2008. március 28., péntek

Heaven Street Seven, Gonzo lemezbemutató koncert, 2008. március. 29, A38

Ha létezik zenekedvelő a városban, akinek valamilyen furcsa oknál fogva elkerülték figyelmét a hirdetőoszlopokat az elmúlt hetekben beborító színes plakátok, azt ezúton értesítjük, hogy a gitárpop hazai nagyágyúja, a Heaven Street Seven szombaton ismét koncertet ad az A38 hajón.

Az este érdekessége, hogy nemcsak a duna(beat) fogja ringatni a közönséget, fellép ugyanis a debreceni illetőségű Gonzo zenekar is, akik fővárosi körökben még kevésbé ismertek, viszont már fel tudnak mutatni egy nagylemezt. A formáció 2003-ban alakult, és nem sokkal ezután már ki is fogták az első aranyhalat: ők játszották a Tesó című film néhány betétdalát. Többszöri tagcserét követően 2007 közepére alakult ki a mai felállás, közben a legénység is trióról kvintettre duzzadt. Lost and Found című bemutatkozó albumukat tavaly nyert támogatás segítségével jelentették meg. A fülbemászó gitárriffekben és szintieffektekben gazdag poszt-punk és new-wave hatásokat mutató muzsika bizonyára sok tornacipős, csőnacis vájtfülüt táncra késztet majd. Végül még egy érv a koncert megtekintése mellett: a zenekartagok a külcsínre is sokat adnak; a fekete ing, a fehér nyakkendő, illetve a keménykalap láttán az az érzésünk támad, mintha a Maximo Park vagy a The Hives stylistjével dolgoznának.

Jegyárak: 1400 Ft (elővételben)/1800 Ft (a helyszínen)
Forrás: www.a38.hu

Nincsenek megjegyzések: