2008. augusztus 14., csütörtök

Nem csalás, nem ámítás - Hocus Pocus a Szigeten

A francia hip-hopról mindig a Taxi filmek soundtrackjei jutnak eszembe. Esetleg még az öreg róka, MC Solaar. Szerda este azonban a Hocus Pocus megnyomta a Reset gombot a fejemben, és innentől ők lesznek az alapértelmezett francia hip-hop zenekar.

Hasonlóan az előttük fellépő Pete Philly & Perquisite-hez, a gallok is zenekarral érkeztek a Szigetre. Ez várható is volt, hiszen mindenütt azt lehetett olvasni róluk, hogy sajátosan ötvözik az akusztikus és elektronikus elemeket. Nekem eddig valahogy nem voltak meggyőzőek azok a próbálkozások, amikor egy hip-hop előadó zenekarral próbálja visszaadni a lemezen hallható, eredetileg hangmintákra épülő, elektronikus alapokat. A Hocus Pocus viszont addig bűvészkedett, amíg a harmadik számnál azon kezdtem gondolkodni, hogy akkor most vajon DJ Premier (igen, a Gang Starr-ból) áll a lemezjátszók mögött, vagy tényleg a zenekar produkálja ezt a hangzást? Nos, természetesen az utóbbi.

Mire feldolgoztam ezt az információt, addigra már ott tartottunk, hogy a gitáros, a dobos és a basszeros úgy gondolta, hogy neki bizony nem hiába van ott a hangszere, úgyhogy korrekt rockos zúzásba kezdtek. Az mc persze nem jött zavarba, ugyanolyan energiával pattogott és szövegelt tovább, mint eddig. Apropó szövegelés: akinek a francia tudása nem terjed tovább a „croissant”, a „Je t’aime!”, a „Peugeot” és a „Renault” kifejezések ismeretén, az nem sokat értett sem a számok szövegéből, sem a frontember kiszólásaiból, mert nagyrészt anyanyelvén kommunikált a közönséggel is. De mint ahogyan az előző Pete Philly koncerten, itt is a (kül)földiek tették ki az egybegyűltek nagy hányadát, így az esetleg franciául nem beszélő hiphopperek is tudták, mikor kell lendíteni a kezeket, hisz csak figyelni kellett a mellettük álló Jean Pierre-t. A koncert vége felé az együttes még Michael Jacksont és a Grandmaster Flash And The Fourios Five-ot is megidézte egy-egy taktus erejéig, előbbit a Smooth Criminal-lal, utóbbit pedig a klasszikus The Message-dzsel.

A Hocus Pocusnak sikerült elhitetnie velem, hogy a hiphopot igenis elő lehet adni hitelesen és lendületesen hangszerek és zenekar segítségével is, ráadásul franciául. Hm… biztosan varázslat.

Püspök Tamás

(Fotó: sziget.hu)

Nincsenek megjegyzések: