik, ő George Martin, az EMI szakembere. Miután meghallgatja a Beatles demonstrációs anyagát, visszafogottan bár, de pozitív varázsigéket lövell ki magából, ennek folyományaként 1962. június 6-án személyesen is találkozik a zenekar és a Varázsló. Meghallgatja őket, majd megkezdi Pete Best (a dobos) eltávolítását, leküzdhetetlen tudásbeli különbségekre hivatkozva. A demokrácia itt is érvényesül, ezért egy rögtönzött szavazás után a menedzserre jut az elbocsájtó szép üzenet kimondásának terhe. A többiek ezalatt két mondatban közlik az ismert Rory Storm and the Hurricanes dobosával, hogy vágassa le a szakállát és haját, ha a következő két év alatt akar 17 millió fontot keresni. Ezután augusztus 22-én a Cavern Clubban már a teljes Beatles- gyalogság felvonul - a doboknál Ringo Starral.

Az angol slágerlista így kezdődik…

…1. Please Please Me (Beatles). A Melody Maker ’63. március 2-án őket hirdette meg elsőnek, megkoronázva ezzel a mindössze két év alatt bekövetkező angliai hódítást.

Az első album 13 órás felvétele alatt nagy mennyiségű tej, torokpasztilla, valamint sok-sok hólyag a tenyereken tette lehetővé ezt a rekord-gyorsaságot. A lemezt február 11-én vették fel, és a korszak rohamtempójának megfelelően már március 22-én a boltokba került. Érdekes tény, hogy Martinnak, a hangmérnöknek köszönhetően, aki a koppintások helyett ragaszkodott a Lennon-McCartney páros által szerzett dalokhoz, a lemez a brit popzenészek körében új röppályára állította a gondolkozást. Mindezek alatt Brian Epstein az egész országra kiterjedő koncertkörútra fizette be a Fiúkat, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lépést tartsanak a hozzájuk sírva szaladó diáklányok garmadával.

Meet the Beatles!

Amerika a ’64-es évet úgy élte meg, mint a Kennedy-gyilkosság okozta letargiából való kijózanodást, és belerészegedést a beatle-mániába.

A Karácsony meghozta végre Brian Epstein Jézuskáját is. A menedzser bulldog módjára ragaszkodott Amerika újbóli meghódításához, az angol hadseregnél is nagyobb fegyverténnyel felvértezve: a Beatlessel. Az ünnepek alatt piacra dobott I Want To Hold Your Hand-ből 2 millió példány fogyott el január elején. A Meet the Beatles! Megjelenése mellett óriási merchandising-áradat lepte el az országot. Három nap alatt a Seltaeb cég (a Beatles neve megfordítva) túl volt az egymilliomodik eladott pólón. A Kennedy reptérre - ahol a hőmérséklet az egyik New York-i rádióállomás szerint 32 Beatles fok - február 7-én 4 ezer fiatal érkezik a 4 fiú elé! Két koncert, két tévéfellépés: igazi villámháború.

Help!

Ringo kutya- illetve tigrisszorítóba kerül a forgatások alatt. A filmet látva azonban kiderül, hogy a trükkfelvétel csak trükkös halált jelent.

A Hard Day’s Night után – amely mérföldkő volt a popzene történetében - újabb Beatles-film került a mozikba. A felvétel műtermi részei ismét a londoni Twickenham-stúdióban készültek, majd a Bahamák és az osztrák Alpok lett bogaras a sok kamerától. 1965. augusztus 6-ára a Help! című nagylemez már a hanglemezboltok főmenüjén található. A Help! mint címadó nóta már nem pusztán a szerelemről szól: az elmozdulás abból is jól látható, hogy Paul és John már külön „beszerző” úton jár az égiekhez ihletért. Ez a tény azonban nem befolyásolja azt, hogy a Beatles három hónapon át első helyezett legyen a brit slágerlistán.

Az utolsó vacsora

A Gombafejek egy jó pár hónapos pihenésből tértek vissza, mégis hasonló lelkiállapotban, mint a szieszta előtt. Mit tehet a menedzser, ha már oda égett az étel?

Bár kimerültek és elteltek a sok koncerttől, amit az utóbbi években adtak, Epstein ráveszi őket, hogy a ’66-os évet még töltsék koncertezéssel, ha már annyi időt beleölt a szervezésbe. Ez hatott, és a Beatles nem hagyta cserben az első osztályú repülőjegyeket. A Fiúk végleg elbúcsúznak Hamburgtól, de utoljára még a Ernst Merck-teremben egy érzelmekkel teli, emlékezetes hangversenyt hagytak hátra. A nyár derekán Japánba tértek vissza, ahol - a kiváló japán szervezésnek, és a lelkes, de a számok alatt csendben befogadó közönségnek köszönhetően - pályafutásuk legjobb élő felvételeit rögzítették. A távol-keleti szigeten a Tagok is színesebben látták a világot: ezt tükrözte, hogy maga a tévéfelvétel is elhagyta a korábbi fekete - fehér- szürke világot.

A Lélek Sercegő Dalai

1967 első feléről Lennon utólag így nyilatkozott: „Teljesen összetörött az egyéniségem. Azt hittem, már nem lehet tenni semmit sem.”

Eredetileg dupla albumnak szánták a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című lemezt, de az EMI gazdasági megfontolásból jobbnak látta egyszerű LP-re váltani. Még december elején elindították a szalagot a Felvétel indul parancsszóval. A stúdióban a kor legújabb vívmányait vetették be, többek között áttértek a négy sávos hangrögzítési technikára. Mivel azonban a zenekar elhagyta a koncertezést, a munkafegyelem is meglazult. Ezzel magyarázható a 4 hónapos rögzítési idő, no meg azzal, hogy a Fiúk közül utolsóként Paul is megteszi első metamorfózisát Bors őrmester bélyegtömbjeként. Más szóval: Anglia exportja egyhelyben utazik.

A gyász színe fekete, az album színe fehér

A Beatles spirituális törekvéseit a keleti mantrák világához adja, Epstein anyagi javait pedig vissza a Földnek.

Brian Epstein 1967 augusztus 26-ai halála felrázza a zenekart. Egyrészt megpróbálják abbahagyni a kábító élvezeteket, másrészt a hatalmas vagyon feletti uralkodás ismét munkába állítja őket. Bár e téren Paul teszi a legtöbbet, azért John is segítségére van. ’68-ban mindegyikük elutazik Indiába, hogy a már Londonban megismert Maharishi jóginál eltöltsenek három hónapot. Mester és Tanítványai nem ugyanúgy járják a táncot, úgyhogy rövidesen visszatérnek Angliába. Mindenki teszi a dolgát, bár ez már nem a régi közös nevező. November elején megjelenik George Harrison Wonderwall Music című önálló lemeze, továbbá Lennon is saját pályáját kezdi élesztgetni. Mindenesetre a mérleg másik serpenyőjébe még bekerül a november 22-én megjelenő Fehér Album, amelyből összesen 7 millió kelt el.


Süllyedő hajóból nem lesz sárga tengeralattjáró

Az együttes gazdasági gondjait Allan Klein menedzser megoldja, de a tagok széthúzása megállíthatatlan.

Január 17-én megjelenik a Yellow Submarine, ami azonban csak néhány új dalt tartalmaz. A lemezt még ’68 februárjában kezdik el felvenni, de az indiai utazás, a Fehér Album és más kiruccanások eddig feltartják megszületését. A végső zivatar már készülődik a tengeren, Ringo bejelenti, hogy kiszáll. Otthon azonban átgondolja elhamarkodott kirohanását, visszavéteti fejét. Megjelenik az együttes belső berkeiben Yoko Onó, Lennon élet-és művésztársa. A köztük kialakult mély szerelem tovább bomlasztja a zenekari kohéziót. A Fiúk teljesen felhagynak az élő zenéléssel. Sor kerül az utolsó nyilvános fellépésre az Apple-székház tetején, amit nem jelentenek be előre. Ez viszont már a ’70-es évek, és a Beatles zenekar faliszőnyegének szétbomlott rojtjai.


Hírek a hatvanas évekből
(szerk. Mohai Adrienn)

1960
A király visszatér

Elvis Presley március 5-én tért vissza németországi sorkatonai szolgálatából.

A rock and roll királyát 1958. március 24-én sorozták be és a Texas állambeli Fort Hoodban kapott alapkiképzést. A sztár visszautasította speciális szolgálatot, ami felmentette volna bizonyos kötelességek alól. Katonáskodása mindvégig nagy nyilvánosságot kapott, rossz nyelvek szerint a kétéves szolgálat javíthatatlan kárt tett az énekes karrierjében.

1961
Tarol a Motown Records

A The Miracles dala, a Shop Around volt az első kislemez, amely átütő sikert hozott a detroiti székhelyű kiadó számára.

Az afro-amerikai származású Berry Gordon tulajdonában lévő lemezcég később olyan előadókkal büszkélkedhetett mint Stevie Wonder, The Supremes vagy a The Temptations. A tipikus Motown-hangzás a soulzene stílusjegyeit hordozta magán, azaz a tamburin és a dobok használatát, a hangsúlyos és dallamos basszusgitár kíséretet, az egyedi dallam- és akkordszerkezetet, valamint a felelgetős éneklési stílust, amely a gospel zenéből származott.

1962
A brit invázió kezdete

A brit előadók közül elsőként a Tornados zenekarnak sikerült az amerikai Billboard slágerlista legfelső dobogójára lépnie. A Telstar című instrumentális dal még hetekig tartotta előkelő pozícióját.

A Telstar az első direkt közvetítést távközlési műholdról kapta nevét, melyet az AT&T fejlesztett ki, és pár héttel a kislemez megjelenése előtt állították pályára. A dal szerzője és producere John Meek volt, aki az űrből jövő hangeffektusokat az ún. „clavioline”, az első elektronikus szintetizátor segítségével hozta létre. Becslések szerint a korongból azóta mintegy 5 millió példány kelt el világszerte.

1963
A siker szele

1963. május 27-én megjelent Boby Dylan második studiólemeze, a The Freewheelin' Bob Dylan. A poptörténelem egyik legelismertebb dalszerzője ezzel az albummal vívta ki a kritikusok és a nagyközönség elismerését.

Az első koronggal szemben ezen az albumon már csak két feldolgozást találunk. Az album nyitódala és egyúttal Dylan leghíresebb szerzeménye a Blowing In the Wind rövid idő alatt háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. A ma is aktív Dylan hatása a popzenei dal(szöveg)írásra felbecsülhetetlen.

1964
Beatlemánia az USA-ban

Addig soha nem látott mértékű tömeghisztéria tört ki a New York-i JFK repülőtéren 1964. február 7-én, a Beatles zenekar első államokbeli látogatásakor.

A gombafejűeket landolás után több mint 3000 sikoltozó rajongó üdvözölte. A Fab Four a szállodába érkezéskor sem menekülhetett a mindenre elszánt imádók és újságírók áradata elől. Két nappal később Ed Sullivan televíziós showjában léptek fel, amelyre 74 millió néző volt kíváncsi, így megdőlt az addigi egyesült államokbeli nézettségi rekord. Gyakorlatilag ezzel a fellépéssel kezdődött a brit zene tengerentúli inváziója.

1965
Erőszakos generáció

A rockzene egyik legbefolyásosabb előadója a brit The Who, akiket a zenetörténelem első rossz fiúiként tartanak számon, 1965-ben jelentette meg első, My Generation című albumát.

Az rosszfiú imázst menedzsere tanácsára vette fel a zenekar. Pete Towsend frontember és társai többek között a Union Jack, azaz a brit zászló ruhadarabként történő viselésével, gitár- és dobtöréssel, szállodai randalírozással és tinédzserkori frusztrációknak teret engedő dalszövegekkel sokkolta az angol társadalmat. A My Generation fogvicsorgatása a brit popkultúra kulcsfontosságú művei közé tartozik és az elitista modok életérzésének adekvát kifejezője.

1966
Pet Sounds

Számos zenei szaklap által minden idők egyik legjobb popalbumaként aposztrofált korong 1966. május 16-án jelent meg. A The Beach Boys tizenkettedik albuma valójában Brian Wilson szólólemeze.

A melankolikus hangulatú Pet Sounds, az eladási számokat illetően nem ért el kiemelkedő sikereket, de a mai napig elismerő hangon szólnak róla a zenei kritikusok. Ez az album volt a legnagyobb inspiráció A Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumának születésekor, sőt maga Paul McCartney is azt nyilatkozta róla, hogy nem nevezheti magát zeneileg műveltnek az, aki még nem hallotta.

1967
A szerelem nyara

1967 nyarán több mint százezer hippi gyűlt össze a San Franciscó-i Haight Ashbury utcák környékén, hogy együtt ünnepelje a zene, a pszichedelikus drogok, a szexuális szabadság, és a kreatív önkifejezés diadalát.

Az eseményre a világ minden tájáról érkeztek fiatalok. A Golden Gate park gyakorlatilag földi mennyországgá változott: az ételeket és a drogokat ingyen osztogatták és szabad szerelem – azaz a házasság nélküli együttélés - igéjét hirdették. A létrehozott klinikán nem kellett fizetni az orvosi ellátásért, és az alapvető dolgokhoz is pénz nélkül lehetett hozzájutni az erre a célra kialakított üzletben. A 60-as évek hippi ellenkultúrája ezzel az eseménnyel került be a köztudatba.

1968
Fesztivál Britanniában

Az első Isle of Wight Festival 1968. augusztus 31-én került megrendezésre olyan előadók fellépésével mint a Jefferson Airplane, Arthur Brown,a The Move, T. Rex, a Plastic Penny és a Pretty Things.

Az első évben mintegy 10 000 látogatót vonzó rendezvény harmadik születésnapjára, 1970-re a világ legnagyobb szabású popzenei fesztiváljává növekedett. A minden várakozást felülmúló látogatószám mellett a rendezők nem tudták biztosítani a nézők megfelelő szintű biztonságát, így a brit parlament ellehetelenítette a rendezvény következő évi megrendezését. 2002-ben azonban felélesztették, és azóta is töretlenül nő népszerűsége.


1969
Tragédiába fulladt Stones-koncert

Nem volt felhőtlen a hangulat a Rolling Stones, Santana, a Jefferson Airplane, a The Flying Burrito Brothers, and Crosby, Stills, Nash and Young nevével fémjelzett, 1969 december 6-án Kaliforniában megrendezett egynapos feszitválon.

Az esemény négy ember életét követelte, egy szándékos emberölés mellett hárman vesztették életüket cserbenhagyásos gázolás, illetve vízbefúlás következtében. A tragédia által beárnyékolt altamonti koncertet gyakran szembeállítják a hónapokkal korábban megrendezett woodstocki fesztivállal, amely fel tette a pontot a hippikorszak i betűjére. A tragédia beárnyékolta eseménynek egyébként 300 000 látogatója volt.


Hírek a hatvanas évekből
(szerk. Csaba Emese)

1960
Johnny Cash és a drogok

A tehetséges Mr. Cash nem tudja elviselni a hírnévvel járó csillogást: inkább különféle tudatmódosítókkal próbálja elnyomni.

Johnny Cash-nek 1960-ban volt első börtönfellépése, és ahogy karrierje kezd felfelé ívelni, a hírek szerint egyre többet iszik és rászokott az amfetaminra. Egy lakásban él Waylon Jenningsszel, aki maga is amfetaminfüggő.
Habár függősége nyilvánvaló, sok barátja nem vesz róla tudomást. Ennek ellenére sikeres, s a Ring of Fire című dallal első helyezést ért el a country-listákon. Eredetileg a dal June Carter és Merle Kilgore tollából származik, s először a Carter's Sisters énekelte el. A dal Carter személyes problémáiról szól, arról hogyan próbálta eltitkolni Johnhoz fűződő szerelmét, és hogy miként akarta Cash-t megszabadítani az italtól és az amfetamintól.

1963
Új menedzserrel a Rolling Stones

Új menedzserük, Andrew Loog Oldham közbenjárásával az a Decca Records kötött szerződést a Rolling Stonesszal, amely 1962 januárjában elutasította a Beatlest.

Ez a feltörekvő új, angol zenekar rengeteg blues-, rhythm and blues-, country- és rock and roll-feldolgozást játszik. Első felvételeiken többek között Chuck Berry, Bo Diddley, Screamin' Jay Hawkins, Muddy Waters, Larry Williams és Howlin' Wolf dalait játszották.
A Rolling Stones nemrég alakult, amikor két korábbi iskolatárs, Mick Jagger és Keith Richards találkozott Brian Jonesszal. Az új formációt Brian Muddy Waters Rollin' Stone című dala után nevezte el. A felállás a következő: Mick Jagger (ének, szájharmonika), Brian Jones (gitár, szájharmonika, vokál), Keith Richards (gitár, vokál), Ian Stewart (zongora), Dick Taylor (basszusgitár). 1963. június 7-én jelent meg első kislemezük és mindenki nagy érdeklődéssel várja nagylemezük kiadását.

1964
A Beatles a csúcson

A Beatles betört az amerikai listákra, és a lemez eladási lista adatai alapján egy darabig nem is mozdul onnan.

Slágerlista-helyezések tekintetében Lennon és McCartney a legsikeresebb dalszerzők. 1964. április 4-én a Billboard slágerlistáján a Beatles foglalta el az első öt helyet. A dalok a Can't Buy Me Love, Twist and Shout, She Loves You, I Want to Hold Your Hand, és a Please Please Me voltak.
A következő héten, április 11-én a 100-as listán 14 Beatles-dal volt. Ezzel megtörték a korábbi csúcstartó Elvis Presley 1956. december 19-én felállított rekordját, aki 9 dallal szerepelt a 100-as listán.

1965
A mod mozgalom „Istenei”

A The Who első lemezén valószínűleg minden idők legnagyobb mod himnuszát hallhatjuk, a My Generationt, amely ezen fiatalok egyik legnépszerűbb dala.

1965-ben megjelent első nagylemezük, amelynek címadó dala a My Generation. A The Who a komoly, politikai témájú szerzemények mellett a slágeresebb számoknak is hagyott helyet, mint például az I Can't Explain, az Anyway, Anyhow, Anywhere, a Substitute, és a Happy Jack.
A The Who-t 1964-ben alapított Pete Townshend gitáros, Roger Daltrey énekes, John Entwistle basszusgitáros és Keith Moon dobos.
Első komoly próbálkozásuk 1962-ben a Detours nevű együttes volt. Utána rövid ideig High Numbers néven futottak, de a végleges névválasztás a The Who-ra esett. A négy ifjúban sok tehetség rejlett, s ezt fedezte fel Chris Stamp és Kit Lambert, a két producer.

1966
A Beatles nem bír magával

Lennon kijelentette, „a Beatles, ma népszerűbb Jézusnál, nem tudom mi fog hamarabb eltűnni a rock'n roll, vagy a kereszténység.

A Beatles nyíltan felvállalta a droghasználatot és ’66-ban kidobatták magukat a Fülöp-szigetekről. A világszerte hatalmas felháborodást keltő nyilatkozat után a Fülöp-szigeteken nyilvános Beatles lemezégetéseket tartottak. Az incidens hatására azonban a Beatles néhány hónapon belül bejelenti, soha többé nem koncertezik. A zenekar ’66-ra megunta a sztársággal járó, néha nagyon is fárasztó életet. Koncertjeiken akkora volt a kiabálás, hogy saját magukat sem hallották, McCartney később elmondta, dalaikat kétszeres sebességgel játszották, hogy minél hamarabb lemenjen a koncert. Állandó utazás, stressz, mindennap másik ország. Kimerültek.

1967
C’mon baby, light my fire!

Az amerikai The Doors, ugyanezen a néven kiadott lemeze, főként Jim Morrison excentrikus, lázadó figurájának köszönhetően szenzációs siker lett, ezzel megalapozva a zenekar elismertségét a kor többi nagy zenekara között.

Ez az együttes bemutatkozó albuma, ami az Electra Records közreműködésével jelent meg, s rajta a kislemezként már ismert Light My Fire hosszabb, hét percet meghaladó verziója is megtalálható. Az album a Break on Through-val kezdődik, ami a lehető legjobb elővezetése az albumnak. A sok rendkívüli szám közül kiemelkedő az Alabama Song, ami eredetileg Bertolt Brecht és Kurt Weill operájában hangzott el, a Take It as It Comes, és végül az albumot a közel 10 perces zenei dráma zárja, a The End. Az albumot néhány nap alatt rögzítették és a dalok nagy részét élőben, elsőre felvették. Morrison mély, síró, néha felüvöltő hangja, és dalaiknak, szövegeinek hallatán nem csoda ha az együttes bemutatkozó albuma hatalmas tömegeket mozgatott meg.

1969
Woodstock

Óriási siker volt az augusztusban New York államban a kb. 4000 lélekszámú Bethel vidéki városban megrendezett Woodstock Music and Art Festival. A fellépők között volt többek közt: Janis Joplin, Jimi Hendrix, Canned Heat.

1969. augusztus 15-én a Bethelben megrendezésre került háromnapos woodstocki zenei és művészeti fesztiválon négyszer annyian vettek részt, mint ahogyan azt a szervezők korábban remélték. A fesztivál eredetileg a New Yorktól 50 kilométerre található Wallkillben került volna megrendezésre, de a falu lakosságának heves tiltakozása miatt jelölték ki végül Bethelt.
A három napra érvényes 18 dolláros belépőjegyet mintegy 400 ezer fiatal vásárolta meg. Annak ellenére, hogy ilyen hatalmas érdeklődés volt a rendezvény iránt, minden erőszakmentesen zajlott le.
Ez volt az eddigi legnagyobb zenei összejövetel. A rendezvény három napja alatt 32 banda és énekes képviseltette magát a soul, a rock, a blues és a népzene területén.



Hírek a hatvanas évekből

(szerk. Fedor Nóra)

1960
Kennedy nyert, az új nemzedék ünnepel

A demokrata párti John Fitzgerald Kennedy nyerte a november 8-ai amerikai elnökválasztást alig száztízezres szavazattöbbséggel. Az Egyesült Államok újdonsült elnöke beiktatási beszédében hangsúlyozta: „Ismét mozgásba hozzuk Amerikát!”

Elemzők szerint új korszak köszönthet be Amerika történelmébe, egy új, fiatal nemzedék korszaka, mely most megválasztotta magának saját elnökét. 42 éves életkorával J. F. Kennedy az Egyesül Államok eddigi legfiatalabb elnöke, ellenfelét, a republikánus jelölt Richard M. Nixont 0,2%-kal sikerült megelőznie. Kampányában nagy hangsúlyt fektetett a modern tömegkommunikációs eszközök kihasználására, mellyel előnyt kovácsolt magának. Programjában szerepel többek között az egészségügyi ellátás reformja, az oktatás fejlesztése és támogatása, valamint a faji megkülönböztetés eltörlésének törvénybe iktatása. „Olyan Amerikában hiszek, amely sem protestáns, sem katolikus, sem zsidó!” – fogalmazott az elnök szeptemberi beszédében.

1961
Hurrá, Ifipark!

Augusztus 20-án végre megnyitotta kapuit városunk új szórakozóhelye, az Ifjúsági Park. Az intézmény a budapesti KISZ-bizottság kezdeményezésére épült a budai vár oldalában, s a festői környezet mellett kitűnő műsor fogadta az első látogatókat.

„A környezet, az ide csillámló Duna, a szolid társaság (…) mágnesként vonzotta ide a szórakozni vágyókat.” – olvashatjuk a beszámolókban. A KISZ budapesti bizottsága személyes ügyként kezeli városunk fiataljainak művelődését, így döntött amellett, hogy biztosítja számukra a kulturált, igényes, kártékony nyugati impulzusoktól mentes szabadtéri szórakozás lehetőségét. A tervek szerint a Park szeptemberig látogatható csütörtöki, szombati és vasárnapi napokon, mindössze ötforintos belépő ellenében. Az első estén fiatal és tehetséges táncdalénekesek, színészek, komikusok szórakoztatták a közönséget, majd esztrádműsor és tánc zárta a nyitónapot.

1962
Love Me Do – megjelent a Beatles első kislemeze

A liverpooliak legújabb kedvence, a Beatles végre elkészítette első kislemezét, a Love Me Do-t, mely október 5-én került a lemezboltok polcaira. A hihetetlen népszerűségnek örvendő zenekar szóban forgó dala az angol sikerlista 17. helyén nyitott.

A hirtelen jött sikerrel kapcsolatban felröppentek negatív vélemények is. Sok szóbeszéd járja arról, hogy a kislemez – mondhatni – váratlan sikere mögött az együttes menedzserének, Brian Epsteinnek a keze áll: felmerült annak a gyanúja, hogy Epstein a saját cége részére rendelt mintegy tízezer darabot a korongból. Pletykák ide vagy oda, a Beatles népszerűségének ez sem szabhat határt, ugyanis az országos listára való felkerülésükkel már nem csak Liverpoolt, hanem gyaníthatóan egész Angliát ostrom alá veszik. Az együttes producere, George Martin, akit az ötödik zenekartagként is szoktak emlegetni, már vissza is rendelte a fiúkat Londonba egy újabb kislemez felvételeire. A választott dal valószínűleg a Please, Please Me lesz, mellyel a következő évben debütálhatnak a toplistákon.

1963
Lelőtték Kennedy elnököt – gyászol az ország

Több lövést adott le egy merénylő John Fitzgerald Kennedy amerikai elnökre ma délelőtt a Texas állambeli Dallasban. Az elnök a helyszínen meghalt, a vele egy kocsiban utazó texasi kormányzót, John B. Connallyt pedig szintén megsebesített egy lövés.

Az Egyesült Államok elnöke éppen hivatalos látogatásának tett eleget Dallasban, amikor bekövetkezett a tragédia. A szemtanúk elmondása szerint több lövés dördült el a texasi Tankönyvraktár irányából, ám az elkövetőt senki sem látta. Az esetet követően egy órán belül elfogták a tettest: Lee Harvey Oswaldot. A 24 éves fiatalembert az után kapták csak el, hogy négy lövéssel egy járőrt is leterített. Oswaldról kiderült, hogy részben kubai, részben pedig szovjet kapcsolatokkal rendelkezett és zavart elmeállapota miatt is igazolódni látszik az elkövetés gyanúja. A szemtanúk kihallgatása még folyamatban van és egy vizsgálóbizottság felállítása is esedékes az ügyben.

1964
„Elvis halott. Éljen a Beatles!”

Nem mindennapi látvány fogadta az embereket február 17-én a New York-i repülőtéren: a hétköznapok rendjét több ezernyi tinédzser zsivaja zavarta meg, amint birtokba vették a kifutópálya tetemes részét új hőseikre várva. A Beatles angliai diadalmenete után most az új világban folytatja.

1963 decemberében a liverpooli gombáknak már hét felvételük szerepelt az angol top 20-as listán, s ne felejtsük el, hogy első sikereiket egy éve sincs, hogy bezsebelték. És bizony az sem akármi, hogy 1963 őszén két kislemezük is megbukott a tengerentúlon, s fél év elteltével pedig már ilyen fogadtatásban van részük New York repterén. A tévésztár, Ed Sullivan még novemberben kereste meg Brian Epstein menedzsert, hogy meghívja fiait a műsorába, mert nem akart lemaradni a legújabb angol trend-zenekarról. „Ez pont olyan, tömeghisztéria, mint ami Elvis Presley idejében nálunk volt.” – nyilatkozta Sullivan, miután saját maga is tapasztalhatta a beatlemánia hatását London repülőterén, s tudta, hogy ennek hamarosan Amerikában is lesznek következményei.
Ezen a február 7-ei napon az amerikai tinik pillanatok alatt cserélték le királyukat négy brit srácra, mintha Elvis meg sem született volna. A rendőröknek még a szállodánál is folyamatosan résen kellett lenniük, hogy elkapják a tűzoltólétrán, lifben, fürdőszobában megbúvó rajongókat.

1965
A rock ’n roll keresztapja halott

Január 20-án elhunyt Alan Freed rádiós disc jockey, a rock ’n roll névadója: halálát májelégtelenség okozta. „Tintás” Freed minden idők leghíresebb rádiós műsorvezetője volt, nevéhez fűződik az új zene rádiós népszerűsítése, és az első rock ’n roll-partyk szervezése is.

A minnesotai, litván származású rádiós karrierje legszebb időszakában olyan személyiségeket tett ismertté műsoraival Amerikában, mint Bill Haley, Chuck Berry, Little Richard, Carl Perkins, Jerry Lee Lewis, és nem utolsó sorban Elvis Presley. Már az 50-es évek végén pereket indítottak ellene, mert állítólag ő is „érdekelt volt” payola-ügyekben: kenőpénzeket fogadott el különböző lemezcégektől és menedzserektől, hogy azok sztárjainak felvételeit részesítse előnyben műsorai alatt. Kettétört karrierje miatt egyre inkább az alkoholban kereste a megnyugvást - bár korábban sem vetette meg -, s végül halálát is ez okozta: májzsugorban halt meg - alig 43 évesen.

1966
Indul a Táncdalfesztivál!

Ma végre kezdetét veszi a mindenki által már nagyon várt első magyar Táncdalfesztivál. Bánki László, a rendezvény szellemi atyja is nagy reményekkel tekint az esemény elébe és biztos benne, hogy műsora osztatlan sikert arat majd a közönség körében.

A versenyen több kategóriában nevezhettek a tehetségesebbnél tehetségesebb előadók, sőt, kitűnő táncdalénekeseink mellett az ifjúsági zenekarok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra – de közülük is csak a legjobbak! A versenyzők produkcióit szigorú szakmai zsűri értékeli majd, akik árgus szemekkel igyekeznek rátalálni az ország legtehetségesebb fiatal egyéniségeire, zenészeire.
Bánki László akképp nyilatkozott, hogy Magyarország fiataljainak művelődése nemzeti ügy és bízik benne, hogy a Táncdalfesztivál is képes lesz majd ehhez hozzájárulni.

1967
A nyolcadik Beatle

Megjelent a Beatles zenekar nyolcadik lemeze, Sergeant Pepper's Lonely Heart Club Band címmel. Ez a lemez szinte minden tekintetben újító: a felvételi eljárások, a borító valamint a szerkezete is merőben eltér az eddigiektől. A kritikusok és a rajongók is hajlongnak előtte!

A Bors Őrmester felvételei csaknem 130 napot vettek igénybe: még előző év december 6-án kezdte meg a rögzítést a zenekar az Abbey Roadon, s idén június elsején került a lemezboltokba az album. Mivel a tavalyi évben felhagytak a koncertezéssel, elegendő idejük volt a soron következő lemez elkészítésére. Rengeteg zenei hatás érte őket ezt megelőzően, sok új stílussal és hangszerrel is megismerkedtek, amelyek visszaköszönnek a dalok hangzásvilágában. A lemez borítója is említést érdemel: híres emberek színes, kartonból kivágott, életnagyságú alakjai láthatók rajta, és a dalszövegek is felkerültek a hátoldalra, ami jelentős újításnak számít. A borító McCartney és Robert Fraser közös munkájának eredménye.

1968
Rendőrök és diákok csaptak össze Párizsban

A tiltakozásnak indult, ma már diáklázadássá fajult párizsi események egyre súlyosbodnak. A rendőrök minden lehetséges eszközt bevetnek és senkit sem kímélve lépnek föl a fiatal csoportok ellen.

Tegnap éjjel diákok egy csoportja újabb barikádokat emelt a rendőrök ellen, melynek következtében ismét komoly összecsapásokra került sor Párizs utcáin. Alig néhány napja félmillió ember - köztük diákokkal és tanárokkal egyaránt – vonult föl az utcákon, hogy a nemrégiben letartóztatottak szabadon bocsátását, és az egyetemek újbóli megnyitását követelje. Az egyre szélesebb szolidaritási mozgalom kialakulását bizonyítja az is, hogy a munkásság is sztrájkkal fenyeget, és támogatásáról biztosította a diákokat. A vietnámi háború, a faji megkülönböztetés, az állami elnyomás és a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása miatt lázadó diákmozgalmak fokozódó elszántsága mellé egyre nagyobb társadalmi támogatás párosul.

1969
Kovács András extázisban

A mozikban Kovács András legújabb filmje, az Extázis 7-től 10-ig, melyet a Magyar Televízió megbízásából készített a neves rendező. A beatjelenségről, irányzatról szóló mű igazi kultfilm: kész kordokumentum, „zenés szociográfiai látlelet”.

Az eredeti elképzelés szerint klubokról, azok közönségéről, a beat felszíni jelenségeiről, külsőségeiről szólt volna a film, ám Kovács tudta, hogy ez sokkal több annál. Szembe kerül a vásznon két ellentétes nézet: a „konzervatívok” és a beat társadalmi gyökereit is kutató értelmiségi, szociológus réteg. A rendező szerint a beat egy ún. „szükségletzene”, amiben eddig rejtett társadalmi szükségletek törnek felszínre. A fiatalok számára ez a zene a kollektivitás mellett életproblémákat is kifejez, melyekre részben válaszokat is ad. A film – és a rendező – üzenete az, hogy az intézményi kereteken kívül a beattel meg lehet vívni bizonyos csatákat.

(1970: Paul McCartney kilép a Beatlesből, így az fel is oszlik, ergo (számomra) itt van vége a 60-as éveknek…)



Hírek a hatvanas évekből
(szerk. Molnár Csilla)

1960
Les Paul rekviem

Végleg leállították a Les Paul gitárok gyártását. Az eladások csökkenésével és a piacon megjelenő új igényekkel magyarázták a döntést. A továbbiakban az SG gyártására állnak át.

Les Paul, amerikai jazzgitáros 1946-ban mutatta be új fejlesztésű hangszerét a Gibson cégnek, akik akkor egyértelműen elutasították. Éppen egy másik, üreges testű sorozatra koncentráltak. Később azonban a Fender Telecaster sikerén felbuzdulva az eredeti ötletért, tiszteletük jeleként, a Les Paul után elnevezett gitárok gyártása is beindult. A gyár igazgatója elmondta, hogy az egyre kisebb eladási ráta miatt kényszerülnek leállni a gyártással. Isten veled Les Paul!

1961
Az ötödik tag

Új menedzser egyengeti a The Beatles útját. Brian Epstein vette kezébe a brit banda ügyeit. A liverpooli üzletembert elvarázsolta a tagok személyisége és rengeteg ötlettel várja a közös munkát.

Epstein a banda nevével először egy plakáton találkozott, nevetségesnek találta őket, de úgy tűnik, zenéjüknek ő sem tud ellenállni. Asszisztensével együtt látogatott el a Cavern Clubba, ahol személyesen is megismerkedett velük. Elmondta, hogy a szerződés aláírása után rögtön a kezébe veszi a zenekar ügyeit és híresebbek lesznek, mint eddig valaha bárki is.

1967
Arany Pálmá-s Nagyítás

Antonioni filmje, a Nagyítás nyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját. Az irodalmi adaptáción alapuló, titokzatos bűncselekménybe bonyolódó történet az első olyan nem pornografikus alkotás, melyben női szeméremszőrzetet mutat a kamera.

A történet főhőse egy fotós, aki éppen a legújabb albuma befejezéséhez gyűjt anyagot egy parkban. Egy a várostól elmenekülő szerelemes pár enyelgését kapja lencsevégre, lebukik és a nő követeli a negatívokat. Még a lakásán is megkeresi az ismert divatfotóst, aki nem az igazi tekercset adja át. Ezután kezdődik a „nagyítás” és a kutatás az ismeretlen nő után. A film egyik meghatározó jelenetében feltűnik a Yardbirds is, Jimmy Page-dzsel és Jeff Bleckkel (gitárt törnek) a színpadon.

1968
Warholnak lőttek?

Tegnap délután rálőttek Andy Warholra. A művészt egy fiatal nő vette célba, aki elmenekült ugyan, de pár óra múlva már fel is adta magát. Warhol sérülése életveszélyes, az orvosok szerint 50% esélye van a túlélésre.

A művészt egyik munkatársa, Biciklisfiú című filmjének szereplője Valerie Solanas lőtte meg. A hölgy, mint kiderült a S.C.U.M. (Society for Cutting Up Men) alapítója és egyetlen tagja. Nem tisztázott, vajon miért is akart végezni vele, de tettét büszkén vállalta. Warhol különös és egyedi alkotásaival illetve filmjeivel, fotóival vált híressé. A homoszexualitását nyíltan vállaló különc alkotó olyan hírességekről készített portrékat, mint Marilyn Monroe. Jelenleg kómában fekszik, kétséges valaha felébred-e. Bízunk benne, hogy hamarosan már a sebhelyéről készít felvételeket. Mindenképpen ott leszünk a kiállításon!

1969
Gyíkkirály

Miamiban koncertezett a The Doors, amikor is állítólag az énekes, Jim Morrison a színpadon állva megmutatta nemi szervét a közönségnek. A közönség hatalmas ujjongásban tört ki, a zenész ellen azonban vádat emeltek.

Még nem tisztázott, vajon valóban megtörtént-e a szemérmet sértő eset, vagy csak egy új legenda születésének vagyunk tanúi. Az UCLA-n végzett film szakos srácok már évek óta a közönség figyelmének középpontjában állnak. Pszichedellikus rockzenéjükkel új színt hoztak a zenei életbe. Egy kicsit több magamutogatás még belefér, talán a pereskedést is megérte ez a gesztus.

Hírek a havanas évekből
(szerk. Püspök Tamás)


1960
Az elektromos gitár végnapjai

A Gibson gyár leállította a Les Paul nevű elektromos gitár gyártását. A gyártó a csökkenő eladásokkal magyarázza döntését.

Az elektromos hangszedő felfedezése után Les Paul gitáros állt elő egy új konstrukcióval, mely lényegében egy fenyődeszkára erősített hangszedő volt, üreges gitártestbe integrálva. A Gibson cég először visszautasította az ötletet, majd később a konkurencia hasonló törekvéseit látva mégis elkezdte gyártani a modellt, s a tervező nevével látták el azt. Most azonban hanyatlani látszik az eddigi siker, s a gyártó úgy döntött, hogy leállítja a gitár gyártását. A hírek szerint egy új modell bevezetését tervezik. Zenészkörökben már elindult a találgatás, hogy a népszerű modell eltűnése vajon milyen hatással lesz a könnyűzene fejlődésére?

1962
Elhunyt Marilyn Monroe

1962. augusztus 5-én elhunyt Marilyn Monroe, az utóbbi évek legnépszerűbb amerikai színésznője. Az eddigi vizsgálatok szerint öngyilkos lett.

A szőkeség augusztus 5-én Los Angelesben Robert Kennedyvel volt egy összejövetelen, ezután holtan találtak rá lakosztályában. A halál oka: gyógyszer-túladagolás. Marilyn az elmúlt évek legnagyobb sztárja volt, filmjeit milliók látták, megjelenésével stílust teremtett. Bálványozásához nagyban hozzájárult a Playboy magazin első számának címlapfotója 1953-ban. A „Van, aki forrón szereti” című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat kapott. A forgatás közben már súlyos magánéleti gondokkal, gyógyszer- és alkoholfüggőséggel küzdött. Nagy valószínűséggel ezek vezettek halálához is. Marilyn Monroe 36 éves volt.

1964
A Beatles meghódítja Amerikát

1964 kétségkívül a Beatles éve Amerikában. Az angolok óriási sikereket értek el az Óceán túloldalán, alaposan megbolygatva ezzel az amerikai zenei életet.

Év elején jelent meg az I Want To Hold Your Hand, és rögtön a slágerlisták élére ugrott, majd hét héten át tanyázott az első helyen. Az amerikai fiatalok máris temetik Elvist, az eddigi idolt. Februárban a Beatles New Yorkba látogatott, ami soha nem látott hisztériát váltott rajongók százezreiből. A zenekar koncertje szinte élvezhetetlen volt a folyamatos, hangos sikoltozás miatt. Az ezt követő szereplés az Ed Sullivan show-ban pedig az eddigi legnagyobb nézettséget produkálta a televíziózás történetében. Ha a Beatles így folytatja, hazájukban hamarosan lovaggá ütik őket.

1965
Új műfaj születik 1965

Bob Dylan, amerikai énekes zenéje is egyedi megoldásokat tartalmaz, most azonban egy teljesen új dologgal állt elő: rövidfilm készült egyik dalához.

A Bringing It All Back Home album egyik dalához, a Subterranean Homesick Blueshoz D.A. Pennebaker dokumentumfilm rendező forgatott egy kisfilmet Dylan angliai turnéja alkalmával. Az anyag a londoni Savoy Hotel mögötti sikátorban készült, ahol az énekes papírtáblákat tart maga előtt, melyekre a dal egyes szavai vannak felírva. Ezeket a szövegnek megfelelő sorrendben mutatja a kamera felé. A filmben feltűnik Allen Ginsberg, amerikai költő is. A sajátos előadásmód és az egyedi ötlet találkozása a mozgóképpel egészen új irányt nyit a könnyűzenében. Várhatóan több előadó fogja követni Bob Dylan produkcióját.

1967
A gitárhős a színpadon égette el hangszerét

1967 júniusában rendezték meg a Monterey fesztivált, ahol több, mint kétszáz-ezer ember fordult meg és minden fontos előadó színpadra lépett.

Az esemény sok különleges részlet tette emlékezetessé. Az egyik például, hogy minden előadó ingyen vállalta a fellépést. Egyedül az indiai szitárművész Ravi Shankar kért 3000 dollárt, amit jótékony célokra fordít. A legmaradandóbb élményt azonban minden bizonnyal Jimi Hendrix, a nagyszerű gitáros okozta, amikor koncertje végén egyszerűen felgyújtotta hangszerét. A váratlan esemény meghökkentette a közönséget és a többi fellépőt egyaránt. A művész nem kommentálta az esetet, a gitárégetés üzenetéről azóta folynak a találgatások. Sokak szerint a vietnámi háború ellen való tiltakozás sajátos formája volt ez.

1969
Woodstock és Altamont – Mennyország és pokol

1969-ben két jelentős zenei esemény borzolta a kedélyeket: az augusztusban lezajlott woodstocki és a decemberben megrendezett altamonti fesztiválok.

A Woodstockban megtartott fesztiválra félmillióan látogattak el. A programban az összes jelentős előadó szerepelt, de a Beatles és a Rolling Stones távolmaradt a rendezvénytől. A háromnapos fesztivál békésen zajlott, az összegyűlt tömeg szabadon és boldogan élvezte a koncerteket.
A decemberi altamonti fesztiválról ugyanez már nem mondható el. Az itt már fellépést vállaló Rolling Stones a Pokol Angyalai nevű motoros bandát bízta meg a rendezvény biztosításával. A „rendfenntartók” azonban több embert megvertek, egy fekete fiú pedig késelésben meghalt. A sajnálatos események teljesen beárnyékolták a fellépő zenekarok teljesítményét.

2008. február 12., kedd

Fiatalnak lenni a hatvanas években - interjúk és egy riport

Fiatalnak lenni a hatvanas években - egy amerikai szemével

Interjúmat egy amerikai tanárommal, Louis Perezzel készítettem el, aki körülbelül 8 éve él Magyarországon és többet tud Magyarország történelméről valószínűleg, mint én magam. Beszélt az avar/kazár hatásokról, Istvánról és Koppányról, Trianonról, egyszóval egész átfogó képet adott a történelmünkről, én mégis inkább a zenei/költészeti részét emelném most ki.

Hol is élt pontosan a 60-as években?
New Yorkban születtem, majd a 60-as évek alatt éltem Kaliforniában, San Franciscóban és New Yorkban. De rengeteget utaztam, részben a háború miatt is.

Milyen zenét hallgatott?
Az 50-es, és a 60-as évek elején leginkább a country-folkkal kevert fekete zenét, de aztán 63-ban jött a Beatles, ami alapvetően megváltoztatta azt, amit addig zenének hívtunk. Én viszont jobban szerettem a Rolling Stonest, de amit igazán mélyről jövőnek tartottam, az a San Franciscó-i zene volt a Grateful Deaddel és a Jefferson Airplane-nel az élen. Számomra az a zene, amit addig rock and rollnak hívtunk, az Eagles Hotel Californiájával megszűnt. Az LSD, a marihuána és a kokain véget vetett az amerikai zenének, mivel 65-től 69-ig a zenét ezek a szerek befolyásolták, mint például a Doorst.

És ma?
A mai rock and roll roll teljesen mű. 70-71 óta operát hallgatok. És a gangsta rapet! A francia és az orosz rap a kedvencem. Ezen előadók szövegein tökéletesen érződik, hogy honnan jöttek, miken mentek keresztül. Náluk ez a szenvedés a művészetekben is érződik. Ti, magyarok soha nem szenvedtetek annyit úgy, mint a nincstelen feketék, hogy ez hiteles lehessen, gondolok itt például Ganxsta Zolira.

Ki a kedvenc költője, ha már a szövegeknél tartunk?
John Cooper Clark. Ő szerintem ma a világon a legjobb költő. De az USA-ban őt is, mint mindenki mást majd csak a halála után fognak megismerni és megszeretni.

A magyar zenét mennyire ismeri?
A magyarországi 50-es, 60-as, 70-es évek-beli zenénél nem sok jobbat hallottam. De ezt viszont senki nem ismeri, és miért? Mert magyarul van. Senki nem ért magyarul, és így soha senki nem fogja megtudni, hogy milyen remekművek születtek itt akkoriban.

Hogyan találkozott vele? Itt vagy hallott valamit esetleg Amerikában?
Itt, Magyarországon. Amikor először bekapcsoltam a rádiót, akkor a 8 óra munka, 8 óra pihenés…című szám ment, és teljesen lenyűgözött. Egy szótárral megpróbáltam lefordítani mindent, amit hallottam. A magyarok nagy része nem is tudja például, hogy az Omega Léna című száma nem egy nőről szól, hanem Leninről, és ugye a cenzúrán csak így tudott átjutni. Csak ilyen módon tudták a politikai rendszert kritizálni. Egy másik példa erre Ákos Stefi, akinek az 58-a Mariguana című száma, amit szintén nagyon szeretek. De Koncz Zsuzsa, Bródy János, az LGT, és Presser Gábor zenéjét és szövegét ma is a legjobbak közé sorolom. A gyerekektől ha órán megkérdezem, hogy szeretik –e a magyar népzenét, mindenki azt mondja, hogy dehogyis, pedig az a legszebb. Budapesten, amikor ott laktam, minden reggel hallottam a szomszédomban élő asszonyokat énekelni ezeket a régi dalokat, amit ha Bartók Béla nem rögzített volna, mára már rég elvesztek volna. A magyar költészetnek is nagy tisztelője vagyok, nagyon szeretem például Arany János verseit. Ezeket is egy szótár segítségével fordítottam le szavanként, a kedvencem az Ágnes asszony című műve. A szobámban ültem, és az ablakomból a Szabadság-szobrot láttam, nekem az a szobor Ágnes. A mozdulatával teljesen kifejezi azt a szenvedést, amit Arany János is leírt. Viszont ezt se fogja senki megismerni, már mondtam miért, mert nem angolul van. Mi fog történni a magyar kultúrával? 20 vagy 30 éve 10 millió ember él itt, és mindenki elmegy külföldre, a helyüket a környező országokból érkező emberek töltik be, és így lassan el fog veszni, pedig eddigi életem során kevés ilyen szép és fantasztikus kultúrájú országban voltam.

Szabó Zita




Fiatalnak lenni a hatvanas években - sportolóként

Száll Antal a margitszigeti sportuszoda nagy tiszteletnek örvendő mesteredzője (szerencsére nekem csak Tóni, mert egészen kicsi koromtól kezdve ismerem, mikor az ember még bárkit tegez, gátlások nélkül, most pedig már nem engedi, hogy magázzam) élsportoló múltja miatt az ötvenes évek végétől kezdve sűrűbben járt külföldön, mint a „hétköznapi emberek” ebben a korszakban, tehát nemcsak a magyarországi helyzetet, de az itthon-külföld ellentéteket is felidézte.

Milyen lehetőségeitek voltak a 60as években fiatalként a szórakozásra?
Mi az uszodában éltünk, a szórakozás is nagyon behatárolt volt a sport miatt, de mikor az edzőnk elengedett, általában a Kisöreg-be és a Kapás utcai tánciskolába jártunk, ahol hétvégenként össztánc volt. A kaszinóba szintén csak edzői engedéllyel mehettünk. A mozi sem úgy volt, mint manapság, hogy kinézed a műsort, és megveszed a jegyet. Ketten-hárman összeálltunk, vettünk egy jegyet, és úgy lógtunk be. Múzeumba is rengeteget jártam, itthon és külföldön is. Szerencsére mindig olyan pedagógusaim, nevelőim voltak, akik a kultúra felé irányítottak. Számomra teljesen természetes volt, hogy akár külföldön akár itthon, edzések, verseny után hulla fáradtan is elmentünk a korábban már bejelölt nevezetességekhez, múzeumokba.

Milyen helyek jártál, melyek a legemlékezetesebb történeteid?
56 után az uszodából disszidált az előttünk és utánunk következő generáció is, így mi lettünk a kedvezményezettek, így mehettünk külföldre, versenyekre és edzeni. 1957-ben, Hamburgban voltunk versenyen, ott ittunk először Coca Colát. Az egy fantasztikus dolog volt! Egyetlen pohárra volt pénzünk, és csak nagyon lassan, kortyonként mertük inni. 58-ban voltunk Velencében, Rómában, Genovában, Nápolyban. Egyik nap a „Halló itt Gabriella” című filmet néztük a moziban. A férfi főszereplőnek fekete mokaszinja, farmerja (mi addig kovboj nadrágnak hívtuk) csíkos pólója, és napszemüvege volt, rögtön eldöntöttük, hogy nekünk is kell ilyen! Következő héten mi is ilyen szerelésben mentünk le az uszodába, egész más szemmel néztek ránk a lányok! Szintén 58-ban voltunk Pekingben, ahol kisebb negatív hatás ért. A városban még látszott az utolsó évek amerikai hatása. Elvittek minket a Parker gyárba, ahol egy hangárban álltak a munkások a futószalag mellett, és egy öt mozdulatból álló monoton munkát végeztek. Itt értékeltem át a sportot, belegondoltam, hogy inkább felkelek minden nap hajnalban, csak ne kelljen ilyen borzalmas munkát végeznem. 64-ben, Tokióban voltunk az olimpián, és akkor játszották Louis Armstron 5 Penny című filmjét. Összepakoltunk egy zsák kaját, és háromszor néztük meg egymás után, mert annyira jó zenék voltak benne! Szerencsére a Beatles is pont akkor adott koncertet Tokióban, így őket is láttuk. 16 ezren voltak a csarnokban, és a kis visszafogott japánok teljesen kivetkőztek magukból, megőrültek értük! A lányok visítottak, a fiúk meg hármasával ültek egymás nyakában! Szintén 64-ben két hetet voltunk Párizsban, és két teljes napot töltöttünk a Louvre-ban, mert azt ennél kevesebb idő alatt lehetetlen végignézni. Blackpool-ban viszont annyira nem volt semmi látnivaló, hogy a vásárlóutca két oldalán elindultunk, és írtuk össze az árakat, mi, hol, mennyi, és vásároltunk.

Mikkel kereskedtetek?
Mindig voltak kuriózumok, amiket be kellett szerezni. Amikor megjelent a Mambó magnó, hazahoztuk, és másoltuk a lemezeket. Sercegett, recsegett, de legalább a miénk volt! Rádióból nem annyira vettem fel a dalokat, nem szerettem a Luxemburg Rádiót sem, én az operát gyűjtöttem. Mi hoztuk haza az első Grundig rádiót is. Külföldön főleg a herendi porcelán meg a fogarany kellett.

Fogarany? Inkább nem akarom tudni, azt honnan szereztél… Illés-, Metro- vagy Omega-rajongó voltál?
Az Illéssel már nem volt időnk foglalkozni, őket később szerettem meg. Az Omegából nem szerettem azt a nagy hajút, a Kóbort. A Metro sem igazán tetszett. Amikor házibuliban voltunk, persze ezek mentek, akkor meghallgattam, de egyébként nem kedveltem. Engem a komolyzene érdekelt inkább. Mikor Louis Armstrong 65-ben fellépett a Népstadionban, ott volt az egész úszóválogatott. A koncert is olyan természetes volt számunkra, mint a múzeumlátogatás.

Milyen volt itthon a külföldi hatalmas szabadságérzet után?
Egyikünk se volt úgy, hogy kint maradt volna. Persze elég szűkösen éltünk itthon, de sosem nyúztam a szüleimet semmiért, a sport miatt könnyebb volt az élet. Mindig kitűztem magam elé a következő célt, és amit meg akartam venni, azt előbb-utóbb sikerült. 800 forint volt a maximális kalóriapénz, amit én is kaptam a szövetségtől, és – ezt biztos hallottad már - de az akkor hatalmas pénz volt! Meg ugye a sefteléssel is kerestem egy kis mellékest. Mivel az uszoda egészen más társadalmi világ volt, ezért ott is könnyebben tudtam intézni az ügyeket. Híres színészek, zenészek, és politikusok jártak le az usziba, és miután szereztünk egy kis hírnevet az úszással, könnyebben teljesítették a kéréseket. Így jutottam be például az egyetemre, természetesen csak esti tagozatra, mert a nappali státuszhoz kevés volt a protekció.

66-ban házasodtunk össze Katival, és 67-ben már kaptunk is egy tágas lakást, ami akkor szintén csodaszámba ment, mert általában három-négy évet kellett várni egy lakásra. Csak ugyanazt tudom mondani, mint eddig, a sportolás lényegesen megkönnyítette az életünket.

Végső konklúzió?

Nem cserélném el a fiatalságomat a tiétekre.

Tóth Eszter


Fiatalnak lenni a hatvanas években


A 60-as évek zenei stílusáról, öltözködéséről és annak hatásáról beszéltem édesapámmal.

Mennyire lehetett nyomon követni a külföldi zene történéseit a 60-as években Magyarországon? Hogy lehetett hozzá jutni az egyes előadók albumaihoz? És mit engedett a kormány „beszivárogni” az országba?
Ehhez a kérdéshez hozzá tartozik a politikai környezet is. Akkoriban a szocialista közösségnek voltunk a tagjai, és első sorban, a hivatalos rádiókban, illetve az egyre terjedő televízióban ennek a zenei és kulturális hatása volt a döntő. A nyugati nyugat-európai zenét és kultúrát igyekeztek minél inkább hátérbe szorítani.

Akkor ez azt jelentette, hogy a keleti blokk zenéjét kellett hallgatni?
Nem volt az rossz zene, csak más volt. Nyugaton egyre erősödött a rockzene és a beatzene hatása. Nálunk a zenei stílusokat, amik nyugaton terjedtek, azokat a nyugati adókról lehetett meghallgatni. Aki tudta, fogta a Rádió Luxemburg és a Szabad Európa Rádió zenei műsorait, és ezt hallgatták. Ezt ellensúlyozandó vezették be a Magyar Rádióban is a Vasárnapi koktél című műsort.

Ez miről szólt bővebben?
Erősen megszűrve próbáltak az aktuális zenei irányzatokkal lépést tartani, bizonyos korlátozott műsoridőben (másfél, kétórás műsorok voltak akkoriban) olyan szolidabb zeneszámokat bemutatni, amelyek nyugaton divatosak voltak és belefért a szocialista ember képének az elképzelésébe.

Mennyi ideig tartott, míg 1-1 nagyobb együttes zenéi eljutottak Magyarországra?
Döntő eltolódás ebben nem volt. Amit engedtek, hogy bejöjjön zenei irányzat, az viszonylag hamar beérkezett: inkább arról volt szó, hogy voltak olyan zenei irányzatok, amiket nem engedtek bejönni. Elsősorban olyan zenekarokat lehetett meghallgatni, mint a Beatles, Rolling Stones, illetve a később feltörekvő rockegyüttesek, mint a Led Zeppelin, akik a jelzett időszak után kerültek előtérbe.

Milyen változások voltak az öltözködési stílusokban?
Először nem lehetett Magyarországon olyan ruhadarabokat kapni, amelyek nyugaton természetesek voltak a fiataloknak. Nagyon kurrens dolog volt a márkás farmernadrág. Próbálták helyettesíteni a magyar megfelelőjével, de nem volt átütő a siker.

Honnan lehetett beszerezni ezeket a ruhákat, kiegészítőket illetve lemezeket?
Ha voltak külföldi rokonok, tudtak küldeni ruhadarabokat, lemezeket, amiket itt nem lehetett megszerezni. Ezeket Jugoszláviából lehetett viszonylag könnyen megszerezni, mert Jugoszlávia volt egy átmeneti ország volt Kelet és Nyugat között. Illetve volt egy olyan megoldás, hogy voltak olyan devizás boltok, ahol különböző tárgyakat, ruházatokat lehetett kapni, és azok, akik devizához jutottak, itt vásárolhattak. Volt még egy lehetőség, azon keveseknek, akik ki tudtak menni külföldre, megkapták az ötven dollárjukat és abból vásárolhattak, ha esetleg maradt belőle valami.

Mennyire volt Magyarországon Beatles-őrület? Próbálták esetleg valamilyen módon utánozni?
Voltak Magyarországon próbálkozások a rockzenében, a Metró, az Illés az Omega. Amiknél próbálták a magyarországi fiatalok is valamilyen szinten kifejezni az érzelmeiket. De nem volt olyan szintű, mint Nyugaton. Bejött a Beatles, szerették, ugyanúgy, mint a Rolling Stonest, megvolt a táboruk. Ezek az együttesek engedélyt kaptak a hivatalos kultúrpolitikától, hogy Magyarországon is jelen legyenek a rádiókban, de miután nem voltak koncertek, igazán nem tudta a fiatalság kiélni a tombolási vágyát.

Hogy terjedtek ezek a lemezek, mekkora volt a kereslet rá?
Volt igény rá, és az volt a „menő” aki hozzá tudott jutni ezekhez a külföldi zenékhez, és ezek magnófelvételként terjedtek. Nagy kincs volt. Például én is, amikor a 60-as évek vége felé, egy osztálytársamtól kölcsön kaptam egy japán kiadású Beatles-lemezt. Nagy csodálattal nézegettem a piros lemezt, ami hajlott, nem úgy, mint a Magyarországon kiadott kemény bakelitlemezek, amikkel inkább a cipőbe lehetett beverni a szögeket. Nagyon strapabíróak voltak, csak a zenei hatásuk volt egy kicsit gyengébb. De hát Magyarországon a zenei lejátszók kultúrája is elég lassan tartott lépést. Mindenesetre a fiatalok akkor is örültek a jó zenének és próbáltak módot találni rá, hogy meghallgassák és gyűjtsék.

Mennyire voltak ekkoriban zenei újságok? Hogy lehetett hozzá jutni, ha erre volt valakinek igénye?
Volt rá igény, de mint minden más, ez is egy erős szűrőn ment át. Ami nem volt megfelelő a hivatalos irányzatnak, az nem jelenhetett meg. Ezek az újságok általában a KISZ különböző kiadványai voltak, Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság, ezekben lehetett valamilyen szinten hírekhez jutni, de nagyon erősen szűrve.

Csaba Emese


Egy nehéz nap délutánja – falusi kiadás, pajta-beat

Amikor Amerikában és a szigetországban tombolt a beatkorszak és a Beatles koncertjein lányok ezrei sírták össze még akár a bugyijukat is, addig Magyarországon hódított a tervgazdálkodás, az életszínvonalat a panelházak emelték és persze aki nem volt ellenünk, az csak velünk lehetett. Akinek pedig nem volt elég csupán hallgatni a zenét az bandát alapított. Az egyik ilyen hatvanas évekbeli banda tagja volt a Barna bácsi is, aki az utca végén lakik egy hihetetlenül rövidlábú kutya társaságában. Gitározott és szervezkedett, próbáltak, felléptek, hódítottak, de valamiért senki sem emlékszik rájuk. Pedig állítólag rajta kívül senki nem szívott a faluban füvet. Gyanítom, hogy még ő sem, de mi mást állíthatna egy legenda.

Az 1960-as években természetesen minden fiatal KISZ-tag volt. Szórakozni az alaposan és igényesen megszervezett hétvégi zenekaros bálokon lehetett. A művelődési házban szigorú szülői felügyelet mellett tombolhatott az ifjúság. A szülőknek beosztása volt, hogy melyik hétvégén ki ügyel a rendre és erkölcsre. Több-kevesebb sikerrel, mert persze a lányok ugyanolyan könnyűvérűek voltak, mint bármikor máskor, ha éppen némi alkoholos befolyás is éri őket. A fiúk pedig annyira undorítóra és egyszerűre tudták inni magunkat az elcsent házi pálinkából, amit akár tanítani is lehetne. De ezt senkinek sem kellett. Meséli is egyből a helybéli, amint meghallja kérdésemet. Arca nem nagyon árul el érzelmeket, alkoholizmust annál inkább. Hiába, maradt még valami abból az egykori hippiből. Igaz ez a piros orr valójában nem trendi, de a kocsmában alap.
Azokban az években a hatalom a Kommunista Párt kezében összpontosult. A legjellemzőbb művészeti események az 1956-os forradalom leverése után és 1973 között történtek. Az első jelentős kiállítás Tavaszi Tárlat címmel 1957-ben nyílt meg, ezt később tovább alliterálta Aczél György „három T”-je. A fiatalok Magyar Ifjúságot olvastak és Táncdalfesztiválokra jelentkeztek, vagy éppen megmutatták ki mit tud. Farmert hordtak volna, de alig lehetett hozzájutni, főleg vidéken, ha volt csak az Ecserin. Virágzott volna a szubkultúra, ha nem tették volna lehetetlenné. Persze mindig voltak kivételek. Olyanok is, akiket azóta, már mindenki ismer és persze sok, ismeretlen alkotó és alkotás.
Az utóbbi csoportba tartozott a Beat-less is. A cseles, de cseppet sem eredeti névadás talán már a kezdetekben megpecsételte a nógrádi fiúk sorsát. Igaz a földrajzi, anyagi és egyéb tényezők is közrejátszottak abban, hogy nem ismerjük őket. A banda 2,5 fellépést ért meg a csitári művelődési házban. Természetesen négyen voltak, fellépéseiken öltönyt húztak, kicsit idétlenül topogtak a színpadon (persze nem állt rendelkezésemre ezt igazoló képanyag, így lehet csak a kicsit esetlenül tántorgó Barna bácsit értettem félre, akinek mellesleg muszáj megemlítenem teljes nevét: Szőke Barna, eszméletlen) és a lányok elaléltak.
Az apró konyhában ücsörögve megtudtam, hogy a próbák egy használaton kívüli kamrában zajlottak, kölcsön hangszerekkel, vagyis mégsem, mert a dobos a helyi zenekarban is domborított, neki volt cucca. Egyetlen saját számot sikerült összehozniuk, annak sem volt az utolsó percben már szövege, mert odáig futotta a kreativitás. Az eldúdolt részletből igen gyanúsan az egyik (beazonosíthatatlan) nagy sláger dallama rémlett fel bennem. A repertoár jelentősebb részét a brit elődök alkotásai tették ki, de kívánni is lehetett. Nagyok voltak a tervek és az álmok. A világhírnév volt a minimum, ám az ide vezető utat a harmadik koncert második fele húzta keresztbe. Illetve egy lányka, akin nem tudtak megosztozni. Na és persze egy nagy, nyilvános verekedés. Sajnos a gitártörés elmaradt.
Már soha nem fog kiderülni, hogy vajon milyenek is voltak a srácok, talán nem is maradtunk le semmiről. Az biztos, hogy az egykori gitáros napjai még mindig nagyon vidáman és mondhatni bohón telnek, de csak úgy a maga falusi módján. De azért jó tudni, hogy ott is volt élet és ott is próbálkoztak az alkotással, ahol ma már szinte alig történik valami. És persze végre gazdagodott egy sztárral az ismerőseim névsora, mert azután a csípőmozdulat után már csak ezt a jelzőt használhatom az öregúrra. Ilyet csak az igazán nagyok tudnak.

Molnár Csilla


Fiatalnak lenni a hatvanas években - vidéken


Az interjút az egyszerűség kedvéért anyukámmal készítettem. Elöljáróban annyit, hogy ő a hatvanas években töltötte gyerekkorát és iskolás- valamint gimnáziumi éveit. Egy kis faluban nőtt fel, középiskolába pedig a közeli kisvárosba járt.

Mi az első dolog, ami a 60-as évekről eszedbe jut?
Mivel én akkor voltam gyerek, és a hatvanas években jártam a kamasz éveimben, ezért az első dolog, ami azonnal beugrik, az a boldog, felhőtlen gyerekkor. A nyugalom, kiegyensúlyozottság, biztos háttér jellemezte számomra ezt az időszakot. Jól éreztem magam az iskoláimban és a családi háttér is megfelelő volt… szóval a gyermekkorom az első és legfontosabb, ami eszembe jut ennek az időszaknak kapcsán.

Mi az, amire szívesen emlékszel ebből az időszakból, és mi az amire nem?
Szívesen emlékszem az általános iskolai évekre, mivel aktívan részt vettem az iskolai életben. Rendkívül sok programban vettem részt, pl.: tánccsoport, irodalmi színpad, táborok, bálok. Viszont az már nem volt annyira kellemes, hogy ezekre a bálokra akkoriban a szülők is elkísérték a gyerekeiket és a sarokban ülve végig figyelték, hogy ki kivel beszélget, táncol, mikor és meddig van valakinek a társaságában. Ezek már akkor is kellemetlen dolognak számítottak. A gimnáziumból szintén jó emlékeim vannak. Főleg az építőtáborok. A nevével ellentétben azért ezekben sokat szórakoztunk is, hasznosan töltöttük a szabadidőnket. A szüreti felvonulások is nagy élménynek számítottak. Amire nem szívesen emlékszem vissza, az gyerekkoromból a kemény fizikai munka, amit a TSZ-ekben kellett végeznünk. Nem volt kötelező, de természetesen mindenki segített a családjának, mert a normát teljesíteni kellett, ezt jól bevésték a fejünkbe. Gimnáziumban pedig a KISZ-gyűlések… csak púp volt a hátunkon! Unalmas előadásokon kellett ülnünk. Hát az nem volt valami jó!

Milyen volt a közhangulat? Tényleg „fekete-fehér"volt minden?
Gyerekként én másképp emlékszem erre. Egyáltalán nem volt fekete-fehér! De én nyilván másképp láttam sok mindent, mint mondjuk az akkori felnőttek. A sok jó élmény nekem színessé tette azt az időt. De pl.: mindenben nagyobb volt a fegyelem, mint mostanában.

És az emberek, a ruhák, a divat, a házak?
A faluban egyformák voltak a házak, ez valóban igaz. De a városban már épültek nagyobb épületek, amik azért kitűntek a többi közül. Kisvárosi hangulat volt, sok trafikkal, zsidó kereskedőkkel… viszonylag nagy volt a nyüzsgés a falusi élethez képest. Az emberek sem voltak egyformák, bár nagy volt a különbség a vidékiek és városiak között. De olyan őrült divathóbortok, mint manapság, nyilván nem voltak. Összességében nem mondanám, hogy szürke volt, vagy fekete-fehér. Én legalábbis nem így láttam. De az idő mindent megszépít…

Milyen zenét hallgattál? Illetve hallgattál-e egyáltalán zenét? Ha igen, akkor milyen formában jutott el a fiatalokhoz a zene? Milyen előadókra emlékszel, kiket szerettél?
Természetesen hallgattunk zenét! Nagyon fontos volt az életünkben, úgy, mint a mostani fiatalokéban. Elsősorban a rádióból szóltak a zenék. Nekünk nem volt lemezjátszónk, így csak a rádióban hallottam zenét. De ismertem olyanokat, akiknek sok lemezük volt. Később megjelent a TV és az első Táncdalfesztiválok. Ez nagyon emlékezetes, mert nekünk volt először TV-nk az utcában, így mindenki hozzánk jött át a fesztiválokat nézni. Nagy eseménynek számított a Táncdalfesztivál. És nem csak a fiatalok voltak kíváncsiak rá. Főleg a magyar előadókat ismertem. Poór Péter, Omega, Illés Együttes, Aradszky László, Koós János, Szécsi Pál, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa… őket szerettem. Poór Péter volt a kedvencem, neki gyűjtöttem a képeit is, amiket a trafikokban árultak. A magyarokon kívül olasz előadók voltak még népszerűek, pl.: Gianni Morandi. Illetve amire még emlékszem, az a „Je t'aime..." című szám (Serge Gainsbourg), amit párszor hallottunk, aztán betiltották, mert erkölcsileg nem volt elfogadható… pedig jó szám volt!

Koncertekre jártál?
Nem emlékszem koncertekre. Mifelénk legalább is nem voltak. A bálokon játszottak kisebb zenekarok, de volt, amikor lemezről szóltak a zenék.

Mi volt a legszembetűnőbb változás a 70-es évek beköszöntével az előző évtizedhez képest?
Nem nagyon emlékszem erre az időszakra, lekötöttek a főiskolai tanulmányaim. Hirtelen, villanásszerű változások nem rémlenek. Ami talán szembetűnő volt, az az, hogy sok új áru jelent meg a boltokban. Igaz, hogy csak kevés volt belőlük és néha az is csak pult alatt, de nagy szám volt pl. hogy banánt vagy orkánkabátot lehetett venni az üzletekben. Ami még beugrik, hogy sok lakás épült, könnyebb volt lakáshoz jutni. Sokan költöztek vidékről a városokba. Többek közt mi is.

Visszamennél a hatvanas évekbe, ha tehetnéd?
Ez jó kérdés, sokat szoktunk róla vitatkozni a hasonló korúakkal. Mindenki átkozza azt a kort, mert ma már tudjuk, hogy valójában mi történt, és hogy hogyan mentek akkoriban a dolgok. De mi, az úgymond kisemberek ebből semmit sem érzékeltünk. Persze, lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert gyerekfejjel minden másnak látszik. De azt bizton állíthatom, hogy nagyobb volt a biztonság – minden szempontból – mint most, és amire szükség volt az élethez, azt meg lehetett szerezni. Másrészt mai szemmel nézve már látjuk, hogy mennyire be voltunk korlátozva. Mára már kitárult a világ, nagyobb a mozgástér, több a lehetőség, szabadabb az élet… Nem mennék vissza! Jól éreztem magam akkor, de már elmúlt, inkább előre kell tekinteni.

Püspök Tamás


Fiatalnak lenni a hatvanas években - Erdélyben

A hatvanas évek kapcsán interjúalanyom K.Z. 63 éves zenész volt. 1990-ig Erdélyben élt, akkor települtek át Magyarországra. A Zeneakadémia elvégzése után zenészként tevékenykedett, valamint zenetanárként a pedagóguslét gyönyörűségeibe is belekóstolhatott. Őt faggattam ki a hatvanas évek határon túli magyarságának életéről, életérzéséről és zenéjéről.

Hogyan emlékszel vissza a hatvanas évekre?
A hatvanas évekre most már nosztalgiával emlékszem vissza; a szegényes életmód nem viselt meg, így utólag visszagondolva, mert mindenki ugyanazon a szinten élt, nem voltak nagy különbségek. Sokkal szerényebbek voltak az igényeink a mai fiatalokénál, ez már a kisebbségi létünkből is fakadt.

Mit jelentett ott és akkor magyarnak lenni?
A nemzetiségi toleranciába beleszületve a mindennapok természetesnek tűntek, főleg amíg a városból, Szilágysomlyóról el nem kerültem, teljesen magyar közegben éltem. A román nemzetiségű barátaim, ismerőseim is magyarul beszéltek, ez volt az általános. Az iskola (mármint az elemi iskola) teljesen magyar volt, a gimnázium kétnyelvű, egy-egy párhuzamos magyar és román nyelvű osztállyal. A feszültségek nem ütköztek ki.
Az érettségin viszont már kezdtek mutatkozni a jelei a magyar mivoltom hátrányainak. 32 személyből 19-en mentünk át az érettségin, a sokkal szigorúbb elbírálás miatt… Nem érettségizhettünk a városunkban, Margittán volt a magyar tagozat érettségije, egyetlen tanár sem vehetett részt a volt tanáraink közül az elbíráló bizottságban. Teljességgel idegen környezetet teremtettek számunkra. Az egyetemen, bár kétnyelvű volt, a magyar tagozaton is a tantárgyak egy részét román nyelven kellett hallgatni. A felvételin a román nyelvből is kellett vizsgázni, pedig ez zeneművészeti főiskola volt. Kizáró jellegű volt a román vizsga. Kiváló szakmai eredményeim ellenére román nyelvből nem ütöttem meg a minimális szintet, így a dékán magához hívatott, és elmondta, hogy azzal a feltétellel vesznek fel, hogy román tagozatra iratkozom. Az első év rettenetesen nehéz volt, hiszen a zenei irodalomtól a zenetörténelemig a „tudományos szocializmustól" a zenei formatanig mindenből románul kellett vizsgázni már az első év végén, annak ellenére, hogy nem tudtam jól a nyelvet. A tudományos szocializmus –akkor kötelező tárgy mindenütt – még magyarul is érthetetlen zagyvaság, áltudomány volt. Tudom, beleolvastam a magyar jegyzetekbe is.
Visszagondolva úgy érzem, nem volt elég jelentkező a román tagozatra, és így tereltek át bennünket.

Hogyan emlékszel vissza, milyen volt az általános közérzet, világszemlélet akkoriban?
Kolozsvár a nemzetiségekkel szemben még akkor mondhatni, toleráns város volt, bár megjegyzések már elhangzottak társaságban a rovásunkra. Az egyetemi évek utáni tartalékos tiszti kiképzés, mely Moldovában (Románia keleti részén) történt, ahol kiütköztek az első kemény konfliktusok a magyarok hátrányára. Ezek a konfliktusok verekedésig fajultak, majd a közülünk választott szakaszvezetőt, aki terrorizálta a magyar társaságot, a tiszti iskola politikai parancsnoka eltávolította az egységtől, mert nagyon veszélyes volt a helyzet, hiszen őrségben élesre töltött fegyverekkel jártunk. A pályakezdésemet viszont egyáltalán nem befolyásolta a kisebbségi létem, nem voltak hátrányaim.

Milyen szórakozási lehetőségek voltak akkoriban egy fiatal számára?
A szórakozás merev keretek közé volt szorítva, gyermekként tánciskolába járhattunk, ami szigorú rendszabályokhoz volt kötve. Szinte csak magyarok jártak oda, magyarul zajlott az egész. Mozilátogatásra kizárólag iskola idején kaptunk engedélyt, akkor is a vasárnap délelőtt 10 órai diákelőadásra; az iskolában gyülekeztünk, majd egyenruhában, kettes sorban mentünk a moziba. Utána kettes sorban vissza az iskolába, onnan szabadon távozhattunk. Más napokon és más körülmények között a mozi elképzelhetetlen volt. Az igazgatóság szabta meg, hogy milyen filmeket tekinthetünk meg, az állam által cenzúrázott filmeket az iskola még külön felülbírálta. A kulturális élet a városban jellemzően magyar nyelvű volt. A városnak műkedvelő operettegyüttese volt, ahol Kálmán Imre és Huszka Jenő operetteket adtak elő.

Milyen volt az akkori zenei színtér?
Teljesen korlátozott volt, az ottani cigányzenészek repertoárját ismerhetted, amelyek szörnyen régimódiak voltak, és ez volt az egész.

Milyen lehetőségeitek voltak a nyugati popzene megismerésére?
A nyugati popzene megismerésére, ami eljutott hozzánk, a nehezen fogható Luxemburg, illetve a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű műsora volt, Cseke László vezetésével. Ezt az adást állandóan zavarták, töredezett, szakadozott volt, gyengébb minőségű rádióval (amilyen nekünk is volt) teljességgel élvezhetetlen volt. Ráadásul nem tudtunk angolul sem, ami pedig azért jól jött volna- mi franciát és oroszt tanultunk.

Te Magad hogyan élted meg, tisztában voltál-e, hogy mi van körülötted?
A családban a szüleim nem neveltek kemény nemzeti öntudatra, ismerve a heves természetem; féltek, hogy komoly konfliktusokba keveredem. Hiszen apámnak nagyon sok hátránya volt nemzetiségi mivoltából élete során.

Megfordult-e a fejedben, hogy elhagyd az országot?
Igen. De ez hiú ábrándnak tűnt, hiszen szüleim pedagógusok voltak, s ez az állásukba került volna. A legnagyobb lehetőség 1968-ban volt, amikor egy egyetemi komolyzene-együttessel Koppenhágában voltunk és már egyetem vége felé, ötödév végén, és azonnali állást ajánlottak a Koppenhágai Királyi Operánál. Végül is hazatértem, az előbbi okok miatt és testvérem is az orvosi egyetemről repült volna, ha kint maradok.
Sajnos nem volt lehetőség arra, hogy megismerjük az igazságot, így ennek hiányában nem éltünk azzal az öntudattal, amellyel egy fiatal kellett volna, hogy éljen; tanácsolom a mostani generációnak, akik sokkal értelmesebbek az akkoriaknál, hogy foglalkozzanak többet a magyarság módjával, és komoly lépéseikben mindig tegyenek számot arról, hogy egy nemzethez tartoznak, mert a mai globalizáció korában nagyon szükséges a hovatartozás, különben elvész a nemzet.

Hatvani Etelka


Fiatalnak lenni a hatvanas években - Székesfehérváron

Az interjút édesanyámmal készítettem, aki a 60-as években volt tizenéves Székesfehérváron.

Milyen érzésekkel emlékszel vissza a 60-as évekre?
Ha visszaemlékszem, szinte csak pozitív érzések jönnek elő bennem. A szocialista rendszerben sok intézményesített tevékenység volt, amelyek összekovácsolták a fiatalokat. A felnőttek sem politizáltak, alapvetően tiltott volt, a köznépnek nem is nagyon volt igénye rá, hacsak nem arra, hogy alkalomadtán titokban kibeszéljék az oroszokat. Az emberek nyugodt, békés életet éltek a mindennapi teendőkre koncentrálva.

Mit értesz intézményesített programokon?
Például az iskolai kirándulásokat, úttörőtáborokat, papírgyűjtéseket. Voltak szervezett múzeum- és színházlátogatások is. Az osztályok kisebb egységekre, örsökre oszlottak fel, és hivatalosan az örsi gyűléseken ismerkedtünk az úttörők 12 pontjával. Gyakorlatilag ezek az összejövetelek biztosítottak lehetőséget a játékra, később kötetlen beszélgetésre.

A televízió mennyire volt elterjedt akkoriban?
Nem sok embernek volt a 60-as évek közepéig, csak intézményekben. Hozzánk legközelebb a ruhagyár kultúrtermében volt, 2 Ft/fő/alkalom volt a díja. 60-as évek második felében minden 5. vagy 6. lakásban volt már készülék. Este 6-tól 10-ig tartott az adás, hétfőn és pénteken adásszünet volt. A műsoron volt többek között híradó, utána pedig főleg szovjet, lengyel, cseh filmek, nagyrészt felirattal, a hét egy adott napján pedig színházi közvetítések. Amerikai filmek csak a moziban voltak láthatóak.

A mozizás megengedhető volt az átlagemberek számára?
Teljes mértékben. A matinén, azaz vasárnap délelőtt vagy kora délután korábban játszott filmeket 2 Ft-ért lehetett megnézni. A szocialista blokk filmjeit követően 60-as évek második felétől voltak láthatóak először olasz, francia majd amerikai filmek; utóbbiak leginkább westernfilmek voltak.

Milyen zene jutott el a fiatalokhoz és milyen médiumokon keresztül? Kialakulhatott egyáltalán egyfajta tudatosság a zenehallgatást illetően?
Két állami rádióadó volt a Kossuth és Petőfi. Elenyésző számban voltak zenei műsorok, mint például a Táskarádió, a Csak fiataloknak vagy a Vasárnapi koktél, ahol magyar, cseh, NDK-beli stb. előadók dalait hallhattuk. „Nyugati" előadókat eleinte csak a tiltott, Münchenből sugárzott propagandarádióban, a Szabad Európában hallhattunk. Kedvenc adásunk Cseke László Tinédzser parti című műsora volt, innen értesülhettünk az újdonságokról és itt hallhattuk kedvenceinket, a Beatlest és a Rolling Stonest.

Hozzá lehetett jutni ezen előadók lemezeihez?
Külföldi lemezeket csak a feketepiacon lehetett kapni 2-300 Ft-ért, ami meglehetősen borsos árnak számított az 1000 Ft-os átlagfizetés mellett. A magyar lemezek sem voltak olcsók, 60-100 Ft-ot fizettünk egy-egy Omega, Koncz Zsuzsa, Illés korongért, és még így is sorba kellett állni érte, az egyetlen helyen, ahol lemezeket árultak, a Műszaki Áruházban. A lemezjátszó mellett létezett még szalagos magnó, ami gyakorlatilag státusszimbólumnak számított, mert kevesen birtokolták. Hordozható formája a Mambó magnetofon később széles körben elterjedt, ezeken hallgattuk a recsegő-ropogó kalózfelvételeket.

Koncertek voltak akkoriban vidéken?
Hogyne, péntek és szombat esténként, pontosabban inkább késő délutánonként. A Tip-Top zenekar és más helyi bandák játszottak az Építők Művelődési Házban. Nem voltak azonban hajnalig tartó duhajkodások, este 10 órára minden programnak be kellett fejeződnie, ez után az időpont után diákok nem járhattak az utcán, sőt akkor is igazgatói engedélyt kellett kérni, ha valaki családi rendezvény miatt „maradt ki" későig.

Nem lázadtak ez ellen a fiatalok?
Valamilyen formában igen, az önkifejezést és fiúknál például a haj megnövesztése, illetve gombafrizura vágatása, a lányoknál pedig a miniszoknya és nejlonharisnya viselése, a körmök lakkozása jelentette.

Az öltözködésben mennyire követték a fiatalok a nyugati divatot? Eljutott egyáltalán hozzánk mi a „menő"?
Sokan tudtak jól varrni és népszerű volt a házi varrónő intézménye. A ruhákat nyugatról beszerzett Burda magazinokban található modellek alapján varrattunk. Az üzletekben szerény volt a választék, farmernadrágból csak hazai gyártmányt lehetett kapni, nagy szám volt, ha valakinek külföldről hoztak Lee vagy Trapper farmert.

Gondolom azért a magyar sajtóban is voltak az ifjúságnak szóló lapok melyekből – ha szigorúan cenzúrázott és korlátozott formában is - de értesülhettetek az új divat és zenei trendekről…
Akkoriban már lézett az ifjúsági magazin, amelynek legnépszerűbb rovata a szexuális felvilágosító rovat volt. Emellett volt természetesen zenei és divatrovat is. Szívesen olvastam még a Film, színház, muzsika újságot is – a film- és színházi kritikák mellett itt lehetett először színészekhez, színésznőkhöz kapcsolódó pletykákról olvasni.

A mai napig sokat hallani a 60-as évek táncdalfesztiváljairól. Igaz, hogy a közvetítések alatt az utcák gyakorlatilag elnéptelenedtek?
Így van, 1966-ban volt az első táncdalfesztivál. Gyakorlatilag mindenki kíváncsi volt a feltörekvő tehetségekre, és óriási presztízsértéke volt annak, ha valaki ott felléphetett.
A táncdalfesztiválokon kívül a „Ki mit tud?"-oknak is nagy sikere volt.

Megállapíthatjuk tehát, hogy akkoriban az élet minden aspektusa szigorúan szabályozott és korlátok közé szorított volt. Mégis miért olyan jó érzés visszagondolni ezekre az időkre?
Volt az emberekben egyfajta összetartozás-érzés és természetes kíváncsiság mások iránt – napjainkban ezt hiányolom leginkább.
Köszönöm a beszélgetést.

Mohai Adrienn


Interjú a '60-as évekről szüleimmel


LJ: Lengyel József
LNÉ: Lengyelné Nagy Éva

Neked mit jelentettek a '60-as évek?
LJ: Az ifjúságot. A szabadság szimbólumát. Az újszerűséget, a felfedezést, az élményt. Zeneileg a lázadást, a szembefordulást a jópofi, bárgyú Németh Lehel-féle stílussal. Akkoriban még egy külföldi utazás álom kategória volt, így a zenehallgatás jelentette számomra a kitörést.
LNÉ: A gyerekkort. A „Ki Mit Tud"-okat. A miniszoknyát, amit pl. Zalatnay hordott (és amire a szülők azt mondták, hogy „Tudod, mikor veszel fel te ilyet..."). A recsegős Szabad Európa Rádiót, ahonnan iszonyatos minőségben szóltak a hírek, és még ennél is rosszabb minőségben a zenék.
LJ: Persze, mert a daloknál akkoriban direkt zavarták az adást...

A szüleid, nagyszüleid generációja mit szólt az akkori zenék terjedéséhez?
LNÉ: Nálunk a nagymama véleménye volt a szent: amit ő szeretett, csak azt lehetett dicsérni. És hát ő nem szerette, amikor „hosszú hajúak kiabálnak"... Anyukám mindig is inkább a klasszikus zenét szerette. Bár azt elismerte, hogy az Illés zeneileg a legigényesebb az akkori együttesek közül. Apukámat nem igazán érdekelte a zene, mindig azzal volt elfoglalva, hogy megváltsa a világot valamelyik új találmányával... Szóval, amikor zenét akartam hallgatni, átmentem a szomszédban lakó barátnőmhöz.
LJ: Szüleim a számukra fülbemászó, számomra bájgúnár stílust kedvelték. Tom Jones és Engelbert Humperdick volt a két nagy kedvencük... De az Omega, a Beatles, a Rolling Stones és hasonlók szóba se jöhettek náluk. Főleg apukám viselte mindezt nehezen, pl. a Twist and Shoutot vagy az Amikor én még kissrác voltam-at ő „üvöltő derviseknek" hívta.
LNÉ: Ja, a dalszövegeket nagyon figyelték, nehogy olyat hallgassunk, amiben valami erkölcstelenség van! Pl. „egy óra múlva Sárika az enyém lett"...

Milyen fórumokon jutottak hozzá akkoriban a fiatalok az új zenékhez?
LNÉ: A tévében hülye nevű olasz táncdalénekesek énekeltek olyanokat, hogy „Térden állva jövök hozzád...". Ezen kívül adtak még francia sanzonokat és Karel Gottot.
LJ: De futott még a Stúdió 11 Tánczenekar, Poór Péter, Harangozó Teri... A Magyar Rádióban pedig főleg magyarnótákat játszottak.
LNÉ: Ha jó zenét akartunk, akkor magnókazettán hallgattunk agyonnyúzott felvételeket a Luxemburg Rádióból. Vagy, ez már a hetvenes években volt, de emlékszem, hogy a Jézus Krisztus Szupersztárt éjszaka adták, mi pedig hallgattuk, akármennyire késő volt, akármennyire recsegett... Apukám pedig, amikor Angliában vagy az NSZK-ban járt, hozott nekünk Beatles, Rolling Stones- és Rod Stewart-bakelitlemezeket.
LJ: Meg a kamionosok hoztak külföldről lemezeket, kazettákat, ezeket másoltuk. Itthon pedig volt néhány ún. dolláros bolt, ha valaki valutához jutott, itt elkölthette akár külföldi lemezekre is. Persze külön igazolni kellett, hogy honnan van valuta. Ehhez protekció, vagy külföldön élő rokonok kellettek, szóval ez a lehetőség meglehetősen szűk rétegnek volt adott. Aztán voltak koncertek, külföldi zenekarok is felléptek, bár a hatvanas években csak másod-harmadvonalbeliek jöttek ide. Kicsit később már pl. Santana is rendszeresen koncertezett itthon. A magyar együttesek pedig a balatoni szabadtéri színpadokon vagy a budapesti Ifjúsági Parkban játszottak. Később volt külön Omega-, Metró-, Illés-klub.
LNÉ: Később, a középiskolában nálunk délutáni zeneklub működött, igaz, ez öltönyös-nyakkendős rendezvény volt, de itt már Deep Purple-t is hallgathattunk magnóról. Meg volt egy fiatal tanárunk, aki lyukasórában bejött hozzánk felügyelni, és ilyenkor mindig hozott új lemezeket. Imádtuk!
LJ: Hozzátenném, hogy ugyan hallgattuk az új zenéket, de nem értettük a szöveget, mert akkoriban nem tudott senki sem angolul. Az I Can Get No Satisfactiont mindenki csak úgy hívta, hogy „Getnó", mert senki se tudta, mi a fenét jelent.

Tudnál mondani 5 számodra meghatározó zenekart/előadót ebből a korszakból? (Lehet külföldi és magyar is.)
LJ: Omega, Illés, Beatles, Rolling Stones, Koncz Zsuzsa. De megemlíthetném még a Bee Geest, Bob Dylant vagy Jimi Hendrixet.
LNÉ: Illés, Koncz Zsuzsa, Kováts Kati, Beatles, Rolling Stones. És persze az olyan kötelező, házibulis lassú számok, mint a Kell, hogy várj vagy a Gondolsz-e majd rám?.

Tapasztaltál ellentétet a különböző zenekarok rajongótáborai között?
LJ: Ez élesben ment! Aki az Omegát szerette, nem szerethette az Illést. Én Omega-rajongó voltam, így akkor még nekem is „hivatalból" utálnom kellett az Illést. Ugyanakkor a külföldi zenekarok esetében itthon nem tapasztaltam ellentétet a rajongótáborok között. A Beatlest mindenki szerette. A Yesterday, a Here Comes the Sun vagy a Hey Jude mindenkit ámulatba ejtett.
LNÉ: Mi a Michelle-re sírtunk annak idején... De a magyar együttesekről szólva, nálunk is késhegyig menő ellentétetek, nagy veszekedések voltak. Megfigyelhető volt a klikkesedés. A lányok többsége metrós volt, Zoránra vagy Dusánra buktak.
LJ: Hozzá kell tennem, hogy a klubokban semmihez se fogható hangulat volt. Pl. az Omega-klubban az egyik pillanatban még rajongók sikoltoztak Kóborért, a sztárért, aki tíz perc múlva lejött a színpadról és közvetlenül beszélgetett, ismerkedett velünk. Igaz, ezért meg kellett szenvedni, mindig órákat kellett sorbaállni, hogy bejussunk a klubba, még akkor is, ha volt tagságink.

Szerinted miben volt más zeneileg a '60-as évek az azt követő évtizedekhez képest?
LJ: A zene fénykora a hatvanas, hetvenes évekre tehető. Progresszív, új hangzás, újszerűség jellemezte az ekkoriban született, rendkívül magas színvonalú dalokat. Később, inkább a nyolcvanas években már túlsúlyba kerültek a könnyen felejthető buliszámok. A Beatlestől eljutottunk a Boney M-ig, ami ugyan kellemes és hallgatható, de azért messze nem ugyanaz a nívó... Az ABBA üdítő kivétel volt, színvonalasan ötvözte a korszerű hangzást a slágerzenével.
LNÉ: Generációváltás volt akkoriban: a fiatalok átvették az irányítást a zenei ízlés tekintetében. Rövid idő alatt elutasítottuk a Bing Crosby- és Ének az esőben-féle nyálas hollywoodi zenét (ami pedig egy jóval hosszabb korszakot jelképezett), és szókimondóbb dalokat akartunk. Pl. az Illésnek, vagy Tolcsvayéknak volt üzenetük, akár azáltal is, hogy visszanyúltak a népzenei motívumokhoz. És se azelőtt, se azután nem ragadott annyi ember gitárt, hogy kifejezze gondolatait. Ez egy forradalom volt, de a forradalmak sosem tartanak örökké. A hetvenes években ez még kiteljesedett, utána lecsengett. A '80-as évekre már csak azok az előadók maradtak meg ebből az időszakból, akik igazán tehetségesek. Új tehetségek mindig vannak és lesznek, de a '80-as évektől kezdve a média jobban irányítja a közízlést. Mindenesetre tény, hogy az úttörő jelentőségű '60-as évek-beli zenekarok munkássága nélkül ma nem sokan zenélnének.

Lengyel Gábor