Minden párkapcsolatból tanul valamit az ember. Én például egy mulatságosan rövidre sikerült afférnak köszönhetően tudtam meg, hogy a francia elektronikus zene jó. Nagyon jó. A pasit likvidáltam, számát kitöröltem, csak „feltétlen hallgasd meg” -dalok maradtak utána a lejátszómban. Okos döntés volt.
A francia forradalom (na jó, nevezzük hidegháborúnak) már évekkel ezelőtt kitört a zeneiparban, amelynek egén a Justice állócsillagként tündököl 2003 óta. A Gaspard Augé és Xavier de Rosnay alkotta duó dicséretes röppályát mondhat magáénak a főiskolai rádió remixversenyétől egészen a Grammy-jelölésekig. Annak ellenére, hogy nem nagyon siették el az albumcsinálást (tavaly jelent meg az első nagylemez), nincs az a partiarc széles e világon, aki ne tudná, hogy ezek a srácok jó barátaink. (We Are Your Friends EP, 2006) Bár ha ilyenek az igaz barátok, mint ebben a klipben, akkor köszi, tartsátok meg az ellenségeket.
Az alma mater, az Ed Banger kiadó már önmagában garancia arra, hogy ezek a srácok becsületes hentes módjára vagdossák darabokra azt, amit nem szégyellnek – és lássuk be, az eredmény önmagáért beszél. A Justice az a banda, aki még számomra is hallgathatóvá teszi Britney szégyenletes régebbi ámokfutását (Me Against The Music), valamint méltó zenei talajra helyezi Mr Timberlake egyébként zseniális hangját, megkímélve minket a háromsávos, szégyenteljes prüntyögésektől (Lovestoned). Kanye West műbalhéja gerillakampányként lendítette őket még előrébb, már-már Daft Punk-i magasságokba.
Fül- és szemtanúk szerint ezek az emberek Metallicával mixelik élőben a The Partyt (ha azt gondolnád, hogy Uffie hangjánál nincs idegtépőbb jelenség), miközben egy monumentális, világító kereszt áll a dj-pult előtt, mintegy mellékesen pedig kultklipet készítenek a D.A.N.C.E. című opuszhoz. Jaj, dehogynem ismered, tudod, az a vicces kis gyerekkórusos szám, a pólós videóval. Merthogy – ki ne felejtsem – grafikusokként sem épp mindennapiak a srácok, de hát már csak így megy ez az Ed Bangernél. (Nyelvész énem pedig már el is kezdené az etimológiai kutatás Rosnay úr magyar felmenői ügyében. Hátha.)
A francia forradalom (na jó, nevezzük hidegháborúnak) már évekkel ezelőtt kitört a zeneiparban, amelynek egén a Justice állócsillagként tündököl 2003 óta. A Gaspard Augé és Xavier de Rosnay alkotta duó dicséretes röppályát mondhat magáénak a főiskolai rádió remixversenyétől egészen a Grammy-jelölésekig. Annak ellenére, hogy nem nagyon siették el az albumcsinálást (tavaly jelent meg az első nagylemez), nincs az a partiarc széles e világon, aki ne tudná, hogy ezek a srácok jó barátaink. (We Are Your Friends EP, 2006) Bár ha ilyenek az igaz barátok, mint ebben a klipben, akkor köszi, tartsátok meg az ellenségeket.
Az alma mater, az Ed Banger kiadó már önmagában garancia arra, hogy ezek a srácok becsületes hentes módjára vagdossák darabokra azt, amit nem szégyellnek – és lássuk be, az eredmény önmagáért beszél. A Justice az a banda, aki még számomra is hallgathatóvá teszi Britney szégyenletes régebbi ámokfutását (Me Against The Music), valamint méltó zenei talajra helyezi Mr Timberlake egyébként zseniális hangját, megkímélve minket a háromsávos, szégyenteljes prüntyögésektől (Lovestoned). Kanye West műbalhéja gerillakampányként lendítette őket még előrébb, már-már Daft Punk-i magasságokba.
Fül- és szemtanúk szerint ezek az emberek Metallicával mixelik élőben a The Partyt (ha azt gondolnád, hogy Uffie hangjánál nincs idegtépőbb jelenség), miközben egy monumentális, világító kereszt áll a dj-pult előtt, mintegy mellékesen pedig kultklipet készítenek a D.A.N.C.E. című opuszhoz. Jaj, dehogynem ismered, tudod, az a vicces kis gyerekkórusos szám, a pólós videóval. Merthogy – ki ne felejtsem – grafikusokként sem épp mindennapiak a srácok, de hát már csak így megy ez az Ed Bangernél. (Nyelvész énem pedig már el is kezdené az etimológiai kutatás Rosnay úr magyar felmenői ügyében. Hátha.)
Van, aki a leleményességükért szereti őket, van, aki azért, mert jól lehet a Genesisre bólogatni (a külsejüket eddig egyetlen forrás sem említette), van, aki szimplán szereti az igényes elektronikát. A mérnöki pontossággal megszerkesztett zene ellenére valahogy azt a benyomást keltik, hogy nem kell magunkat (sem őket) túl komolyan venni. Elég a hangulat, a tánc, nem kell mindig mindenben a mélységet keresni. (Indirekt sztárkultusz, ötös.) És hogy ez mennyire igaz, azt az alábbi párbeszéd igazolja, szabad fordításban, az egyik videójuk alá kommentelve:
- Jó, jó, de tudja valaki, hogy miért pont a kereszt?
- Kit érdekel, mi vagy te, vámpír?
Csepelyi Adrienn
1 megjegyzés:
tökjó cím :)
Megjegyzés küldése