Több szempontból is felkeltette az érdeklődésemet, amikor megláttam, hogy március 7-én a Merlinben fellép a francia The Dynamics nevű zenekar. Egyrészt érdekesnek találtam, hogy a formáció csak feldolgozásokat játszik reggae-be öltöztetve a saját szájíze szerint. Még feljebb húztam a szemöldököm, amikor az eredeti előadók között olyan nevek szerepeltek, mint Curtis Mayfield, a Led Zeppelin vagy épp a White Stripes. A Seven Nation Army feldolgozását a rádiók is sokat játszották. Másrészt kíváncsi voltam rá, hogy mindez hogy szólal meg élőben és nem utolsó sorban pedig egy jó hangulatú partyt vártam, hisz' egy reggae-bulin általában nem befordult, sarokban ücsörgő emberekkel lehet találkozni.
Korán érkeztem a Merlinbe, aminek financiális okai is voltak: a társaság hölgy tagjai így ingyen mehettek be. A jó magyar szokásoknak megfelelően este tízkor szinte teljesen üres a hely, a koncertterem zárva, a zene is gépről szól. Sikerült megtudnom, hogy a koncert fél egy körül kezdődik. Ezen nem lepődtem meg túlságosan, éjfél előtt nehéz elcsípni bármilyen koncertet is. Gondoltam nemsokára bebocsátást nyerünk a koncert helyéül szolgáló terembe, ahol a kezdésig egy kis tánccal elüthetjük az időt. Sajnos hiába vártunk erre, a függönyök csak nem akartak felemelkedni. Közben a kinti részen Negro kezdett el játszani, aki azt est hangulatához igazodva reggae- és skazenéket is csempészett szettjébe. Ezzel együtt viszont az a tervünk is meghiúsult, hogy tánc helyett beszélgetéssel múlatjuk az időt, mert a hangerő bizony kicsit nagyobb volt a kelleténél. Ezen a ponton felmerült egy harmadik lehetőség, nevezetesen a fék nélküli ivászat gondolata, ami tudvalevőleg gyorsítja az idő múlását, de az árak láttán erről is gyorsan letettünk. Éjfél körül már mindenki a nagyterem bejáratát leste, ahol látszólag még mindig nem történt semmi. Elég sok embert láttam, aki megunta a várakozást és inkább távozott. Én jóhiszeműen azzal nyugtattam magam, hogy sokáig tart a zenekarnak beállni és ez egy színvonalas produkciónál belefér a pakliba. Itt jegyezném meg, hogy a késői kezdést általában azzal magyarázza mindenki, hogy addigra összegyűlik a közönség. Ez minden bizonnyal így van, de ha már összegyűlt, akkor valamivel szórakoztatni kellene őket és nem hagyni, hogy elmenjenek máshová. Talán egyszer nálunk is konszolidálódik majd a koncert- és partykultúra és az emberek nem érzik majd cikinek, hogy 11-kor már táncoljanak egy szórakozóhelyen és ne akkor induljanak el otthonról.
Egy óra körül már a színpad előtt álltam és meglepve tapasztaltam, hogy itt bizony nem lesz zenekar. Laptop, 3 mikrofonállvány, kütyük, keverő, lemezjátszó… mint egy tisztességes soundsystem. Közben szóba elegyedtem a mellettem álló leányzóval, akiről kiderült, hogy Dynamics-rajongó (szerintem az egyedüli a teremben), és kimondottan miattuk jött el ma este, a Version Excursiont pedig a tavalyi év legjobb albumának kiáltotta ki. A közönség soraiban sehol egy raszta, sehol egy vörös-arany-zöld mintás ruhadarab, még fűszag sincs… rosszat sejtek. Persze lehet, hogy csak azért nem érzem, mert annyira szellősen voltunk, hogy jutott hely bőven a friss levegőnek is. Fél kettőkor végre színpadra lépett a Dynamics három énekese hátuk mögött a két „hangemberrel”, akik komoly ábrázattal tekergettek, csavargattak, kattogtak. Rögtön bele is csaptak a közepébe: Curtis Mayfield Move On Up-ja csendül fel, nagyon komoly basszusokkal megtámogatva. A három frontember énektudására nem lehet panasz, bár kinézetük alapján nem gondoltam volna, hogy reggae-t játszanak. Az egyik hímnemű egy lakótelepi wannabe MC-re hasonlított, az énekesnőt valahol a hippikorszakban tudnám elképzelni, a másik úriembert pedig egy meleg-karaokebár színpadán. No de félre az előítéletekkel! Jöttek szépen sorban a slágerek: Madonna, Led Zeppelin, White Stripes. A zenei aláfestés a roots reggae és a digi-dub sajátos, kissé nehézkes masszája volt, ami magán hordozta ugyan a kötelező stílusjegyeket, de mégsem ütött eléggé. Olyan ez, mint amikor egy sportautóban az elektronika leszabályoz mindent: megvan benne az erő, de mégsem juthat a felszínre. Feldolgozásokat játszani egyébként is kényes téma, hisz ha nem sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, akkor csúnya vége lehet a dolognak. A Dynamics esetében azt kell mondjam, hogy ez az egyetlen dolog, ami valamelyest megmentette őket. Ha nem ismert dalokat adnak elő, valószínűleg elalszok a koncertjükön. Mert hát volt vidámság, meg „positive vibration”, kellemesen lehetett lötyögni a zenére, de „csendesülősnek” túl hangos volt, táncos őrületnek meg túl lagymatag. Másfél órát játszottak, de valahol a közepénél elvesztettem a fonalat és ezzel nem voltam egyedül. A közönség sem igazán vette a lapot, hiába mondogatták a franciák bőszen fővárosunk nevét, hiába jöttek le a színpadról az emberek közé. A számok egyhangúak voltak, talán még az unalmas jelzőt is megkockáztatnám. Tény, hogy a reggae és a dub nem tartoznak a legbonyolultabb műfajok közé, de annyi lehetőség mégis rejlik bennük, hogy egy rakás ismert slágert változatosan és izgalmasan lehessen beléjük csavarni. Én ezt vártam volna a Dymanics-tól, de a hatás sajnos elmaradt. A mellettem álló ortodox Dynamics-fan viszont széles mosollyal nyugtázta, hogy ő azt kapta, amit várt, és ez egy nagyon jól sikerült buli volt.
Püspök Tamás
Korán érkeztem a Merlinbe, aminek financiális okai is voltak: a társaság hölgy tagjai így ingyen mehettek be. A jó magyar szokásoknak megfelelően este tízkor szinte teljesen üres a hely, a koncertterem zárva, a zene is gépről szól. Sikerült megtudnom, hogy a koncert fél egy körül kezdődik. Ezen nem lepődtem meg túlságosan, éjfél előtt nehéz elcsípni bármilyen koncertet is. Gondoltam nemsokára bebocsátást nyerünk a koncert helyéül szolgáló terembe, ahol a kezdésig egy kis tánccal elüthetjük az időt. Sajnos hiába vártunk erre, a függönyök csak nem akartak felemelkedni. Közben a kinti részen Negro kezdett el játszani, aki azt est hangulatához igazodva reggae- és skazenéket is csempészett szettjébe. Ezzel együtt viszont az a tervünk is meghiúsult, hogy tánc helyett beszélgetéssel múlatjuk az időt, mert a hangerő bizony kicsit nagyobb volt a kelleténél. Ezen a ponton felmerült egy harmadik lehetőség, nevezetesen a fék nélküli ivászat gondolata, ami tudvalevőleg gyorsítja az idő múlását, de az árak láttán erről is gyorsan letettünk. Éjfél körül már mindenki a nagyterem bejáratát leste, ahol látszólag még mindig nem történt semmi. Elég sok embert láttam, aki megunta a várakozást és inkább távozott. Én jóhiszeműen azzal nyugtattam magam, hogy sokáig tart a zenekarnak beállni és ez egy színvonalas produkciónál belefér a pakliba. Itt jegyezném meg, hogy a késői kezdést általában azzal magyarázza mindenki, hogy addigra összegyűlik a közönség. Ez minden bizonnyal így van, de ha már összegyűlt, akkor valamivel szórakoztatni kellene őket és nem hagyni, hogy elmenjenek máshová. Talán egyszer nálunk is konszolidálódik majd a koncert- és partykultúra és az emberek nem érzik majd cikinek, hogy 11-kor már táncoljanak egy szórakozóhelyen és ne akkor induljanak el otthonról.
Egy óra körül már a színpad előtt álltam és meglepve tapasztaltam, hogy itt bizony nem lesz zenekar. Laptop, 3 mikrofonállvány, kütyük, keverő, lemezjátszó… mint egy tisztességes soundsystem. Közben szóba elegyedtem a mellettem álló leányzóval, akiről kiderült, hogy Dynamics-rajongó (szerintem az egyedüli a teremben), és kimondottan miattuk jött el ma este, a Version Excursiont pedig a tavalyi év legjobb albumának kiáltotta ki. A közönség soraiban sehol egy raszta, sehol egy vörös-arany-zöld mintás ruhadarab, még fűszag sincs… rosszat sejtek. Persze lehet, hogy csak azért nem érzem, mert annyira szellősen voltunk, hogy jutott hely bőven a friss levegőnek is. Fél kettőkor végre színpadra lépett a Dynamics három énekese hátuk mögött a két „hangemberrel”, akik komoly ábrázattal tekergettek, csavargattak, kattogtak. Rögtön bele is csaptak a közepébe: Curtis Mayfield Move On Up-ja csendül fel, nagyon komoly basszusokkal megtámogatva. A három frontember énektudására nem lehet panasz, bár kinézetük alapján nem gondoltam volna, hogy reggae-t játszanak. Az egyik hímnemű egy lakótelepi wannabe MC-re hasonlított, az énekesnőt valahol a hippikorszakban tudnám elképzelni, a másik úriembert pedig egy meleg-karaokebár színpadán. No de félre az előítéletekkel! Jöttek szépen sorban a slágerek: Madonna, Led Zeppelin, White Stripes. A zenei aláfestés a roots reggae és a digi-dub sajátos, kissé nehézkes masszája volt, ami magán hordozta ugyan a kötelező stílusjegyeket, de mégsem ütött eléggé. Olyan ez, mint amikor egy sportautóban az elektronika leszabályoz mindent: megvan benne az erő, de mégsem juthat a felszínre. Feldolgozásokat játszani egyébként is kényes téma, hisz ha nem sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, akkor csúnya vége lehet a dolognak. A Dynamics esetében azt kell mondjam, hogy ez az egyetlen dolog, ami valamelyest megmentette őket. Ha nem ismert dalokat adnak elő, valószínűleg elalszok a koncertjükön. Mert hát volt vidámság, meg „positive vibration”, kellemesen lehetett lötyögni a zenére, de „csendesülősnek” túl hangos volt, táncos őrületnek meg túl lagymatag. Másfél órát játszottak, de valahol a közepénél elvesztettem a fonalat és ezzel nem voltam egyedül. A közönség sem igazán vette a lapot, hiába mondogatták a franciák bőszen fővárosunk nevét, hiába jöttek le a színpadról az emberek közé. A számok egyhangúak voltak, talán még az unalmas jelzőt is megkockáztatnám. Tény, hogy a reggae és a dub nem tartoznak a legbonyolultabb műfajok közé, de annyi lehetőség mégis rejlik bennük, hogy egy rakás ismert slágert változatosan és izgalmasan lehessen beléjük csavarni. Én ezt vártam volna a Dymanics-tól, de a hatás sajnos elmaradt. A mellettem álló ortodox Dynamics-fan viszont széles mosollyal nyugtázta, hogy ő azt kapta, amit várt, és ez egy nagyon jól sikerült buli volt.
Püspök Tamás
Teljesen egyet kell értenem Tamással.
VálaszTörlésA cikk meglepően kultúráltan, ugyanakkor nagyon szemléletesen jellemezte azt az estét. Én valószínűleg durvábban fogalmaztam volna meg. Gyakorlatilag a pofátalanság tetőfoka volt, amit csináltak. Ebbe a Merlin szervezőit is beleértem.
Azt hiszem, hogy sem az együttes, sem a hely nem fog a kedvenceim közé tartozni.
Üdv.:
Kacor