Látogatás a Quimby háza táján

Quimbyre elővételben kell jegyet venni, különben biztosan lemarad az ember. Nekem ez egyszer nagy szerencsém volt, mert némi magyarázkodás után enélkül is bejutottam egy koncertjükre, melyre az ELTE-napok keretén belül került sor. Bár az ország második legnagyobb kollégiuma fogadta be a rendezvényt, voltak „se előre, se hátra” pillanatok: alig lehetett megmozdulni a hatalmas tömegben. A Quimby a fiatalok körében rendületlenül az elsők között van! Mivel a koncert után nem volt alkalmam beszélgetni a dobossal, Gerdesits Ferenccel, másnap, a Marlboro Man zenekar fellépése előtt futottam össze a ritmusszekció vezetőjével egy villáminterjú erejéig.

Idén is folytatódik a Quimby szereplése a Vidám Színpadon: hogy érzitek magatokat a Vízkereszt-előadásokon?
Remekül, remélem lesz folytatása a jövőben is. Az élő zene és a színház ilyen formában való összekapcsolása nyilván nem mindennapos dolog, de a közönség eddig elégedetten távozott. Bár a zúzósabb dalokat nem mindenki fogadja egyértelmű lelkesedéssel, szerintem ezzel együtt kerek az előadás! Árnyalt és színes a műsor, vagy, hogy mást ne mondjak, senki sem bóbiskol el közben. Ráadásul nem is korosztályfüggő, a múltkor például egy a 60-as éveiben járó úr jött oda hozzám, hogy megdicsérje az ilyen jellegű „súlyosabb” számokat.

Mi újság az új lemezetekkel kapcsolatban, merrefelé veszitek az irányt?
Idén mindenképpen szeretnénk megjelentetni a soron következő lemezünket. Én annak örülnék a legjobban, ha a gyorsabb tempójú számok dominálnának rajta, valahogy ezek közelebb állnak hozzám.

Hol zajlanak a próbák?
A Gödör Klub volt régebben a törzshelyünk, de ennek érthetetlen okokból vége. Most épp arra várunk, hogy elkészüljön Budán a saját próbatermünk.

Ennyi év együttzenélés után szoktatok-e még idegeskedni egy-egy fellépés előtt? Van valamilyen szertartásotok annak érdekében, hogy minden rendben menjen?
Mikor a fővárosban játszik a Quimby, ott több a közeli ismerős, barát. Ez persze jó dolog, de nagyobb terheket ró az együttes tagjaira, mivel mindenkivel egyszerűen képtelenség szót váltani. Ilyenkor nehezebb ráhangolódni a muzsikálásra. Amúgy van olyan, hogy összeölelkezik a csapat, és megiszunk egy-egy rövidet, de ma már mindannyian elég rutinosak vagyunk a koncertezésben.

Monori Máté