Ha olyan hip-hopot akarsz csinálni, amit a belterjes reppközösség is elismer, zárd el magad minden egyéb stílustól. Az, ami nem hip-hop ugyanis csak arra szolgál, hogy feldaraboljuk, hangmintázzuk, dobot rakjunk alá egy Akai MPC-vel, és örüljünk, milyen jó zenét írtunk. Ha te Sugarhill Ganget hallgattál az anyukád hasában, Lords Of The Undergroundos cumisüveged volt, apukád EPMD-szövegekkel altatott esténként az NWA-feliratos ágyneműdben (jaj, dehogy, hisz azt együtt nem lehet!), akkor ne olvass tovább.A fenti szempontrendszer alapján ugyanis a Pete Philly & Perquisite halmozottan hátrányos helyzetű együttesnek számít. Mivelhogy Pete a Karib-tengeri Aruba szigetén született Pieter Monzon néven (az meg ugye se nem keleti, se nem nyugati part, ráadásul nem is gettó), és otromba módon csak tizenévesen került kapcsolatba a Tribe Called Quest zenéje által a hip-hoppal. Perquisite (polgári nevén Pieter Perquin) 14 évesen kezdett el az édesanyja számítógépén a Fastrackerrel alapokat bütykölgetni, de sajnos elkövette azt a hibát, hogy megtanult csellózni, és mivel jelen pillanatban a De La Soul Összes még nem kapható gordonkaátiratban, kénytelen volt komolyzenét játszani.
Ahogy az meg vagyon írva, hőseink találkoztak, méghozzá Hollandiában, ami mégsem egy hip-hop nagyhatalom, és a fríz főváros multikulti pezsgésében elkészítették bemutatkozó EP-jüket. Történt mindez 2003-ban. Az alapvetően hip-hop-elemekből építkező, de főként jazzes jegyeket magán viselő Mindstate 2005-re vált teljes albummá, és zajos kritikai sikert aratott. Persze a gyöngyöt a disznók közé-elv alapján nagyon keveset adtak el belőle. Begyűjtött viszont ezercsilliárd szakmai díjat. Pete és Perquisite később elkészítette a Mindstate remixváltozatát, a roppantmód ötletes című Remindstate-et. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy remixalbum több legyen a sokadik bőr-effektusnál, itt azonban valamennyi szám friss és izgalmas újracsomagolást kapott.
Persze az első lemez minden elismerése sem volt elegendő ahhoz, hogy a Hollandiában már fél éve megjelent folytatás, a Mystery Repeats azonnal nemzetközileg is elérhető legyen, az európai terjesztésre egészen tavaszig kellett várni. Az új album sokszínű, a latin zenétől a jazzig minden teret kap rajta, mégis markánsan mutat valami újat a kontinentális hip-hop jellemvonásaiból. Van benne egy kis franciás könnyedség, (na ja, turnéztak a Saian Supa Crew-val) ugyanakkor a brit vonalat kedvelők is tudnak bólogatni rá.
Ami a vokális oldalt illeti, nekünk, a nem eléggé reppeseknek nem lehet okunk panaszra, Mr Philly ugyanis ügyesen sakkozik a szavakkal és a rímképletekkel, ráadásul, amikor énekel, erős hasonlóságot mutat Talib Kwelivel (aki az első lemezen hallatta is a hangját, mint vendég), ami ugye több mint biztató. A slágerrá vált Mellowban feltűnik az emszí barátnője, a kellemes hangú Senna Gourdou, aki mellesleg bármikor beugorhatna Corinn Bailey Rae dublőrének. A srácok az Empire című, melankolikus számhoz (amelyben mintha magát Gentlemant hallanánk, elképesztő) elkészítették az utóbbi idők egyik legötletesebb videóklipjét, ám nem csak ezt az egyet érdemes lenyomoznunk, mivel példának okáért a Time Flies képi világa is megragadó atmoszférával rendelkezik.
Azért azt senki ne gondolja rólam, hogy bármi panaszt emelnék a Jurassic 5, vagy a Wu Tang Clan ellen (na, még csak az kéne, hogy jól legyilkoljanak). Csupán amikor itt van egy ilyen értékes produkció, mint ez, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon van-e létjogosultsága a hip-hop bebetonozott kasztrendszerének. Vagy találjunk ki egy új elnevezést arra, amit a független hip-hopperek képviselnek, és akkor ők is megfelelő elismerésben részesülhetnek a liberális hallgatóság körében?
Tudom, a szabadságharcosok már rég kihaltak, nem is szándékozom elindítani egy újabb reppháborút. Mindegy. Ha elfogadjátok a tippet, hallgassátok a Pete Philly & Perquisite-ot. Meg nézzétek meg idén a Szigeten.
Csepelyi Adrienn
Persze az első lemez minden elismerése sem volt elegendő ahhoz, hogy a Hollandiában már fél éve megjelent folytatás, a Mystery Repeats azonnal nemzetközileg is elérhető legyen, az európai terjesztésre egészen tavaszig kellett várni. Az új album sokszínű, a latin zenétől a jazzig minden teret kap rajta, mégis markánsan mutat valami újat a kontinentális hip-hop jellemvonásaiból. Van benne egy kis franciás könnyedség, (na ja, turnéztak a Saian Supa Crew-val) ugyanakkor a brit vonalat kedvelők is tudnak bólogatni rá.
Ami a vokális oldalt illeti, nekünk, a nem eléggé reppeseknek nem lehet okunk panaszra, Mr Philly ugyanis ügyesen sakkozik a szavakkal és a rímképletekkel, ráadásul, amikor énekel, erős hasonlóságot mutat Talib Kwelivel (aki az első lemezen hallatta is a hangját, mint vendég), ami ugye több mint biztató. A slágerrá vált Mellowban feltűnik az emszí barátnője, a kellemes hangú Senna Gourdou, aki mellesleg bármikor beugorhatna Corinn Bailey Rae dublőrének. A srácok az Empire című, melankolikus számhoz (amelyben mintha magát Gentlemant hallanánk, elképesztő) elkészítették az utóbbi idők egyik legötletesebb videóklipjét, ám nem csak ezt az egyet érdemes lenyomoznunk, mivel példának okáért a Time Flies képi világa is megragadó atmoszférával rendelkezik.
Azért azt senki ne gondolja rólam, hogy bármi panaszt emelnék a Jurassic 5, vagy a Wu Tang Clan ellen (na, még csak az kéne, hogy jól legyilkoljanak). Csupán amikor itt van egy ilyen értékes produkció, mint ez, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon van-e létjogosultsága a hip-hop bebetonozott kasztrendszerének. Vagy találjunk ki egy új elnevezést arra, amit a független hip-hopperek képviselnek, és akkor ők is megfelelő elismerésben részesülhetnek a liberális hallgatóság körében?
Tudom, a szabadságharcosok már rég kihaltak, nem is szándékozom elindítani egy újabb reppháborút. Mindegy. Ha elfogadjátok a tippet, hallgassátok a Pete Philly & Perquisite-ot. Meg nézzétek meg idén a Szigeten.
Csepelyi Adrienn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése