2008. március 7., péntek

Hírek a hatvanas évekből (szerk. Csepelyi Adrienn)

1960. május 8.Isten hozta, Felség!

Szép gesztus, vagy nézőszám-növelés? Frank Sinatra külön műsort szentelt Elvis Presley hazatértének megünneplésére.

A Hang igazán szép kis bulit rendezett a Király tiszteletére, Sammy Davis Jr. és a Rat Pack mellett saját lányát, Nancyt is felvonultatta, aki először énekelt együtt nyilvánosan a papával. Elvis épp csak befejezte a GI Blues forgatását (ez az első filmje sorkatonai szolgálata óta), de azért a nagy show-ra ő is időt szakított. A műsorban többek között elhangzott a Love Me Tender, a Witchcraft, a Stuck on You, Sinatra pedig ismételten zseniális szervezőnek bizonyult. Az ABC-n vetített műsort ugyanis Amerika 41.5°%-a nézte végig. Feltehetően sikítozva.


1961
- Hi, Barbie!
- Hi, Ken!

A fröccsöntött álomnő, Barbie végre megtalálta élete párját. Ken - hogy is lehetne ez másként – a tökéletes férfi prototípusa. Ráadásul gazdag is.


Máskülönben hogyan rukkolhatott volna elő egy fényűző szerelemhajóval az előkelő és híres barátnője előtt? Barbie és Ken egy reklámfilm forgatásán találkoztak először, és menten be is bizonyították: létezik szerelem első látásra. A filigrán, mindig elegáns Ken Carson és az idén bubifrizurával hódító Barbie lubickol a forgatókönyvek tengerében, amióta nyilvánosan is együtt mutatkoztak az Amerikai Nemzetközi Játékkiállításon.Kérdés persze, hogyan tudja a közízlés a lépést tartani az egyre vékonyodó nőideál megtestesítőjével. Mi már két éve szorítjuk a nadrágszíjat, urak, most rajtatok a sor!


1962. április 10.
Kösz, hogy jelöltetek, avagy Kramer kontra Wise


Stanley Kramer már megint nem nyert semmit, pedig az Ítélet Nünbergben még Marlene Dietrichet is felvonultatta.

Nem volt ellenfele a tegnapi Academy Awards díjkiosztóján a West Side Storynak, amely 11 jelöléséből tízet aranyszobrocskára is váltott, köztük a legfontosabb kategóriák díjait. Wise és Robbins nagyszabású alkotása olyan ikonokat utasított maga mögé minden fronton, mint Spencer Tracy és Judy Garland. Zenei fronton nagy meglepetésre az Álom luxuskivitelben diadalmaskodott.Mancini-Mercer Moon Riverének pikáns felhangja, hogy Audrey Hepburn nem a saját hangján énekli a filmben, ráadásul a szerepet Capote eredetileg Marilyn Monroe-ra osztotta volna.


1963
Vágd zsebre Jaggert!

Csavarodik? Tekeredik? Szakad? Innentől vége! Nincs többé bosszankodás az orsós magnó miatt!

A Philips vállalat bemutatta a hangrögzítés legújabb, legmodernebb alternatíváját, a magnókazettát! Kicsi, könnyen kezelhető, problémamentes, és nemsokára bárki számára hozzáférhető. A jövőbe mutató újítást eredetileg beszédrögzítésre tervezték, ám a jelek szerint annyira jól működik, hogy megkezdik tömeggyártását. Segítségével professzionális módon és könnyedén rögzíthetünk mi magunk is beszédet, vagy akár zeneszámokat is. Sőt magunkkal vihetjük mindenféle nehézség nélkül: a magnókazetta ugyanis kisebb és praktikusabb, mint elődei. Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, a zeneipar nagy változások előtt áll!


1964. október 16.
Meghalt a király, éljen a király!


Az óriási Beatles-hisztéria kellős közepén a világ észre sem veszi, mekkora veszteség érte. Új időszámítás a könnyűzenében – nem a gombafejek miatt.

Tegnap holtan találták otthonában Cole Portert, Amerika – ha nem a világ – egyik legjelentősebb dalszerzőjét. Porter hosszú betegség után hunyt el, lezárva ezzel egy korszakot a zenetörténetben. Az utánozhatatlan zseni, akinek több mint 1500 dalt köszönhet a Broadway, és akinek poptörténeti hatásairól nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni utolsó éveit magányosan, szegénységben, méltatlan körülmények között töltötte. Porter nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a My Heart Belongs To Daddy, Night And Day, vagy az I Got You Under My Skin. A törtető utókor nem lehet elég hálás neki.


1965
Édességbolt – felnőtteknek

No nem kell mindjárt csúnyára gondolni: csupán Mary Quant jellemezte így vadonatúj üzletét Londonban.

A miniszoknya feltartóztathatatlanul veszi át az uralmat a kifutókon és a közízlésben egyaránt. Minél rövidebb, annál divatosabb - hangzik a felkiáltás. „Azt akarom, hogy a nők ide betérve játsszanak a színekkel és mintákkal!” – nyilatkozta az egyik pillanatról a másikra világhírűvé vált fiatal divattervezőnő. „Az, hogy szexinek érezzük magunkat, létszükségletünk, és a férfiak is pontosan így akarnak minket látni!” Hölgyeim, elő a pénztárcákkal, manapság egyetlen nő sem létezhet miniszoknya nélkül!Éljenek a színek, a virágok, a kivillanó combok, ez a divatőrület ’65-ben!


1966
Óriások, ha találkoznak


Könnyűzene és üdítőital házasságából született meg a Diet Pepsi idei kampánya. Az esküvőn alkoholt nem szolgáltak fel.

A Girlwatchers címmel futó reklámhadjárat az időközben Frito-Lay-jel PepsiCo-vá avanzsált cég diétás üdítőitalát hivatott népszerűsíteni. A kampány az ital esztétikai hasznára helyezi a hangsúlyt, egész pontosan arra, hogy a hőn áhított Twiggy-alakot az ember nem érheti el cukros löttyökkel. És mivel is adhatná el könnyebben egy cég napjainkban a termékét, mint egy jó slágerrel? A Girlwatchers kísérő dala egészen a Top 40-ig küzdötte magát, új irányt mutatva ezzel a reklámiparnak. Akár árukapcsolásként is felfoghatjuk a mamutvállalat ötletét, és kíváncsian várjuk, hogyan befolyásolja ez a továbbiakban a piacot.


1967. november 10.
Amikor a lavina elindul


Zenei, közéleti és a popkultúra témáit körülölelő lappal gazdagodtak Amerika újságosstandjai.A szerzők nagyban gondolkodnak.

A stílszerűen The Rolling Stone-nak keresztelt, kéthetente megjelenő magazin első száma Jonh Lennon arcképével fricskázza meg az előítéleteket. A lap – Jann Wenner főszerkesztő nyilatkozatai szerint – egyébként elhatárolja magát az underground zenei újságoktól, és egy igényes publicisztikai stílusban járja majd körül a bennünket foglalkoztató kérdéseket. Ralph J. Gleason társszerkesztő azt is elmondta, hogy nagyszabású vállalkozásuk nyomdába kerüléséhez hatalmas összegű kölcsönre volt szükségük, de nem bánják, mert a piacnak szüksége van egy igényes, kritikai oldalról érkező magazinra, és ez az eladásokon is meglátszik majd.


1968. szeptember 27.
Manchester, England, England

Az erkölcscsőszök háborognak, Berger megállíthatatlanul rúgja fel a konvenciókat - immár a Ködös Albionban is.

Óriási botrányt kavart a londoni Shaftesbury Színházban színre vitt Hair című hippimusical. Bár Tom O'Horgan rendező szerint a felháborodás eltúlzott, az obszcénnek nyilvánított részeket ugyanis eleve nem rakhatták bele a darab brit változatába. A közönség ennek ellenére – vagy pont ezért – hosszú, tömött sorokban özönlik a színház jegypénztáraihoz, hogy részese lehessen a kormányellenes és társadalomkritikus felhangtól sem mentes produkciónak. A problémát egyébként nem is a szexuális utalások, vagy a tudatmódosító szerek említése okozta, hanem egy meztelen jelenet – amelynek a társulat szerint nincs is akkora jelentősége.


1969. augusztus 10.
Apokalipszis most


Emberi ésszel fölfoghatatlan az a kegyetlenség, amellyel hét embert kivégeztek tegnap egy szekta tagjai.

Roman Polanski rendező nyolc hónapos terhes felesége, Sharon Tate is a mészárlás áldozatai között van. A Charles Manson által vezetett, „A Család” nevű szekta a színésznő otthonában lelőtte annak szüleit, felakasztotta és brutális módon meggyalázta a többi három áldozatot. A tettesek vérrel felírt üzenetet hagytak a falon, majd a egy másik kerületben szabályosan kivégezték a tehetős LaBianca házaspárt. Bár Manson maga nem vett részt a vérengzésben, egyértelműen hívei követték el a rémtetteket, az ő instrukcióit követve. Manson prédikációja szerint az Apokalipszis elkezdődött. Tett róla, hogy hitelt kapjanak szavai.

Nincsenek megjegyzések: