Eurovízió: orosz siker magyar segítséggel

Gyima Bilan orosz énekes nyerte a 2008-as belgrádi Eurovíziós Dalfesztivált Believe című dalával, amelyben honfitársunk, Edvin Marton játszotta a hegedűkíséretet.

Bár a magyar versenyző, Csézy Candlelight című száma már az elődöntőn elvérzett, mégsem lehet okuk a panaszra a hazai Eurovízió-rajongóknak. A szerb fővárosban május 24-én, szombaton megrendezett ötvenharmadik Eurovízós Dalfesztivál első helyezettje az orosz popsztár, Gyima Bilan lett, aki Jevgenyij Pljuscsenko orosz műkorcsolyázóval és Edvin Marton magyar hegedűssel lépett színpadra. A hármuk által összeénekelt-összekorcsolyázott-összehegedült 272 ponttal a győzelem nem szerény, hanem meglehetősen fölényes volt. Éppen annyira, mint Edvin Marton verseny utáni nyilatkozata, miszerint „történelmet írtunk, én vagyok az első magyar, aki nyert az Eurovíziós Dalfesztiválon”.

Forrás: MTI / Origo

A Genesis is leszerződött a Wal-Marttal

A Wal-Mart Stores áruházláncé az új Genesis-DVD kizárólagos terjesztési joga az Egyesült Államokban – nyilatkozta Tony Banks, a zenekar billentyűse.

Dustin Hoffman és Tom Cruise egyaránt kijelentette az Esőemberben, hogy „K-Mart sucks”. Úgy tűnik, a konkurens Wal-Martról jóval pozitívabbak a vélemények a show-bizniszben: az Eagles, Bryan Adams és Bo Bice után most a Genesis együttes is exkluzív szerződést kötött az áruházlánccal. Így az amerikai rajongók kizárólag a Wal-Mart polcairól vásárolhatják meg júniustól a When In Rome 2007 című, koncert- és dokumentumfilmet egyaránt tartalmazó, vadonatúj tripla DVD-t. „Úgy érezzük, Amerikában a lemezeink tűrhetően teljesítettek, de talán mégsem olyan jól, mint reméltük. Rendkívül büszkék vagyunk erre a DVD-re, és nem akarjuk, hogy elfelejtődjön” - magyarázta az üzleti döntést Banks.

Forrás: www.billboard.com

Death Cab for Cutie: Narrow Stairs (Barsuk Records / Warner, 2008)

Wow - ez az ember első reakciója, ha meghallgatja a Death Cab for Cutie hetedik albumát. Az amerikai indie kvartett idestova tíz éve csiszolgatja, finomítja hangzását, és bár eddig is jegyzett egy csokor fülbemászó popslágert, valami hiányzott, ami addig megmentette őket a szupersztárságtól. Most, úgy tűnik, nem menekülhetnek.

A Narrow Stairs az első komolyabb kritikai elismerést kivívó 2005-ös album méltó utódja, bár nem a Plans vonalát viszi tovább: annál merészebb és kísérletezősebb. Az albumnyitó Bixby Canyon Bridge lassan csordogáló balladának indul, majd hirtelen a basszusok közé csapnak a fiúk és torzítós pszichedelikus popba megyünk át. A többségében melankolikus dalok párkapcsolati problémákat boncolgatnak, mégpedig oly módon, hogy elkerülik a közhelyességet és nem lesz tőlük rossz kedvünk sem. Tökéletes példa erre az első kislemez I Will Posess Your Heart és a címével ellentétben derűsebb hangvételű No Sunlight. De vannak itt még csemegék: a You Can Do Better Than Me a Beach Boys Pet Sounds albumát idézi, a Long Divisionben pedig benne van „az indie rock dal” kvintesszenciája. A zárás pedig nem is lehetne stílusosabb, mint a The Ice Is Getting Thinner bluesos merengése. A Narrow Stairs hatékonyan enyhíti a szívfájdalmakat - különösen 30 év felett.

Értékelés: 8/10

Mohai Adrienn

Egy lemezről ketten - Madonna: Hard Candy (Warner, 2008)

1. Madonna bőrszerkóban, kihívó pózban feszít a lemezborítón és plakátokon. Madonna fűzőben riszál és terpeszt. Madonna Justin Timberlake-kel hetyeg új klipjében. 1988-ban járunk. Vagy mégsem? Justin akkor még a homokozóban ült! 2008-at írunk, amikor is a popdíva betölti 50. életévét. Tik-tak - ketyeg az óra a 4 Minutes című számban, és az életben is, de a popkirálynő fittyet hány az idő múlására.

A Hard Candy a díva 11. sorlemeze, és egyúttal az utolsó a Warnernél. Pörög a lemez, de hiába halljuk a popkirálynő hamisíthatatlan hangját, a dalok hangszerelése és szövegek nem nagyon utalnak arra, hogy ez egy Madonna-album. Mert lehetne akármelyik tizenkettő egy tucat popénekesnőé: a valahol hallottam már érzés többek között Timbaland és Pharrel Willams produceri munkájának köszönhető - ők gondoskodnak a trendi R&B-, hiphop- és dance-hangzásról, illetve mind a 12 dal hibátlan slágerességéről. Marketingből jelesre vizsgázik tehát az énekesnő és csapata, innovációból viszont megbukik. Kemény és émelyítően édes cukorka a Hard Candy, ami az újdonságot, a progresszívet keresőknek csak lassan kezd el a szájban olvadni. Az átlagember, és a rajongók viszont bizonyára két marokra fogják habzsolni - csak nehogy gyomorrontást kapjanak!

Értékelés: 6/10

Mohai Adrienn


2. Végre egy lemez, amit nem kell elcsúfítani a Parental Advisory felirattal, mert a borítón szétdobott lábbal ücsörgő, félelmetes néni, ahogy épp be akar kapni egy darab bőrt, minden kiskorút elriaszt a vásárlástól. Bár még a jól edzett felnőttek is csak óvatosan fogják levenni a polcról.

Madonna nem csak ijesztgetett, tényleg elkészítette hiphop albumát, mely egyben az utolsó lemeze a Warner Brothersnél. Az április 29-én kiadott Hard Candyt már csak az előző, Confessions On A Dance Floor sikere után is nagy várakozás előzte meg, és persze arról az idén ötven éves nőről van szó, akinek mindig sikerült meglepetéssel szolgálnia a rajongóknak. Igen, most is izmosabb, szőkébb és hajlékonyabb, mint valaha. A nem kifejezetten európai ízlésnek készült R&B/dance-lemez valóban ragadós és édes; olyan nevek, mint Justin Timberlake, Timbaland vagy Kanye West próbálják a lejátszókba ragasztani a keménycukorkát. A nyitó számban 50 Cent után a popkirálynő is a Candy Shopba csalogat. Ha a Narniában ilyen törökmézzel csalogatja a királynő a gyerekeket, akkor még a szekrényig se jutnak el. A lemezt tovább hallgatva előkerül a 4 Minutes és a második kislemezes Give it 2 Me. Én idáig bírtam, tovább is van, de már fáj a hasam a sok édességtől.

Értékelés: 7/10

Molnár Csilla

Budapest Bár a Katonában; 2008. május 21. szerda

A '40-50-es évek slágereire bólogathat majd a közönség a Katona Színházban szerda este. Mégse nosztalgiaestről van szó, és a nézőtér sem nagymamákkal lesz tele, annyi biztos!

Kellemes szórakozást ígér a program azoknak, akik rajonganak a régi slágerekért és azoknak is, akiket nem ezek a dalok hoznak lázba, hanem a produkcióban szereplő kedvenc előadóik. Lesznek olyanok, akik örülnek, hogy újra élőben felcsendülnek a Gyűlölöm a vadvirágos rétet és a Köszönöm, hogy imádott című klasszikusok és olyanok is, akik kíváncsiak, hogyan dalolászik Frenk, Szűcs Krisztián és Németh Juci, amikor nem a saját dalaikkal lépnek színpadra. A produkció sikeresnek bizonyult az eddigi néhány előadás során, rendszeresen műsorra tűzni viszont nem lehet, többek között azért nem, mert az énekesekkel nehéz időpontot egyeztetni, hiszen mindegyikük elfoglalt a saját produkciójával. Innen nézve már az is rendkívüli, hogy Farkas Róbert, a projekt szülőatyja, össze tudta vadászni a 10 közismert előadót és sikerült velük létrehozni a Budapest Bár zenekart.

Az előadás egymás után kétszer tekinthető meg annak, akinek megvannak már a jegyei, akinek viszont nincs, az már csak a 21.30-as előadásra tud váltani a http://www.interticket.hu oldalon.

Tolvajok az éhezés ellen

A washingtoni Thievery Corporation, akiket a downtempo királyainak is szokás nevezni, júniusban kisebb turnéra indul, ám annál nagyobb nevű vendégekkel.

Eric Hilton és Rob Graza egy igen nemes cél érdekében trombitálta össze többek közt a Gnarls Barkleyt, a TV On The Radiót, a Ladytront, a Los Amigos Invisiblest és régi jó barátaikat, Bebel Gilbertót és a Balaton Soundon is fellépő Federico Aubelét. A hat állomásos „The Outernational Music Tour” bevételével az ENSZ élelmezési programját támogatják majd, mely elsősorban a harmadik világban élőkön próbál segíteni az éhezés elleni harcban. Az érdekesnek ígérkező kollaborációk egyelőre csak az USA-ban lesznek láthatók, a TC pedig hozzánk „legközelebb” sajnos csak Spanyolországban lép fel a nyáron.

Forrás: www.pitchforkmedia.com

Rúgjunk még egyet Madonnába!

Még ki sem heverte a múlt heti megrázkódtatást, máris itt az újabb támadás Madonna angol slágerlistás helyezései ellen. Ezúttal a kislemezlista éléről taszították le.

Az előző héten a Scooter új albuma vette át a vezetést, legyőzve ezzel a negyedik hete uralkodó Hard Candyt. Most pedig a kislemezek sorrendjét kavarta meg a The Ting Tings. A manchesteri popduó szintén 4 hét után vette el a Number One pozíciót That’s Not My Name című számával Madonna és Justin Timberlake közös dalától a 4 Minutestől. És csak hogy még forduljon is egyet az a bizonyos tőr Madonnában, a hanyatlás nem a második helyen állt meg, mivel ott épp Rihanna pihenteti csinos hátsóját. Ezek után az örökifjú énekesnőnek talán érdemes lenne elgondolkodni a „hogyan tovább”-on.

Forrás: www.nme.com

David Bowie-musical készül

Az angol énekes ismét rászolgált „a pop kaméleonja” címre, ugyanis pályafutásáról és elért sikereiről musical készül. A rajongóknak adott a feladat: a méltó tisztelgés érdekében ideje előszedni a régi, flitteres göncöket.

„Bowie már többször is gondolt arra, hogy színpadra vigye slágereit, de eddig minden alkalommal visszakozott.” – nyilatkozta egy bennfentes az angol bulvársajtónak. A dolog érthető, hiszen senki sem adná a nevét bármilyen ízléstelen bemutatóhoz, melyben saját életművének drága gyümölcsei köszönnek vissza. Hogy a jelenlegi felkérésre rábólintott a sztár, az egyértelműen Peter Schaufuss személyének köszönhető, aki többek között a Rolling Stonesnak is készített már színpadi művet – balettet! – Satisfaction címmel. A szóban forgó produkció egy 1976-os kult sci-fi, a The Man Who Fell To Earth átdolgozása lesz majd, s valószínűleg a londoni West Enden is bemutatják, amint Bowie végleges beleegyezését adja a projekthez. Természetesen a premiert azért a rendező szülőhazájában, Dániában tartják - a The Sun szerint valamikor az ősz folyamán lesz látható. Schaufuss bízik abban, hogy a Bowie-musical legalább akkora sikert ér majd el a West Enden, mint az ABBA, a Madness, vagy a Queen korábbi színpadi művei, és nem csak egy újabb popikon életművének közhelyes megörökítéséről lesz szó.
Utóbbinak valószínűleg az énekes, a rendező és az utókor sem örülne.

Forrás: gigwise, NME, Rolling Stone

A hét híre - javítatlan verziók

Csókolom, néni, mennyibe kerül a hal?

Mi a cikibb: egy lejárt német technocsapat, vagy egy gigasztár, akit egy lejárt német technocsapat előz meg a slágerlistán? Ön nyert. Az utóbbi.

Back in the UK – üvöltötte a Scooter szőke ciklonja annak idején, amikor tüctücmámorban úszott egész Európa. Ím, HP szavai beteljesültek. Az együttes kiütéses győzelmet aratott Madonna aktuális lemeze (Hard Candy) fölött: maga mögé utasította a brit albumlistán azt. Márpedig ha valaki (jó, tudjuk, titkon mindenki) emlékszik a germán triumvirátus ámokfutására, nagy összegeket tenne rá, hogy a Scooter május hetedikén megjelent, Jumping All Over The World című albumán nagyjából annyi az újítás, mint a húslevesben a menzán. (Mindig kevesebb a hozzávaló.)

Az, hogy Madonna egy selejtes rágógumipop-lemezzel akarja kinyomni a rajongók szemét, amit egy alapjaiban vicces zenekar taszít le a lista éléről, két dologra enged következtetni. Egy: Madonna nem hülye. Nem fogja élete albumát megcsinálni az épp lejáró szerződése előtt, hogy páran még meggazdagodjanak belőle a Warnernél. Kettő: annyira azért a közönség se hülye, hogy ezzel megelégedjen a pop First Ladyjétől.
Hogy ki az, aki 2002 óta arra vár, hogy a Scooter végre új stúdiólemezt adjon ki, talány. Egy biztos. Ezt a „vereséget” Madonna nem rakja ki az ablakba.

Forrás: http://www.billboard.com/

Csepelyi Adrienn


Trónfosztás, avagy az udvari bolond és a királynő

Akár tíz évvel ezelőtt is előfordulhatott volna az, ami a múlt heti angol slágerlistán történt. És talán akkoriban még komolyan is vette volna valaki.

Történt ugyanis, hogy Madonna új lemeze, a Hard Candy már negyedik hete vezette az angol listát, amikor felbukkant a már rég halottnak hitt Scooter, és egy nagy „Hyper, Hyper!” kiáltással letaszította az élről a popkirálynőt. Az eset több szempontból is érdekes. Az egyik, hogy Madonna albuma annak ellenére lett number one, hogy nem kapott túl jó kritikákat, és bár a pop mindig az aktuális trendeket lovagolja meg, a Hard Candy valóban emészthetetlenül édesre sikerült. De az már több, mint furcsa (vagy inkább bizarr), hogy jön a kilencvenes évek német „ordibálós-techno” együttese, a Scooter, akik már akkoriban is cikinek számítottak, és lesöpri Madonnát a csúcsról Timbalandostul, Justin Timberlakestül. Mindez pedig történik 2008 májusában. Csak érdekesség gyanánt: 1998-ban Madonna szintén vezette a brit album listát a nagyszerűen sikerült Ray Of Light című lemezével, míg a Scooter abban az évben egy önmagához képest is gyenge albummal (No Time To Chill) és egy kislemez-válogatással rukkolt elő, amik a közelében sem jártak az angol listáknak.


Forrás: http://www.nme.com/

Püspök Tamás

Scooter vs. Madonna: 1-0

Érdekes eredményt produkált az angol album-toplistákon a 90-es évek mondhatni legsikeresebb dance formációja, a Scooter. Nagy visszatérésükkel a német fiúk nem akárkit szorítottak a dobogó második fokára.

Madonna legújabb próbálkozása, a Hard Candy sajnos nem dobbantott akkorát, mint Confessions on a Dance Floor címet viselő elődje, pedig az akarat bizonyára megvolt, és mindenki úgy gondolta: ami egyszer már működött, az másodszorra is fog. Nem így történt, s a vereséghez éppen elég volt egy olyan csapat visszatérése, akiknek fénykora már bőven leáldozóban volt a 90-es évek végére. Sajnos nincs mit tenni, ha dance-ről van szó, akkor jelen állás szerint még mindig a nagy öregeknél van a stafétabot, s a pop koronázatlan – sőt, mit több: elpusztíthatatlan – királynője bármennyire is mestere a megújulásnak, ebben a csatában bukásra ítéltetett. A dolog pikantériája az, hogy a már 17 lemezt maga mögött tudó Scooter csak most ünnepli pályafutásának első angol number 1-ját a Jumping All Over The World című új albummal, ami Madonna helyzetére nézve még inkább kínos. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mögötte a harmadik helyen egy új befutó leselkedik: Duffy bemutatkozó albuma, a Rockferry meglepően nagy sikerrel nyitott a listákon, úgyhogy örökifjú pop-dívánknak most igencsak fel kell kötnie a felkötnivalót.

Fedor Nóra

A New Kids on the Block is újrakezdi

A 2000-es évtized a nagy visszatérések időszaka, amit már számtalan letűnt, majd hamvaiból újjáéledt formáció is megerősített – több-kevesebb sikerrel. A legújabb induló a nosztalgiaversenyben a 80-as, 90-es évek fordulóján fénykorát élő New Kids on the Block.

A múlt hónapban, Todayra keresztelt nagy New York-i returnjük alkalmával komoly rendbontások is történtek, s nem volt ez másképp a tegnapi koncerten sem. A nagy esemény előtt mintegy négyezren zsúfolódtak össze, hogy 15 év után újra megcsodálhassák kedvenceiket. A látvány egyenesen megdöbbentő volt: a hisztérikus tömeg még most is kamasz megszállottságának emlékeit szorongatta, mindenütt öreg farmerdzsekik, baseball-sapkák és régi fényképek emelkedtek a magasba. Maga a koncert sem tért el a papírformától, a nosztalgikus dalcsokrot 90 százalékban a régi klasszikusok képezték (Step by Step, You’ve Got It stb.), és csak két új számmal készültek a fiúk (Summertime, Tonight). Ennek ellenére ez az előadás nagyobb nézőszámot produkált, mint Bruce Springsteen múlt szeptemberi show-ja, sőt a Today turné egyik szóvivője - állítása szerint - életében nem látott ennyi embert koncert előtt napokig rostokolni a helyszínen, hőn szeretett idoljaiért. A műsort ugyan elmosta az eső, a srácok pedig tánc helyett csak botladoztak a színpadon, a rajongók így is a teljes elégedettség mámorában térek haza.

Szájbarúgtam Alex Turnert

Ezzel a nemesen egyszerű vallomással kezdte mondandóját Luke Pritchard, a Kooks frontembere, aztán sietett hozzátenni: de ő kezdte!

Történt ugyanis, hogy fent említett Pritchard úr (Kooks) egy koncert kellős közepén arra riadt, hogy nevezett Alex Turner (az Arctic Monkeys színeiben) épp az ő gitárerősítőjét próbálja áramtalanítani. Nosza, több se kellett Luke barátunknak, lekaratézta az ellenséget! Végre, újabb Blur-Oasis-hidegháború - sikkanthatnak fel a rosszmájúak. Pedig Pritchard próbált békülni: amikor egy stúdióban meglátta a kábelkihúzogatós Turnert, odasietett, és felvetette a kapituláció eshetőségét. Mire Alex egy árva szó nélkül elballagott.

Nem tudni, ki lophatta el először a másik homokozólapátját, de ha kiderül, ígérjük, címlapon hozzuk majd!

Tokyo Police Club: Elephant Shell (Saddle Creek, 2008)

Nagy várakozás előzte meg a kanadai indie színtér 2005-ben alakult, azóta pedig folyamatosan koncertező, és EP-ket (A Lesson in Crime, The Smith EP) kiadó zenekarának bemutatkozó albumát. A Cheer it On című poszt-punk dallal kritikai elismerést is kivívó együttes az előző kiadványokhoz képest most kicsit visszavett a lendületből.

Az album erőssége ugyanaz, ami a gyengéje: mindössze 28 perces hosszúságával olyan gyorsan elrobog mellettünk, hogy bottal üthetjük a nyomát. Elkeseredésre nincs ok, mert azért van mit ütni, a 11 dal között találunk néhány maradandó, jól sikerült szerzeményt. A még tavaly kislemezként kiadott Your English Is Good már bizonyított: nincs indie-rajongó, aki ne kántálná kórusban a refrént és perdülne táncra a dal hallatán. Az album másik erőssége a Tessellate, egy feszes ritmusú, tapsikolós poszt-punk himnusz fülbemászó gitár-riffekkel és visszatérő szinti-motívumokkal. A Sixties Remake síró gitárjai és „hey”-kiállásai a Bloc Partyt, az In a Cave és a Listen to the Math felelgetős gitártémái pedig a Strokes-t idézik. Dave Monkes énekhangja hol Ben Gibbardra (Death Cab for Cutie) hol Colin Meloyra (The Decemberists) emlékeztet. A TPC tehát nem kockáztat, precízen alkalmazza a jól bevált indie-pop sémákat - nincs is ezzel semmi baj, sőt, ezután ettől csak jobb jöhet.

Értékelés: 7/10

Mohai Adrienn

Estelle: Shine (Atlantic / Warner, 2008)

- Én vagyok a lámpa szelleme és kívánhatsz három előadót Estelle, akivel együtt készítenél lemezt! - Akkor legyen Kanye West, John Legend, Mark Ronson, Will.i.am, Wyclef Jean… - Ez már több mint három! - Nem igaz, hogy Angliában a feketék már a dzsinntől sem kívánhatnak többet, a fehér énekesnők biztosan!

A 28 éves londoni Estelle négy év szünet után jelentette meg új, Shine című albumát. A barátságos, elragadó teremtés (azért talán kicsit tovább hordhatta volna a fogszabályzóját), aki egyben európai stílusú divatdiktátor is, üdítően hat az emberekre. Persze tisztelet a kivételnek. De azért mégis megbecsülendő egy olyan hiphop díva, aki még énekelni is tud. Zenéjében dance alapokra helyezte a soult és a hiphopot, becsempészve ezzel egy kis diszkót is a számokba. Az albumot bevezető első kislemez a Wait A Minute a nagy nevek közreműködése ellenére sem durrant akkorát, mint a Kanye Westtel közösen készített American Boy. Bár bizonygatja, mennyire tutik a pasik az óceán túloldalán, mégis az énekesnő szíve az angol srácokért dobog. A Come Overben olyan, mintha a fekete Lily Allent hallanánk. A Magnificientben Kardinal Offishall, a You Are-ban pedig John Legend egészíti ki a hangzást… Már nem is tudta volna több híres ágyékhoz dörgölni a fenekét, de a siker áldozattal jár.

Értékelés: 8/10

Molnár Csilla

Madonna: Hard Candy (Warner, 2008)

Madonna hívja a hallgatót: „Gyere be a boltomba, mert a cukrom édes!” Hallgató hívja Madonnát: „Köszönöm, néni, de nem kérek belőle.” Madonna hívja a hallgatót: „Ha megcsinálod a házi feladatod, bébi, kaphatsz még tőlem!” Hallgató hívja Madonnát: „Köszönöm, néni, de ezt most inkább kihagynám.” Föld hívja Madonnát: „Tessék mondani, néni, tetszett mostanában tükörbe nézni?”

A popdíva 11. albumának címe a Cukorfalat, azaz Hard Candy című filmmel cseng össze, ám inkább az Elemi ösztön 2.-vel rokon. Ott az ötven körüli Sharon Stone próbálta meg magát a világ legjobb nőjeként eladni, mit sem törődve az idő múlásával. A szintén ötvenes Madonna itt a hipertrendi huszonéves diszkótündér és szexistennő szerepét erőlteti magára irónia nélkül. Ezért halljuk az Incredible erotikusnak szánt háttérvokálját gályázó ókori rabszolgák kórusának, és ezért múlik el hatás nélkül Justin Timberlake, Timbaland és Kanye West közreműködése. Egy gyöngyszem azért akad: a szeretett férfi új csaját, s egyúttal a trónkövetelőket melegebb éghajlatra elküldő She's Not Me, aminek kapcsán ugyanakkor egyértelművé válik a fő probléma. „Ő nem én, neki nincs olyan neve, mint nekem” - ha valakinek olyan eladható neve van, mint Madonnának, attól elvárható lenne, hogy ne ilyen lélektelen futószalag-albummal butítsa a közönséget.

Értékelés: 4/10

Lengyel Gábor

Pál Utcai Fiúk: Legelő (1G Records, 2008)

Legelő-ször is arra hívom fel az olvasók figyelmét, hogy a Pál Utcai Fiúk idén 25 éves. A zenekar Legelő című albumával ebből az alkalomból gyarapította tovább népes zehenészetét.

Az új lemezen egyedi, izgalmas és karakteres dalok, illetve más hazai zenekarok dalaival zavaróan egybehangzóak egyaránt találhatók. A lemez egészét jól jellemzi az első két szám.
A Jó reggelt! című kezdődal meglehetősen emlékeztet a Republic dalaira, ettől fogva az az érzése támad a hallgatónak, hogy akár ők is írhatták volna az album egyes részeit. Hasonlóan erős zenei összecsengés észlelhető a Kispál és a Borz javára, ami szintén nem tesz jót a lemez egyediségének. A Legelő című szám viszont abszolút sláger-gyanús, modern hangzása miatt tuti befutó a fiatalabb generációk körében. A szöveg itt is a költői szabadság jegyében született, ezért némi kérődzésre készteti a hallgatót. A frontember Lecsó mellett vannak a Potondi Anikó által énekelt számok: többek között a Gólya című dalban hallhatjuk őt, aki a magyar népzenébe illő éneklési stílust követi - ami persze nem baj, de hangja szerintem inkább vokálban, mintsem szólóban állná meg a helyét.

Ezen az albumon a Legelő, a Mi kell hozzá?, és az Azt hittem című dalok adnak igazán újat, színeset és izgalmasat - a többi feledhető.

Értékelés: 5/10

Monori Máté

6 lemez 2 hét alatt, 140 percben

A furcsa nevű brit Autechre duó a kísérleti elektronika megújítójaként vált ismertté a kilencvenes években. Most ismét a modern technika vívmányait használják ki.

A nemrég a Merlinben fellépő Autechre május 19-től kezdve két héten keresztül zúdítja majd folyamatosan a rajongókra a legutóbbi Quaristice című albumuk szerzeményeinek eddig kiadatlan verzióit. Teszik mindezt digitális megjelenések formájában. Először a bleep.com-on lesz elérhető a 13 számot tartalmazó kiadvány, majd rá egy héttel az iTunes-on és a többi nagy online zeneárhuázban is, kiegészülve újabb trackekkel, melyek további 5 darab EP-t töltenek meg. Ez így együtt több, mint 140 percnyi új anyag az Autecher-től, ami 3 hónappal az utolsó sorlemez után mindenképp dicséretes teljesítmény.

Forrás: www.pitchforkmedia.com

Hazug rapper, sánta kutya

Talán nem is lenne már hírértéke, ha nem másodszor történik a héten: letartóztatták DMX-et. Így viszont valószínűleg rekord.

A vehemens állatvédők még emlékeznek a rapper tavalyi ámokfutására, amikor több pitbulltetemet - köztük egy megégettet -, továbbá 12, viadalra használt kutyát találtak a nem épp példás magatartásáról híres előadó kertjében. Mondjuk DMX barátunk a fenti (és egy 1999-es) állítkínzáson túl ült már tiltott fegyvertartásért, kábítószer-birtoklásért is, úgyhogy nem okozhatott neki különösebb lelki törést, hogy a hét elején gyorshajtás okán kellett az őrszobába fáradnia. Azt azonban, hogy egy szemfüles közeg 168 órán belül még a frissiben beszerzett öt pitbullkölyköt is leleplezi, amit DMX a tiltások ellenére arizonai otthonában rejtegetett, maga sem gondolta volna. Rapperünk újra bepakolta hát pizsamáját és fogkeféjét, hogy a scottsdale-i rendőrség vendégszeretetét élvezhesse.
Feltételezik ugyanis, hogy a kutyákra nem a legújabb album borítófotójához volt szüksége.

Forrás: www.nme.com

Thom Yorke öccse elkészült első szólóalbumával

Az idősebbik után most a fiatalabb Yorke testvér is kísérletet tesz a zeneipar meghódítására: elkészült debütáló szólóalbuma, mely júliusban kerül majd a boltokba.

Korábbi szárnypróbálgatásai alkalmával - az Unbelievable Truth frontembereként – Andy Yorke két lemezzel is büszkélkedhetett: az Almost Here-rel 1998-ban, valamint a Sorrythankyou-val 2000-ben. Ám a trió annak idején sajnos nem úszhatta meg, hogy a Radioheadhez hasonlítsák, így nem sokkal a második album után feloszlottak. Aztán eltelt nyolc év, Yorke a saját lábára állva szólókarrierbe kezdett, és elkészítette első lemezét, a Simple-t. A július 14-ére várható anyag 11 saját dalt tartalmaz, köztük a Rise and Fall-lal, mely már elérhető az iTunes-on. Érdekes ámde korrekt módon, a sajtóban most egyetlen szó sem esett Thom Yorke-ról vagy a Radioheadről Andy szólólemeze kapcsán.

Forrás: gigwise.com

Mézesmadzag

Csak hogy tudjuk, mivel vagyunk szegényebbek, Tim Burgess kifecsegte: létezik egy Joaquin Phoenix-album, amit sosem fogunk hallani.

A Charlatans-frontember szerint az ominózus lemez 2005-ben kezdett készülni, amikor Phoenix Johnny Cash-t alakította a Walk The Line című filmben. A szerep hozadéka Oscar-jelölés és sok-sok zeneóra volt, így a színész rájött, mennyi mondanivalója van, amit csak zenében tud kifejezni. Burgess és Phoenix összeültek hát, és Tim szerény véleménye szerint összehoztak néhány, egytől-egyig zseniális számot.

Ám mielőtt a hölgyrajongók rohannának a lemezboltba: az album, amelyen a legendás Alan McGee is dolgozott, Phoenix maximalizmusának „hála” nem fog megjelenni. Lányok, imádkozni azért lehet.

Forrás: www.billboard.com

The Roots - Rising Down (Def Jam / Universal, 2008)

Nyolcadik albumával jelentkezik ?uestlove és Black Thought vezetésével a Roots, ami erőlködés nélkül az egyik legeredetibb hiphop produkció és egyben a világ egyik legjobb koncertzenekara (aki látta őket a Volton, nem lehet más véleményen)!

Zenekar, ami egyenes ági leszármazottja szinte mindennek az afro-amerikai zene történetében, a dzsessztől Jimi Hendrixen át az A Tribe Called Questig. Mindegy, hogy milyen műfaj, nemcsak hogy otthon vannak benne, de mesterfokon űzik és építik is be zenéjükbe, az egyszerű utánzást messziről elkerülve. Így fordulhat elő, hogy a hiphop és a funk mellett a rock is meghatározó alapköve az utóbbi két lemezen egyre dühösebbé, elkeseredettebbé váló társadalomkritikának. Ebből a szempontból a Rising Down a Game Theory párja, annyi eltéréssel, hogy a szövegek baljóslatú szintetizátorok kíséretében még fenyegetőbb világot állítanak szembe a hallgatóval, jóval kevesebb könnyed, kis pihenésre lehetőséget adó dallal. Sötét tónusú lemez elsőrangú vendégekkel - akár Mos Defre, Talib Kwelire, vagy a soros felfedezett női vendéghangra, Chrisette Michelere gondolunk (a lemez legtáncosabb dalában) - a Roots univerzumában, agresszív szövegekkel, ?uestlove jellegzetesen szöges dobolásával. Hangosan érdemes hallgatni!

Értékelés: 9/10

Nagy Gergely

http://www.theroots.com
http://www.myspace.com/theroots

She & Him - Volume One (Merge Records, 2008)

Jól csengő családnévvel támogatott modellkarrier, színészkedés, majd tapasztalt zenészekkel elkészített lemez. Ezek alapján Zooey Deschanelről azt is gondolhatnánk, hogy napjaink reneszánsz emberének, Paris Hiltonnak a nyomdokaiban halad.

Aki viszont látta már akárcsak egy filmben is tudja, hogy méltán számíthat egy kissé bogaras, álmos hangú lányra, méghozzá az elbűvölően bolondos fajtából. Több szerepben is dalra fakadt már, egy filmhez készítendő dal alkalmából találkozott M. Warddal - az odaát jelentős kult státuszú country-zenésszel -, akit később elsőként ismertetett meg fiatal kora óta titokban készülő dalaival. Ennek megfelelően a közösen készített album nem egy hollywoodi színésznő producerek által összeírt, vagy netán egy bizonyos előadó által - jóval - korábban felvett dalok feldolgozásainak összessége, hanem egy őszinte, sugárzó gyűjtemény. A számok az ötvenes évek hangulatát idézik, lassú countryk váltakoznak girl groupokat idéző Zooey-vokálkórusokkal, az énekesnő hangja pedig néhol úgy ugrál a gazdag hangszerelés fölött, mint gyerekek az ágyon. A két feldolgozás- a Beatles és Smokey Robinson egy -egy száma -több szempontból is jellemző a lemezre: egyrészt szépen jelöli annak zenei univerzumát, ugyanakkor félresikerültségével rámutat annak hiányosságaira is.

Értékelés: 7 / 10

Nagy Gergő

http://zooey-deschanel.us

Idétlen nevek, cuki arcok - One Night Only, Scouting For Girls, Does It Offend You, Yeah?

Fekete szombat, csattanás, ajtók, föld, szél és tűz, vas szűz, csók, ki. Kik? Magyarra ferdítve nagyon idétlenül hangzanak a nagy együttesek nevei, de ugyan ki kíváncsi arra, hogy mit is jelent a név? Senki nem törődött vele, a zene volt a lényeg és mivel azon a téren a maguk nemében mind kiválóan teljesítettek, halhatatlanná váltak. Ma már az is elképzelhető, hogy egy zenekar számait azért kezdik játszani a rádiók, mert muris a nevük, akkor is, ha zenéjükben valójában nem nyújtanak semmi újat.

Így történt ez a One Night Only esetében is, akik Just For Tonight című slágerükkel ostromolják a játszási listákat és a zenetévéket. Az öt angol Helmsley-i fiú 2003-ban állt össze egy indie pop rock csapattá. Dan, George, Jack, Mark és Sam jobb oldalra fésülte a haját és február 11-én megjelentette Started A Fire című albumát, mely már a megjelenéskor az angol lista tízedik helyén nyitott. Az ehhez tartozó második kislemez, Just For Tonight című dala hozta a legnagyobb sikert. Kicsit unalmas téma, már ezerszer hallott dallamok, melankolikus elkeseredett utolsó esélyért vagy éppen végre egy nagy hancúrért könyörgő mély hangú énekes. Nagyon bejött a Csak egy éjszaka: Csak ma éjjel-re párosítás, de ebben az esetben a nem mindennapi cím talán nem elégít ki mindenkit. Tovább turnézhattak volna a Galamb Detektívekkel, talán többet tanultak volna.

Jobban áll ebben a témában a Scouting For Girls. A háromtagú, londoni székhelyű power pop együttes nevét egy 1908-as Scouting For Boys címmel napvilágot látott, cserkészeknek szóló kézikönyv mintájára választotta. Csak ugyebár náluk szó sincs a klasszikus cserkészésről, sokkal inkább a becserkészésen, felderítésen van a hangsúly. Nyomatékosítva, hogy mindezt a lányokra értik. Az azonos című debütáló album több mint 400 000 példányban kelt el és márciusban az NME színpadán a The Wombats után léphettek fel. Tavaly karácsony óta rendíthetetlenül hajtogatják, hogy Elvis nem halt meg, nagyon is él, hiszen hallották őt a rádióban. A szám bájos, szintis hangzásában és az énekes fiú naiv tekintetében biztosan van valami, amitől a dallamot egyszerűen lehetetlen kiverni a fejből. Sőt! Ma is láttam a villamoson Elvist, igazuk van.

És végül, de nem utolsó sorban, még egy elvetemült angol együttes, akik az utóbbi évek egyik legidétlenebb nevét hagyják majd hátra maguk után. Egy brit electro-pop formáció, akik készítettek már remixet a Múzsának és a Fehér Csíkoknak, gyakran hasonlítják őket a francia Bolond Punkhoz vagy az Igazsághoz, de ez őket egyáltalán nem bántja, ugye? A 2006 óta létező Does It Offend You, Yeah? nevét a The Office egyik epizódjából kölcsönözte. Ez tehát nem egy egyszerű kijelentés, hanem egy idézet. Mikor a fiúk Myspace oldala készült bekapcsolták a tévét és éppen ez a kérdés hangzott el Ricky Gervais szájából. Beírták, mint profil nevet, aztán így is maradt. Mindenképpen jó ötlet volt, vagy csak éppen jól sült el a lustaság. 2008-ban jelent meg Fogalmad sincs róla mibe is ártod bele magad című első lemezük és ők aztán pláne nemcsak a névvel adják el magukat. Sokkal inkább az innen-onnan összelopkodott énekhanggal, de akkor sem elég őket csak egyszer hallani.

Még nagyon sokáig lehetne sorolni a jobbnál jobb, kreatívabb és kínosabb neveket. Kezdve a Mi tudósok vagyunkkal, az Autókürtökön, Fiatal késeken, Csikókon, Könyökön át egészen az Erszényes medvékig. De mellettük szóljon, jól tudják, mennyire könnyen el lehet adni valamit már egy találó névvel. Pláne, ha ehhez még a jó zene, előadásmód, új ötletek és csini ruhák is társulnak.

Molnár Csilla

Hűvös elegancia - Ladytron

A lányok állítólag nem jók matematikából, ezért a technológián alapuló elektronikus zene sem áll jól nekik. Ezt a közhelyet cáfolta meg a 2000-es évek elején feltűnt liverpooli Ladytron. A két lány - két fiú felállású kvartett az electroclash virágzása idején tűt fel, és bár a divatirányzat rövid időn belül lecsengett, az együttes képes volt folyamatos önmegújítás révén egy sajátos hangzást és stílust (melankolikus elektro himnuszok, robot-szerű vokálok, futurisztikus, gótikus stílusú ruhák) kialakítani, amelyeket ma már a zenekar védjegyeinek is tekinthetünk.

Az együttest két jó barát, Daniel Hunt és Reuben Wu alapította, akik a liverpooli egyetemen találkoztak 1998-ban és úgy döntöttek, hogy a ’70-es és ’80-as évekből származó „antik” szintetizátorok iránti rajongásukat kreatív tevékenységbe fordítják. A hűvös és monoton hangú Mira Aroyo bolgár énekesnővel világ körüli útjuk szófiai állomása során találkoztak, hazatérve pedig a glasgow-i származású, lágy hangon éneklő szintis/vokalista Helen Marnie belépésével lett tökéletes a yin-yang egyensúly a csapaton belül. Első daluk, a He Took Her For A Movie felvétele csupán 50 fontba került, de az NME rögtön felfigyelt rá és a hét kislemezének választotta. Egy évvel később, 2001-ben jelent meg a 604 címre keresztelt stúdióalbum és számos pozitív kritikát kapott. Az albumon erőteljesek a szinti diszkó hatások, így a zenekar meg is kapta az elektropop címkét, amit ők nem szeretnek, mivel mindig is bekategorizálhatatlan zenét szerettek volna csinálni. Hunt szerint a pop és az elektro címkék korlátosak és egy lépésessé szűkítik le a zenei mozgásteret. A 2002-es évben két albumuk is megjelent: az apokaliptikus hangulatú Light And Magic, valamint egy remixalbum a Softcore Jukebox. Utóbbin kedvenc dalaikat formálták át saját ízlésük szerint, a My Bloody Valentine-tól Sinatráig. A remix albumon túl a Ladytron számos neves előadó dalait keverte már újra, áldozatul esett többek között a Placebo, a Simian, Goldfrapp, a Bloc Party, a Nine Inch Nails, és a Soft Cell.

Egy kis pihenő után a csapat 2005-ben a Sugar című dallal tért vissza, amely később a Witching Hour húzódala lett. A harmadik album kissé sötétebb, több zajos gitárfüggönyt tartalmaz mint elődei, de ezen is fellelhető a Korg MS20 összetéveszthetetlen hangzása, és nem hiányoznak a klasszikus, „menetelős” slágerek sem, mint például a Destroy Everything You Touch. Az albummal a zenekar többször körbeutazta a világot, többek között Észak-Amerikában Gwen Stefanival, Európában pedig a Nine Inch Nails-szel léptek fel - de egy önálló koncert erejéig még hozzánk is eljutottak. Az élő fellépések érdekessége, hogy nem használnak samplereket, minden analóg módon, élőben szólal meg. Így a szintihegyek mellett (gyakran nem kevesebb, mint 7 szintetizátor szól egyszerre!) a gitár, a basszusgitár és a dob is megjelenik a színpadon – természetesen session-zenészek segítségével. Dalaik szövegei a mindennapok - gyakran banális - pillanatait idézik fel, az angol mellett bolgár nyelven is.

A rajongók most megnyugodhatnak; nem kell már sokáig Helen és Myra éteri éneke nélkül kihúzniuk: elkészült a zenekar új albuma a Velocifero Alessandro Cortini (a Nine Inch Nails-nél segédkezett korábban) és Vicarious Bliss (ő pedig a Justice-nél producerkedett) közreműködésével. Akik nem bírnak várni a június 3-ai megjelenésig, azok a Black Cat című dalt ingyen letölthetik a zenekar honlapjáról, és - a zenekar kedves gesztusaként - a teljes album is még egy hétig ingyen hallgatható a Myspace-en. Ez alapján bizton állíthatjuk, hogy a zenekar fénye nem kopott meg, a Velocifero érzelmekkel fűtött sokszínű utazásra invitál és ellentmond az elektronikus zene gépies, személytelen mivoltának.

Mohai Adrienn

A szintentartás istenei – dEUS

Minek nevezzünk egy olyan - alternatív - zenekart, amely nyugodtan eladhatja egyik dalát reklámzenének a Pontiac részére, hagyhat hat év szünetet két album között, lecserélheti a fele tagságot, a rajongótábora mégis hajszálpontosan akkora (se nem nagyobb, se nem kisebb), mint az első lemezük idején? dEUS-nak.

A Belgiumba, egészen pontosan Antwerp városába valósi, Tom Barman énekes/gitáros/dalszerző által vezetett, 1989-ben alakult dEUS együttes karrierjét tulajdonképpen elég unalmas lenne elemezni. Ha a Barmanen kívül jelenleg Klaas Jazoons billentyűs/hegedűsből, Stéphane Misseghers dobosból, Alan Gevaert basszusgitárosból és Mauro Pawlowski gitáros/énekesből álló indie rock csapat pályáját grafikonnal szeretnénk felrajzolni, akkor ezt egyetlen - meglehetősen hosszú -, kilengések, csúcs- és mélypontok nélküli, konstans vonallal megtehetnénk. Ám éppen ez a szintentartási képesség adja sikerük titkát már a kilencvenes évek eleje óta.

Négy korábbi stúdióalbumuk (az 1994-es Worst Case Scenario, az 1996-os In a Bar, Under the Sea, az 1999-es The Ideal Crash és a 2005-ös Pocket Revolution) világszerte eladott példányszámai egyenként a 200 ezer és a 270 ezer közti tartományba esnek. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy sosem futottak be igazán - azzal a kiegészítéssel, hogy hazájukban mind a négy album arany- vagy platinalemez lett, így Roses című daluk egyik sora („she treats me like her local god”) valóban találó, hiszen tényleg egyfajta helyi istenek ők Belgiumban. Ugyanakkor azt a tényt is érdemes figyelembe venni, hogy az ezredforduló után elterjedő illegális letöltések sem tettek keresztbe karrierjüknek: ma is ugyanannyian vásárolják lemezeiket, mint '94-ben. Tehát rögtön a debütálásuk idején sikeresen felépítettek egy kitartó rajongótábort, amely nem gyarapodik, de nem is apad lemezről lemezre – s nagy valószínűséggel a helyzet nem fog sokat változni a néhány hete megjelent, Vantage Point című új nagylemezük kapcsán sem. Igaz, megjegyezhetjük, hogy az albumról kimásolt első kislemez, a nyolcvanas éveket és Robert Palmert idéző The Architect underground zenekarhoz mérten szokatlanul populáris, kimondottan slágercélzatúnak tűnő szerzemény - és valahogy nagyon messze van már a tizenöt évvel ezelőtt szintén slágerré vált Suds And Soda idiotizmusától, mely furcsaságával hívta fel magára a figyelmet.

Nem, a Vantage Point nem azért nem mozdít sokat a zenekar szekerén, mert akár rosszabb, vagy akár jobb lenne, mint elődei. Az sem sokat számít, hogy az albumon egy-egy dal erejéig illusztris vendégek, Karin Dreijer Andersson (The Knife) és Guy Garvey (Elbow) is feltűnnek. Azt is leszögezhetjük, hogy Tom Barmannak jót tett, hogy végre, most először nem kellett mindent elölről kezdeni, és ugyanazzal a tagsággal egy második lemezt is elkészíthetett, mely így jóval érettebb és kiforrottabb, ugyanakkor lazább is, mint elődje. Nem, a szomorú választ az album utolsó, Popular Culture című dalában maga a zenekar mondja el: "Ha nem az államokból indulsz, mindig késve érkezel ahhoz, hogy helyed legyen a popkultúrában."

Lengyel Gábor

Szombat esti Czutorchestra – családi körben

Kétfajta kocsmazene van: egy, amelyik a baráti beszélgetések aláfestésére pontosan megfelel, és egy másik, amelyik mellett kár volna beszélgetni. Hogy kocsmából hányféle van, azt sokáig lehetne elemezgetni, de annyi biztos, hogy ahol Czutor Zoltán dudorászik a mikrofonba, nincs túl sok.

Pláne, hogy a szóban forgó kocsma nem is kocsma, hanem a Hunnia mozi kávézója. A halandó meg is lepődik, hiszen a Czutor név a Nyers zenekar után azért képes vonzani koncertteremnyi közönséget is. Most azonban semmi tömeg, semmi szombat esti láz, a barátságos kis zugban nem is lett volna túl sok hely nagyobb volumenű mulatozásra. 10 körül kezdődött el a koncert, és ekkor végre összeállt a kép a fejekben: a hely, a félhomály meg a zene tökéletesen egészítette ki egymást, minden kopottságával, régimódiságával és a bakikkal együtt is. A beharangozókban a Beatles dalok mellett Nyers- és Belmondo-számokat is ígértek, és igaz, ami igaz, a sokadik Liverpool után azért már igen-igen hiányzott egy kis Budapest. Nem sokat kaptunk belőle - no de örömzenészeket ilyenért kritizálni nem illik -, beértük azzal, hogy végre a Beatlest is az átlagnál normálisabb, igényesebb feldolgozásban hallhattunk. Pedig Czutor még mindig a saját dalait énekli a legszebben, olyan érzékkel, ízzel, amellyel csak nagyon kevesen bírnak ebben az országban. Pont emiatt volt ez az a fajta kocsmazene, amire bizony akkor is odafigyeltem volna, ha éppen beszélnek hozzám. Hibáival, negatívumaival együtt volt annyira kedves és bájos, hogy mosolyt tudott varázsolni egy borongós szombat este közönségének arcára is.

Czutorchestra
Hunnia mozi
Május 3.

Fedor Nóra

Velencén vízen, földön, levegőben

Május első és leghosszabb hétvégéjén rendezték meg Velencén az első Vizi- és Extrémsport Fesztivált. A Panoráma Kemping adott otthont három napra a szélsőséges sportok kedvelőinek, akik vízen, földön és levegőben, továbbá a színpadok előtt tehették próbára magukat.

A munka ünnepén a fővárosból menekülve, felelősségem teljes tudatában száguldottam a Velencei-tó felé. Sunshine, road movie érzés, az élet rádiós filmzenéjével aláfestve, egészen addig, amíg be nem hajtok a fejér megyei kisvárosba, mert szinte pontosan abban a pillanatban szakad le az ég, meghatározva ezzel az elkövetkező napok időjárását, és nem mellesleg a hangulatát is.

Az első koncerteket lekéstem. A nagyszínpadnak annyi, nem tervezték vízállónak, így az oda tervezett koncertek hirtelen átkerülnek a nagysátorba vagy éppen másnapra. Fellép a Pandagod, Psycho Mutans, Kipu és a Boogie Mamma, mindenki meglepően jól viseli a körülményeket, és a 20-25 fős közönséget. Legnagyobb meglepetésre este 11 után a színpadon két helyi illetőségű, ruháitól zenére megszabaduló hölgy jelenik meg, testőreik társaságában. A szerencsés kiválasztott még a melleik közé is bekukkanthat.

Másnapra az éppen aktuális indie csillagokat ígéri a program, és érkeznek is szépen sorban. A székesfehérvári Jacked nyitja a sort. Az érettségi előtt álló fiúk láthatóan jól érzik magukat, mosolyogva hangolják be a gitárokat, és kezdik el a műsort a színpad előtt ücsörgő 10-20 embernek. Nem sikerül őket táncolásra bírni, igaz, nem is nagyon próbálkoznak. Az Amerikából frissen és új hajszínnel hazaérkezett The Moog váltja a kis kabátosokat. Nekik már sikerül rávenni néhány szűkgatyást, hogy kéz a kézben szaladjon előre és táncoljon, de ez sem változtat azon a tényen, hogy szinte teljesen kihalt a kemping. A Neo hosszas hangolás és gitármutogatás után végre felrázza a közönséget. Persze már sötét van és ilyenkor könnyebb, az éj eltakarja a nem létező tömeget, és végre a színpad hátterében sem látszik a WC hatalmas, fehér komplexuma.

A koncertekkel egy időben egész nap zajlanak a sportrendezvények, talán a beígérttel ellentétben kevesebb az extrém lehetőség, de a sárkányhajós versenyek, motoros bemutatók, paintball és a kajak-póló bajnokság izgalmas időtöltési lehetőségeket tartogatnak. A nagysátorban egymást érik a különböző stílusú és életkorú együttesek koncertjei. A The Devil Came On Horseback dobosa úgy töri egymás után a dobverőket, mintha cukorból lennének. Nagyon fiatalok, és úgy zúzzák a hardcore-t, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Játszik még a Nikson, Nehéz Áram és a Fekete Teve is. Éjfélkor pedig a csütörtökön elmaradt Noise-koncertet is bepótolják a szervezők. A velencei Oasis gyönyörű Orange ládái előtt rázza a haját. Nagyon rock, pontos dobbal, és kicsit túl sokat mondó szöveggel, talán a keresztény rockzene irányában nagyobb sikereket érnének el. Az elektro sátorban elmarad a Kollektíva Tesco Discóba oltott keverése, de a megjelent három embernek ez teljesen mindegy. Másnapra már meg is szűnik ez a helyszín. A környéken lakók rosszul vizsgáztak rave-ből.

Szombat az utolsó nap, ragyogó napsütés, szemerkélő eső, folyamatos szél. A nagyszínpadon Fábián Julianna fellépése kellemes jazzel alapozza meg a hangulatot, majd előkerül a Jazzszerű is, akiket szokatlanul rövid program után a szervezők leparancsolnak, mondván, hogy csúszás van. Pedig nincs is, sőt az Irie Maffia meg sem jelenik, de ők tudják. Talán csak nehezen viselték az MC és a zene diszharmóniáját. A Beat Dis, Balkan Fanatik zárja a fesztivált. Divatbemutatók, capoera bemutató, versenyek, eredményhirdetések, még több koncert és DJ a sátrakban. Ez volt a fesztivál utolsó napja. Talán majd jövőre jobb lesz a marketing és eljön a várt 30-40 ezer ember. Minden kezdet nehéz, de a bátor, vagy talán inkább merész szervezők úgysem adják fel. Jövőre újra ugyanitt, de már egy másik időpontban. Aki pedig most náthás és lázas, az mind Velencén töltötte a hétvégét.

Velence
Vizi- és Extrémsport Fesztivál
Május 2-3-4.
Panoráma kemping

Molnár Csilla

Kösz Trent!

Alig két hónapja történt, hogy jelképes összegért letöltöttük a 36 számos totál-indusztriális Ghosts I-IV albumot, máris egy újabbal jelentkezett a NiN, amit ingyen osztogat.

Hogy mire fel ez a nagylelkű gesztus? Ezzel a tíz számos stúdióalbummal köszöni meg Mr. Reznor a rajongók hűségét és több éves kitartását a zenekar mellett, amit most bárki letölthet a www.nin.com–ról, csak egy e-mail cím megadása szükséges hozzá. Ha sikerült eldöntenünk, hogy melyik digitális formátumban szeretnénk hozzáférni, akkor nem marad más hátra, mint örülni az új The Slip albumnak. Örülhetünk is, hiszen zeneszerkesztettségében sokkal dalközpontúbb, mint az előző, nagyon hosszú Ghosts I-IV, és erről már Trent énekhangja sem hiányzik. Trent hálás a rajongóknak, a közönség pedig neki, hogy nem egy olcsó kis alamizsnát vetett oda számukra, hanem egy olyan albumot, ami az indusztriális zene minden mesteri jegyét hordozza.

Forrás: http://blog.wired.com/music/2008/05/nine-inch-nails.html

EatMe! feat. Kozma Orsi, vendég: Varga Zsuzsa, 2008.05.06. 22:00, Corvintető

Miközben az Eatme! gőzerővel dolgozik első nagylemezén, és előzenekarosdit játszik a Morcheeba előtt, még olyan ínyencségeket is marad ideje tálalni, mint ez a koncert.

Külön-külön egyik énekesnőt sem kell bemutatni a tisztelt publikumnak: Orsi mindent vitt a honi popszakmában, amit vinni érdemes, Zsuzsa szintúgy a slágerlistákat bombázta, ahol csak érte. Együtt azonban vajmi ritkán hallhatóak.

A Kömenczi Bálint-vezette EatMe! izgalmas színfolt az underground palettáján: kemény, feszes elektró alapokon nyugvó zenei világ, ezernyi hatással fűszerezve, ügyes szövegekkel és míves dallamokkal megbolondítva. Egyétek, vegyétek, mondhatnám stílszerűen.

„Eltűnése” óta Zsuzsa slágeres mézes-mázoskodás helyett végre megtalálta önmagát, és második nekifutásra piacra dobta az utóbbi évek egyik legígéretesebb magyar lemezét (Barkácsklub Lányoknak). Orsi pedig nemrég szintén második albumával bizonyított. Az Igazi Szerep című album, megmutatja, hogy igenis létezik igényes popzene. Még nálunk is.

Ami miatt tehát ez az este igazán pikánssá válik, nem a két hölgy múltja, hanem a jelen. Talán legrövidebben úgy lehet összefoglalni: amikor már megmutattad, hogy mindent tudsz, amit elvárnak tőled - akkor mutasd meg, mit is akarsz valójában.

www.myspace.com/kozmaorsi
www.myspace.com/vargazsuzsa
www.myspace.com/eatspace

Csepelyi Adrienn

Rocknagyi újra száguld

A Billboard információi szerint a május 12-én műsorba kerülő Oprah Winfrey Show-ban Tina Turner nyilvánosságra hozza, hogy újabb koncertkörútra indul.

A május 8-án fölveendő műsorban a lassan rockdédivé érő énekesnő jelenti be, hogy nyolc év után újra koncertezni kezd. A turné mintegy negyven állomásból áll majd, aminek nagy része Észak-Amerikában kerül sorra, de Európában és további földrészeken is várhatók fellépések. Az első koncert október elsején lesz Kansas Cityben.
Turner utolsó koncertkörútját 2000-ben adta, amely akkor a női előadók közül az addigi legnagyobb bevételű koncertkörút volt. A nyeresége 110 millió dollár, mindezt 89 fellépésért, körülbelül 2 millió néző előtt. Azóta lekörözte Cher három éven át tartó búcsúkörútja és Madonna is Confession’s Tourja 2006-ban.

Forrás: billboard.com

A Cure tizenhármasai

A Cure minden hónap 13-án, összesen négy kislemezzel fog jelentkezni, új, 13-ik stúdióalbumuk szeptemberi megjelenéséig.

Robert Smith zenekara nem a Radiohead keltette ingyenes letöltési hullámot lovagolja meg, hanem más, különleges stratégiával dobja piacra az egyelőre cím nélküli, soron következő lemezét. A Cure minden hónap 13. napján kislemezzel lepi meg rajongóit. Az A oldalon a The Only One, a B oldalon az NY Trip című dalokkal május 13-án érkezik az első kiadvány, a péntek 13-ára eső júniusi kislemezen a Freakshow és az All Kinds of Stuff hallhatóak majd. A júliusi és augusztusi adag dalcímeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az viszont már biztos, hogy a B-oldalas számok nem kerülnek fel a zenekarnak remélhetőleg szerencsét hozó 13-ik albumra.

Forrás: www.pitchforkmedia.com

Duran Duran és Mark Ronson verziói

Mark Ronson és a Duran Duran furcsa lépésre szánta el magát: egy koncert erejéig egyesítik erőiket, július 2-án Párizsban.

Előreláthatólag a Duran Duran Red Carpet Massacre és Mark Ronson Versions című albumának a remixeit fogják játszani a Smirnoff Experience Paris nevű eseményen, olyan résztvevőkkel, mint Lily Allen, Amy Winehouse vagy Christina Aguilera. Nick Rhodes, a Duran Duran billentyűse azt nyilatkozta, hogy először stúdióba vonulnak és majd ott meglátják, milyen dalok fognak születni, ezeket majd szétszedik, és utána különböző variációkban előadják. Tárgyalások még csak telefonon keresztül folytak, ahol már megbeszélték, hogy melyik számokról lenne szó. Rhodes még azt is hozzátette, hogy Mark Ronsont nagyon tehetségesnek tartják, és már alig várják a közös fellépést.

Forrás: www.billboard.com

Jótékonysági szervezkedések

Neves előadók és együttesek álltak össze egy nemes cél érdekében, hogy Consequences című számuk letöltésével segítsék a hajléktalanokat.

A szupergroup tagjai maguk között tudják például a The Enemyt, Beth Dittót, a Supergrasst (képünkön), Andy Rourke-ot, a New Young Pony Clubot, Graham Coxont és Paul Wellert. Az akció lényege az, hogy május 2-án, egy nap alatt minél többen töltsék le a dalt. A Guinness Recordok könyvébe is bekerülhetnek akár, ha 5000-en töltik le a számot. A Crisis nevű segélyszervezet nagykövete, Pearl Lowe célja az, hogy a hajléktalanok az élhető életre kapjanak lehetőséget és mellette zenét és egyéb művészeteket is tanulhassanak. A dal letölthető a iTunes, 7Digital, Napster és Play.com oldalakról.

Forrás: www.nme.com és www.intro.de