2008. április 9., szerda

Carl Craig - Sessions (!K7, 2008)

Carl Craig a Detroitban született, és azóta már felcseperedett techno egyik legnagyobb hatású nevelőszülője. Tetemes méretű diszkográfiájának nagy részét az általa készített remixek teszik ki, melyekből most összeválogatott egy dupla albumra valót.

Craig nevét általában a techno okosabb válfajával kapcsolatban szokás emlegetni és ennek szép tanúbizonysága ez a válogatás. Az egyes számú CD-n finomabb darabok sorakoznak, klasszikusok és aktuális átiratok egyaránt. Érdekes kontrasztot alkot a Junior Boys Like A Child című számának remixe a tavalyi évből és Chez Damier 1992-es alkotása, a Help Myself. A Craig-re jellemző hosszú kiállások ugyanúgy jelen vannak, mint a elképesztő dinamikájú dobfutamok. A második CD felhozatala már egy fokkal szikárabb számokat vonultat fel (pl. a Tres Demented két egymást követő őrült trackje), de a színvonal egy percre sem süllyed, ez bizony nem „kapa-techno”. A kétórás válogatás egyértelműen az utolsó két számmal éri el a tetőfokát: Carl Craig At Les című opusza 15 évvel ezelőttről ma is izgalmasan hangzik a dzsesszes motívumokkal, a lemezt záró Bug In The Bass Bin, a Craig által létrehozott Innerzone Orchestra alapműve pedig felteszi a pontot az i-re.

Értékelés: 8/10

Püspök Tamás

DJ Yoda - Fabriclive 39.(Fabric Records / Neon Music Hungary, 2008)

A Fabric a trenddiktáló londoni szórakozóhely prototípusa, úgyhogy azoknak, akik nem juthatnak el a klubvilág eme Mekkájába, vigasztaló hátbaveregetés gyanánt elindították a Fabriclive mixsorozatot. A havonta érkező albumokon neves DJ-k vendégszerepelnek, idén áprilisban jelesül a hip-hop-félisten DJ Yoda.

Hősünk olyan brit bakelitbűvész, akit nem a szigetországi divathullámok dobtak partra, így szinte objektív rálátással bír a hip-hopra és a rokon műfajokra. Szettjei tele vannak humorral és meglepetéssel, s ezt a jó szokását ezen a pompás albumon is megtartja. Felvonultatja a nagy hip-hop-öregeket, mint Ice Cube vagy Gang Starr, helyet ad a dubstep-grime szcéna üdvöskéinek (Wiley és Skream), polgárpukkasztásként pedig a d’n’b-szájhős Skibadee-től és a brazil Bonde Do Role-től is bepasszint egy számot. A Jurassic 5-tól cselesen szvinget csempész be, hadd essen le az állunk, hogy a repparcok ilyet is tudnak, ráadásul a lemez nyomokban 2stepet, britpopot és reggae-t is tartalmaz. Yoda okos mixet készített, amit nem trancsírozott szét öncélú szkreccsekkel, a széles spektrumú trekklista pedig beindítja a keresési reflexeinket. A záró szám stílusbravúr. Jó mulatság, férfimunka volt!

Értékelés: 9/10

Csepelyi Adrienn

Foals - Antidotes (Transgressive/Sub Pop, 2008)

Végre vége az álmatlan éjszakáknak, az elvonási tünetek enyhülni fognak, mert már kapható az ellenszer; az oxfordi matek-rock banda első albuma, az Antidotes.


Az angol csikók elszabadultak, hogy meggyőzzék az egész világot arról, hogy igenis újra hódít a 80-as évek punkos hangzása és nem unalmas végighallgatni egy 11 számos albumot még akkor sem, ha a gitártéma alig változik. És bár hamarosan már úgyis hírességek arcáról szívják fel a kokaint, de most még ártatlanok és közvetlenek. Yannis Philippakis és zenésztársai 2005 óta járnak egy fodrászhoz, ennek eredményeként született meg több kislemez és most végre az album is. A nyitó számban (The French Open) kivételesen franciául pakolják egymás mellé a szavakat és az ütemeket. Majd Cassiusról tudjuk meg, hogy neki annyi. Néha könnyedén mókáznak, mint a Balloons-ban, de egyszer-egyszer lassabbra veszik a figurát.

A lemezről annyira hiányzó Hummer a kétlemezes változaton hallható csak, ezért egyértelműen jár az egy darab PEZ cukorka levonása. De még így is hálával tartozunk a fiúknak, hogy nem fosztottak meg minket ettől az idétlen rángatózásra késztető őrülettől.

Értékelés: 9/10

Molnár Csilla

R.E.M - Accelerate (Warner, 2008)

Peter, Mike, Michael - ez a három keresztnév fogad minket, amikor kihajtogatjuk az új R.E.M.-album digipack csomagolását. Egy újabb hajtás, és jönnek a vezetéknevek: Buck, Mills, Stipe. A georgia-i rockegyüttes a lemezt is hasonló elvek szerint szerkesztette.

Az első két dalt (Living Well Is the Best Revenge, Man-Sized Wreath) Peter, Mike és Michael írta: ezekkel az alternatív gyökereikhez visszanyúló, tempós, politikai tartalmú számokkal leginkább saját maguknak akartak megfelelni. Majd következik a dolog hivatalos része, a két kötelező sláger, amiket már a három üzletember, Buck, Mills és Stipe jegyez. Ez nem szemrehányás, hiszen óriási adottság, ha valaki tud slágert írni - pláne ha erre bő két évtizeden keresztül is képes, mint az R.E.M. Nyilván a Warner sem adakozó kedvében kötött velük anno 80 millió dolláros lemezszerződést, hanem hogy szállítsák az ilyen egyszerű, de fülbemászó refrénű, megkapó szerzeményeket, mint a lendületes Supernational Superserious vagy a líraibb Hollow Man.
Kiemelkedő még az Until the Day Is Done, amivel a Pink Floyd The Final Cut albumának hangzás- és szövegvilágát idézik, valamint a Mr. Richards, amivel pedig tíz évvel ezelőtti saját magukat (Hope az Up albumról). Hiába, ők már megtehetik.

Értékelés: 8/10

Lengyel Gábor

The Kooks - Konk(Virgin/EMI, 2008)

A britek bővelkednek a tini-indie zenekarokban, méghozzá nem is akármilyenekben: ott van legjobb példaként a kb. 20 éves átlagéletkorú Arctic Monkeys, és ilyen a The Kooks is, akiknek dalszerző frontembere mindössze 23 éves, mégis olyan albumokkal bombázzák az indie lemezpiacot, melyekre nagyon sok öreg róka irigykedhetne.

Az együttes április közepén debütált második nagylemezével, s minden jel arra utal, hogy a 2006-os Inside In/Inside Out után megérte ennyi időt szánni az új anyagra. A srácok nagyot dobbantottak az első albummal, ugyanis annak ellenére, hogy 2006 legelején jelent meg, az éves felhozatalt tekintve is a top 10-ben végzett. Pedig valójában semmi különlegeset nem hoznak a dalok: egyszerűek, poposak, kedvesek, viszont minden rezdülésükben listavezető slágerek. A Konk névre keresztelt anyag is ezt a példát követi, de már sokkal érettebb hangzás mutatkozik: sok helyen színesedtek az ének- és gitártémák, vannak ismét nagyon erős húzódalok (Do You Wanna, Sway) a Gap andalgós stílusából születő végkifejlete pedig már egyenesen elszállósra sikerült, ami eddig idegen volt a zenekartól. A töltelékszámok ezzel szemben semmi újat nem hoznak, sőt, néhol akár rá is énekelhetnénk az első lemez dalszövegeit, ami azért árnyékot vet a nagy hozsannázásra.

Értékelés: 7/10

Fedor Nóra

2008. április 8., kedd

Egyedül nem megy?

A Korn énekese törölte európai szóló körútjának legtöbb állomását. Lemondta többek között svéd, francia, belga és angol fellépéseit is.

Jonathan Davis 2007-ben adta ki első szólóalbumát. Ennek európai bemutatójára került volna most sor, azonban „személyes okokra” hivatkozva a turné több állomását törölte. Az Alone I Play lemezen a Queen of the Damned (Kárhozottak királynője) című filmhez írt dalok, valamint feldolgozások hallhatók. Érdekessége az albumnak, hogy Jonathan csak szerzőként jegyzi saját dalait. A Sony (a Korn akkori zenei kiadója) ugyanis nem járult hozzá, hogy a frontember énekeljen a lemezen. Az énekes végül úgy döntött, más együttesekben zenélő barátai fognak szerepelni rajta. Meghívta például Marilyn Mansont, valamint a Linkin Parkból Chester Benningtont.


Forrás: www.antimusic.com

Rolling Stones interjú a Youtube-on

Talán nem olyan forradalmi, de mindenképpen egyéni ötlettel állt elő a napokban legújabb koncertlemezét (és dvd-jét) kiadó Rolling Stones: rajongóik kérdéseire válaszolnak az interneten.

A Youtube külön erre a célra létesített csatornájára, a Living Legends-re tölthetik fel kérdéseiket a több mint 40 éve működő zenekar legmodernebb hallgatói, melyek közül a legötletesebbekre maga Keith Richards és Mick Jagger fog felelni. Az azonban nem kérdés, hogy a Shine a Light című színházi koncertfilmjüket április 4-én mutatták be a nálunknál kicsit is felvilágosultabb országokban.

Forrás: www.nme.com