Több szempontból is felkeltette az érdeklődésemet, amikor megláttam, hogy március 7-én a Merlinben fellép a francia The Dynamics nevű zenekar. Egyrészt érdekesnek találtam, hogy a formáció csak feldolgozásokat játszik reggae-be öltöztetve a saját szájíze szerint. Még feljebb húztam a szemöldököm, amikor az eredeti előadók között olyan nevek szerepeltek, mint Curtis Mayfield, a Led Zeppelin vagy épp a White Stripes. A Seven Nation Army feldolgozását a rádiók is sokat játszották. Másrészt kíváncsi voltam rá, hogy mindez hogy szólal meg élőben és nem utolsó sorban pedig egy jó hangulatú partyt vártam, hisz' egy reggae-bulin általában nem befordult, sarokban ücsörgő emberekkel lehet találkozni.
Korán érkeztem a Merlinbe, aminek financiális okai is voltak: a társaság hölgy tagjai így ingyen mehettek be. A jó magyar szokásoknak megfelelően este tízkor szinte teljesen üres a hely, a koncertterem zárva, a zene is gépről szól. Sikerült megtudnom, hogy a koncert fél egy körül kezdődik. Ezen nem lepődtem meg túlságosan, éjfél előtt nehéz elcsípni bármilyen koncertet is. Gondoltam nemsokára bebocsátást nyerünk a koncert helyéül szolgáló terembe, ahol a kezdésig egy kis tánccal elüthetjük az időt. Sajnos hiába vártunk erre, a függönyök csak nem akartak felemelkedni. Közben a kinti részen Negro kezdett el játszani, aki azt est hangulatához igazodva reggae- és skazenéket is csempészett szettjébe. Ezzel együtt viszont az a tervünk is meghiúsult, hogy tánc helyett beszélgetéssel múlatjuk az időt, mert a hangerő bizony kicsit nagyobb volt a kelleténél. Ezen a ponton felmerült egy harmadik lehetőség, nevezetesen a fék nélküli ivászat gondolata, ami tudvalevőleg gyorsítja az idő múlását, de az árak láttán erről is gyorsan letettünk. Éjfél körül már mindenki a nagyterem bejáratát leste, ahol látszólag még mindig nem történt semmi. Elég sok embert láttam, aki megunta a várakozást és inkább távozott. Én jóhiszeműen azzal nyugtattam magam, hogy sokáig tart a zenekarnak beállni és ez egy színvonalas produkciónál belefér a pakliba. Itt jegyezném meg, hogy a késői kezdést általában azzal magyarázza mindenki, hogy addigra összegyűlik a közönség. Ez minden bizonnyal így van, de ha már összegyűlt, akkor valamivel szórakoztatni kellene őket és nem hagyni, hogy elmenjenek máshová. Talán egyszer nálunk is konszolidálódik majd a koncert- és partykultúra és az emberek nem érzik majd cikinek, hogy 11-kor már táncoljanak egy szórakozóhelyen és ne akkor induljanak el otthonról.
Egy óra körül már a színpad előtt álltam és meglepve tapasztaltam, hogy itt bizony nem lesz zenekar. Laptop, 3 mikrofonállvány, kütyük, keverő, lemezjátszó… mint egy tisztességes soundsystem. Közben szóba elegyedtem a mellettem álló leányzóval, akiről kiderült, hogy Dynamics-rajongó (szerintem az egyedüli a teremben), és kimondottan miattuk jött el ma este, a Version Excursiont pedig a tavalyi év legjobb albumának kiáltotta ki. A közönség soraiban sehol egy raszta, sehol egy vörös-arany-zöld mintás ruhadarab, még fűszag sincs… rosszat sejtek. Persze lehet, hogy csak azért nem érzem, mert annyira szellősen voltunk, hogy jutott hely bőven a friss levegőnek is. Fél kettőkor végre színpadra lépett a Dynamics három énekese hátuk mögött a két „hangemberrel”, akik komoly ábrázattal tekergettek, csavargattak, kattogtak. Rögtön bele is csaptak a közepébe: Curtis Mayfield Move On Up-ja csendül fel, nagyon komoly basszusokkal megtámogatva. A három frontember énektudására nem lehet panasz, bár kinézetük alapján nem gondoltam volna, hogy reggae-t játszanak. Az egyik hímnemű egy lakótelepi wannabe MC-re hasonlított, az énekesnőt valahol a hippikorszakban tudnám elképzelni, a másik úriembert pedig egy meleg-karaokebár színpadán. No de félre az előítéletekkel! Jöttek szépen sorban a slágerek: Madonna, Led Zeppelin, White Stripes. A zenei aláfestés a roots reggae és a digi-dub sajátos, kissé nehézkes masszája volt, ami magán hordozta ugyan a kötelező stílusjegyeket, de mégsem ütött eléggé. Olyan ez, mint amikor egy sportautóban az elektronika leszabályoz mindent: megvan benne az erő, de mégsem juthat a felszínre. Feldolgozásokat játszani egyébként is kényes téma, hisz ha nem sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, akkor csúnya vége lehet a dolognak. A Dynamics esetében azt kell mondjam, hogy ez az egyetlen dolog, ami valamelyest megmentette őket. Ha nem ismert dalokat adnak elő, valószínűleg elalszok a koncertjükön. Mert hát volt vidámság, meg „positive vibration”, kellemesen lehetett lötyögni a zenére, de „csendesülősnek” túl hangos volt, táncos őrületnek meg túl lagymatag. Másfél órát játszottak, de valahol a közepénél elvesztettem a fonalat és ezzel nem voltam egyedül. A közönség sem igazán vette a lapot, hiába mondogatták a franciák bőszen fővárosunk nevét, hiába jöttek le a színpadról az emberek közé. A számok egyhangúak voltak, talán még az unalmas jelzőt is megkockáztatnám. Tény, hogy a reggae és a dub nem tartoznak a legbonyolultabb műfajok közé, de annyi lehetőség mégis rejlik bennük, hogy egy rakás ismert slágert változatosan és izgalmasan lehessen beléjük csavarni. Én ezt vártam volna a Dymanics-tól, de a hatás sajnos elmaradt. A mellettem álló ortodox Dynamics-fan viszont széles mosollyal nyugtázta, hogy ő azt kapta, amit várt, és ez egy nagyon jól sikerült buli volt.
Püspök Tamás
Korán érkeztem a Merlinbe, aminek financiális okai is voltak: a társaság hölgy tagjai így ingyen mehettek be. A jó magyar szokásoknak megfelelően este tízkor szinte teljesen üres a hely, a koncertterem zárva, a zene is gépről szól. Sikerült megtudnom, hogy a koncert fél egy körül kezdődik. Ezen nem lepődtem meg túlságosan, éjfél előtt nehéz elcsípni bármilyen koncertet is. Gondoltam nemsokára bebocsátást nyerünk a koncert helyéül szolgáló terembe, ahol a kezdésig egy kis tánccal elüthetjük az időt. Sajnos hiába vártunk erre, a függönyök csak nem akartak felemelkedni. Közben a kinti részen Negro kezdett el játszani, aki azt est hangulatához igazodva reggae- és skazenéket is csempészett szettjébe. Ezzel együtt viszont az a tervünk is meghiúsult, hogy tánc helyett beszélgetéssel múlatjuk az időt, mert a hangerő bizony kicsit nagyobb volt a kelleténél. Ezen a ponton felmerült egy harmadik lehetőség, nevezetesen a fék nélküli ivászat gondolata, ami tudvalevőleg gyorsítja az idő múlását, de az árak láttán erről is gyorsan letettünk. Éjfél körül már mindenki a nagyterem bejáratát leste, ahol látszólag még mindig nem történt semmi. Elég sok embert láttam, aki megunta a várakozást és inkább távozott. Én jóhiszeműen azzal nyugtattam magam, hogy sokáig tart a zenekarnak beállni és ez egy színvonalas produkciónál belefér a pakliba. Itt jegyezném meg, hogy a késői kezdést általában azzal magyarázza mindenki, hogy addigra összegyűlik a közönség. Ez minden bizonnyal így van, de ha már összegyűlt, akkor valamivel szórakoztatni kellene őket és nem hagyni, hogy elmenjenek máshová. Talán egyszer nálunk is konszolidálódik majd a koncert- és partykultúra és az emberek nem érzik majd cikinek, hogy 11-kor már táncoljanak egy szórakozóhelyen és ne akkor induljanak el otthonról.
Egy óra körül már a színpad előtt álltam és meglepve tapasztaltam, hogy itt bizony nem lesz zenekar. Laptop, 3 mikrofonállvány, kütyük, keverő, lemezjátszó… mint egy tisztességes soundsystem. Közben szóba elegyedtem a mellettem álló leányzóval, akiről kiderült, hogy Dynamics-rajongó (szerintem az egyedüli a teremben), és kimondottan miattuk jött el ma este, a Version Excursiont pedig a tavalyi év legjobb albumának kiáltotta ki. A közönség soraiban sehol egy raszta, sehol egy vörös-arany-zöld mintás ruhadarab, még fűszag sincs… rosszat sejtek. Persze lehet, hogy csak azért nem érzem, mert annyira szellősen voltunk, hogy jutott hely bőven a friss levegőnek is. Fél kettőkor végre színpadra lépett a Dynamics három énekese hátuk mögött a két „hangemberrel”, akik komoly ábrázattal tekergettek, csavargattak, kattogtak. Rögtön bele is csaptak a közepébe: Curtis Mayfield Move On Up-ja csendül fel, nagyon komoly basszusokkal megtámogatva. A három frontember énektudására nem lehet panasz, bár kinézetük alapján nem gondoltam volna, hogy reggae-t játszanak. Az egyik hímnemű egy lakótelepi wannabe MC-re hasonlított, az énekesnőt valahol a hippikorszakban tudnám elképzelni, a másik úriembert pedig egy meleg-karaokebár színpadán. No de félre az előítéletekkel! Jöttek szépen sorban a slágerek: Madonna, Led Zeppelin, White Stripes. A zenei aláfestés a roots reggae és a digi-dub sajátos, kissé nehézkes masszája volt, ami magán hordozta ugyan a kötelező stílusjegyeket, de mégsem ütött eléggé. Olyan ez, mint amikor egy sportautóban az elektronika leszabályoz mindent: megvan benne az erő, de mégsem juthat a felszínre. Feldolgozásokat játszani egyébként is kényes téma, hisz ha nem sikerül eltalálni a megfelelő arányokat, akkor csúnya vége lehet a dolognak. A Dynamics esetében azt kell mondjam, hogy ez az egyetlen dolog, ami valamelyest megmentette őket. Ha nem ismert dalokat adnak elő, valószínűleg elalszok a koncertjükön. Mert hát volt vidámság, meg „positive vibration”, kellemesen lehetett lötyögni a zenére, de „csendesülősnek” túl hangos volt, táncos őrületnek meg túl lagymatag. Másfél órát játszottak, de valahol a közepénél elvesztettem a fonalat és ezzel nem voltam egyedül. A közönség sem igazán vette a lapot, hiába mondogatták a franciák bőszen fővárosunk nevét, hiába jöttek le a színpadról az emberek közé. A számok egyhangúak voltak, talán még az unalmas jelzőt is megkockáztatnám. Tény, hogy a reggae és a dub nem tartoznak a legbonyolultabb műfajok közé, de annyi lehetőség mégis rejlik bennük, hogy egy rakás ismert slágert változatosan és izgalmasan lehessen beléjük csavarni. Én ezt vártam volna a Dymanics-tól, de a hatás sajnos elmaradt. A mellettem álló ortodox Dynamics-fan viszont széles mosollyal nyugtázta, hogy ő azt kapta, amit várt, és ez egy nagyon jól sikerült buli volt.
Püspök Tamás
1 megjegyzés:
Teljesen egyet kell értenem Tamással.
A cikk meglepően kultúráltan, ugyanakkor nagyon szemléletesen jellemezte azt az estét. Én valószínűleg durvábban fogalmaztam volna meg. Gyakorlatilag a pofátalanság tetőfoka volt, amit csináltak. Ebbe a Merlin szervezőit is beleértem.
Azt hiszem, hogy sem az együttes, sem a hely nem fog a kedvenceim közé tartozni.
Üdv.:
Kacor
Megjegyzés küldése