2008. május 10., szombat

Thom Yorke öccse elkészült első szólóalbumával

Az idősebbik után most a fiatalabb Yorke testvér is kísérletet tesz a zeneipar meghódítására: elkészült debütáló szólóalbuma, mely júliusban kerül majd a boltokba.

Korábbi szárnypróbálgatásai alkalmával - az Unbelievable Truth frontembereként – Andy Yorke két lemezzel is büszkélkedhetett: az Almost Here-rel 1998-ban, valamint a Sorrythankyou-val 2000-ben. Ám a trió annak idején sajnos nem úszhatta meg, hogy a Radioheadhez hasonlítsák, így nem sokkal a második album után feloszlottak. Aztán eltelt nyolc év, Yorke a saját lábára állva szólókarrierbe kezdett, és elkészítette első lemezét, a Simple-t. A július 14-ére várható anyag 11 saját dalt tartalmaz, köztük a Rise and Fall-lal, mely már elérhető az iTunes-on. Érdekes ámde korrekt módon, a sajtóban most egyetlen szó sem esett Thom Yorke-ról vagy a Radioheadről Andy szólólemeze kapcsán.

Forrás: gigwise.com

Nincsenek megjegyzések: